Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#átalakítás

hvg.hu Vélemény

Önsorsrontó tabuk az egészségügyben

Hosszú egyeztetés, sztrájkfenyegetés és kínkeserves tárgyalások után október 9-én az egészségügy szakmai szervezetei és a kormány megállapodtak a gyógyítás jövő évi finanszírozásáról. A megegyezés azonban csak a túlélésre, a következő év átvészelésére lehet elég, az ágazat finanszírozása továbbra sem megoldott. Komoly szakpolitikai vitákra esély sem mutatkozik, sőt az elmúlt évek egészségpolitikai tapasztalatai gyakorlatilag tabuvá tették a legfontosabb kérdéseket – figyelmeztet Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.

MTI Gazdaság

Teljes kiürítés: a MÁV a jövőben már nevében sem viselné az állami jelzőt

A készülő átalakítási koncepció szerint a jövőben már nevében sem viselné az állami jelzőt a Magyar Államvasutak (MÁV); a jelenlegi MÁV Zrt.-ből leválasztanák a működéshez szükséges egységeket, a meglévő 247 milliárdos hitelállomány mellé 88 milliárd forintnyi új kölcsönnel terhelt, „kiüresített” társaságot pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) felügyelete alá helyeznék –a írta hétfői számában a Népszava.

MTI Gazdaság

Oszkó: a kormány az ősszel foglalkozik a PSZÁF átalakításával

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) átalakítása csak ideiglenesen került le a napirendről, a felügyelet bevételeire pedig nem akarta tartósan rátenni a kezét a kormányzat, csupán egyedi intézkedésről van szó annak érdekében, hogy a bírságpénz az idén a krízisalapba kerülhessen - nyilatkozta Oszkó Péter pénzügyminiszter az MTI-nek.

1 2 3 4 5 6 7 8
Kilenc autó ütközött az M7-esen

Kilenc autó ütközött az M7-esen

Egyperces interjú 30 millióért – így hagyott milliárdokat az Orbán Ráhelhez köthető turisztikai alapítványnál a Szerencsejáték Zrt.

Egyperces interjú 30 millióért – így hagyott milliárdokat az Orbán Ráhelhez köthető turisztikai alapítványnál a Szerencsejáték Zrt.

Musk űrhajója zsinórban a harmadik tesztjén is felrobbant

Musk űrhajója zsinórban a harmadik tesztjén is felrobbant

Szijjártó szerint az EU azért bünteti Magyarországot, mert kiűztük az antiszemitizmust terjesztő migránsokat

Szijjártó szerint az EU azért bünteti Magyarországot, mert kiűztük az antiszemitizmust terjesztő migránsokat

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Kilőtt a turisták száma áprilisban, rengeteg külföldi érkezett

Kilőtt a turisták száma áprilisban, rengeteg külföldi érkezett

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

A címlapról ajánljuk