Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#étrend

MTI Plázs

A túlsúly kulcsát csak az étrendben kell keresni?

A mozgásszegény életmódot és magas kalóriaértékű étrendet okolják leginkább a szakértők a járványszerűen terjedő elhízásért, egy nemzetközi kutatás viszont azt bizonyította be, hogy a kevés mozgás nem sok szerepet játszik, mivel a vadászó-gyűjtögető népesség és a nyugati lakosság energiafelhasználása nem különbözik egymástól.

MTI Plázs

A B8 vitamin segíti memóriát

Jobban teljesítettek a memóriateszteken azok az emberek, akiknek az étrendje gazdag volt kolinban, és kisebb eséllyel jelentkeztek agyukban demenciára utaló jelek is - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

MTI Plázs

Megfelelő étrenddel kicselezhetők a gének is

Senki sem tudja megváltoztatni azokat a géneket, amelyeket az őseitől örökölt, de mindenki kiválaszthatja azt az étrendet, mellyel kedvezően befolyásolhatja az örökölt kockázatot, amivel megszületett. Két nagy nemzetközi vizsgálat azt mutatja, hogy megfelelő koszt jelentősen mérsékelheti a genetikai veszélyt, ami szív-és érbetegségekre hajlamosít.

MTI Plázs

Génjeink miatt rendelünk pörköltet sörrel

A nyugati emberek genetikai ok miatt vágyódhatnak jobban a zsíros ételekre és az alkoholos italokra, mint a keletiek - idézte skóciai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

MTI Plázs

A fiatal orvosok receptekkel, az idősebbek életmódváltással gyógyítanak

Az idősebb doktor gyakrabban javasol betegeinek megfelelő étrendet, rendszeres testmozgást és a dohányzás abbahagyását, a fiatal orvosok pedig sűrűbben nyúlnak a recepttömbhöz, hogy felírják a legújabb szívgyógyszereket. Olasz orvosok vizsgálata az orvos korától függően jelentős eltéréseket mutatott betegeik ellátásában.

MTI Plázs

Nem lehet az étrendre fogni az Alzheimer-kórt

Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy bármely étrendi vagy életviteli változás csökkentené az Alzheimer-kór kifejlődésének kockázatát - közölték hétfőn amerikai kormányzati kutatók.

MTI Plázs

Sok rost, hosszabb élet - állítja egy tanulmány

A több rostot tartalmazó étrenden élő emberek kisebb kockázattal halnak meg szív- és fertőző, illetve légzőszervi betegségekben - közölték hétfőn megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.

life-style.hu Shake

Étrend tippek öregedés ellen

A legfrissebb élelmiszer kutatások is egyre inkább fókuszba helyezik a növényi antioxidánsok jelentőségét, és...

Krisztina O'Brien Gasztro

Ki eszik többet egy szumóbajnoknál?

„Mondd meg, hogy mit eszel, s megmondom, ki vagy!” Meglehet, kissé elcsépeltnek hisszük mára ezt a bölcsességet, de ha belegondolunk, hogy a világ különböző részein élő emberek étrendjét nem annyira a szabad választás szabja meg, mint inkább a kulturális és vallási hagyományok, egzisztenciális elvárások és nem utolsó sorban a szükség, akkor beláthatjuk, nagyon is van benne igazság.

hvg.hu Tech

Iszonyúan erősek voltak a neandervölgyi férfiak

A felkarcsontok tanúsága szerint rendkívül erősek voltak a neandervölgyi férfiak. Elsősorban a férfi hormonok "pumpálták fel" izmaikat, aminek a szinte kizárólag húsból álló étrend lehetett az oka a kutatók szerint - írja a Discovery News.

life-style.hu Shake

A fiatalító étrend titka

A szakértők  és az orvosok mind-mind megegyeznek abban a tényben, hogy helyes táplálkozással nem csak a betegségeket...

MTI Plázs

Jó a sok zöldség, de nem az fog megvédeni a ráktól

A sok gyümölcs és zöldség fogyasztása csupán kis mértékben véd a rák ellen, állítják amerikai kutatók szerdán megjelent tanulmányukban, ám a szerzők hangsúlyozzák, hogy mindenképpen jót tesz egészségünknek, ha magunkhoz vesszük az ajánlott napi öt adag zöldséget vagy gyümölcsöt.

1 2 3 4 5 6
A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

Tömegbe hajtott egy autó Franciaországban a PSG-szurkolók ünneplése közben

Tömegbe hajtott egy autó Franciaországban a PSG-szurkolók ünneplése közben

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Két áldozat, több száz letartóztatott: elvadult a PSG győzelmének ünneplése Franciaországban

Két áldozat, több száz letartóztatott: elvadult a PSG győzelmének ünneplése Franciaországban

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Jó üzlet az influenszerkedés: 210 millió forint profitot ért el a TheVR

Jó üzlet az influenszerkedés: 210 millió forint profitot ért el a TheVR

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

A címlapról ajánljuk