Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#2018-as választás

hvg.hu Itthon

Török Gábor: A mostani a Fidesz legnagyobb sikere

A Fidesz nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2018-as választást, mint amire akár maga is számított, lényegesen több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. A rendszerváltás utáni magyar politikában még soha nem nyert egy politikai erő háromszor egymásután, ráadásul ebből a három győzelemből számos tekintetben a mostani tekinthető a Fidesz legnagyobb sikerének – írta a választás utáni gyorselemzésében Török Gábor.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor: Magyarország sorsa hosszú évtizedekre eldől

Azt próbáltuk világossá tenni, az emberek ne engedjék, hogy a választás egyszerű, egy alkalomra szóló döntés legyen, hanem közösen érezzük át annak a jelentőségét, hogy most el fog dőlni Magyarország sorsa talán hosszú évtizedekre - mondta Orbán Viktor az Echo Tv-nek adott interjúban a választási győzelem kihirdetése után.

hvg.hu Itthon

Szivárognak az első becslések, de a hivatalos eredmények tovább csúsznak - percről percre

Folyamatosan csúsztatják a választási eredmények közlését, miután az NVI által ígért fél tízes időpontig sem sikerült megoldani, hogy befejezzék a szavazást. A legújabb célidőpont: 10.30. Közben érkeznek az első becslések a pártoktól. Úgy tűnik, vidéken a Fidesz nagyon erős, Budapesten azonban több körzetet elveszít. A jelek szerint az ellenzék széthúzása a kormánypárt kezére játszott. Kövesse az eseményeket, valamint az eredmények alakulását a hvg.hu-val!

hvg.hu Itthon

Most akkor kinek a jelölt-jelöltje Botka László?

Nem igazán tudják még az általunk megkérdezett szocialisták, hogy az MSZP, vagy az egész baloldal miniszterelnök-jelölt-jelöltje lesz-e a szegedi polgármester. Arról is kérdeztük a megint megújuló párt vezetőit, hogy a négyes metró körüli korrupció újbóli felmelegítése nem árt-e a pártnak.

Radnóti Sándor Itthon

Radnóti Sándor: A csata előtt megfújt takarodó

Az ellenzéki tevékenységnek nem feltétlenül célja a választási győzelem. A Horthy-kor vagy a Kádár-éra ellenzéke is esélytelen volt, ám szegényebb lenne a nemzeti emlékezet és önbecsülés nélkülük. Majtényi László elnökké jelölésének sem a lehetséges eredmény ad értelmet. Vélemény.

hvg.hu Itthon

Botka ultimátumot adott a baloldali pártoknak

Vagy támogatják a pártok, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt, vagy gyorsan találnak egy másik támogatható vezetőt – üzente Botka László az Index szerint a baloldali pártok vezetőinek. A szegedi polgármester tavaszig adott időt a döntésre.

hvg.hu Itthon

Gyurcsányék már nevekről egyezkednek a szocialistákkal?

A Magyar Idők úgy tudja, hogy megállapodott az MSZP és a DK a 18 budapesti egyéni választókerület felosztásáról. Állítólag 11 helyen MSZP-, 7 helyen pedig DK-politikus indulna a 2018-as választásokon, jelöltek is vannak már. A Magyar Nemzet szintén úgy tudja, hogy létezik a lista, hetekkel ezelőtt elkészült, de végleges döntés még nincs.

Bihari Ádám Itthon

Előválasztással készül 2018-ra az ellenzék

Október 24-én ellenzéki tárgyalások indulnak, de ezek nem szabad, hogy olyan szellemben bonyolódjanak, mint a 2014-es parlamenti választás előtt – mondta a PM-es Szabó Tímea.

1 2 3
Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

Eddig ígéret maradt a kormányzati segítség a száj- és körömfájás vírus után

Eddig ígéret maradt a kormányzati segítség a száj- és körömfájás vírus után

A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

20 ezer forinttal van értelme beszállni a lakásokosításba?

20 ezer forinttal van értelme beszállni a lakásokosításba?

Ez történt: Megvalósította a tökéletes rezsicsökkentést, most arról megy az egész háza

Ez történt: Megvalósította a tökéletes rezsicsökkentést, most arról megy az egész háza

Emlékszik még a világ legnagyobb kamustartupjára? A börtönben ülő alapító társa most ugyanolyan céget gründol

Emlékszik még a világ legnagyobb kamustartupjára? A börtönben ülő alapító társa most ugyanolyan céget gründol

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

A címlapról ajánljuk