Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alkotmanybíróság

MTI Itthon

Bencsik: veszélyezteti az Ab a kormány mozgásterét

Veszélyezteti az Alkotmánybíróság a kormány mozgásterét, ha alkotmányellenesnek ítéli a szükséghelyzetben hozott gazdasági intézkedéseket - jelentette ki az energiastratégiáért felelős államtitkár a Magyar Tudomány Ünnepe 2010 rendezvénysorozat tatabányai konferenciáján szerdán. Az államtitkár lényegében elismerte, hogy nem a különadó-bevétel a tét.

MTI Itthon

Folytatódik Lázár János indítványainak tárgyalása

A részletes vitával folytatódik ma annak a három törvényjavaslatnak a parlamenti tárgyalása, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be a Háznak azt követően, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót.

Szegő Péter Itthon

Átmegy-e az Alkotmánybíróság hatáskörét korlátozó törvény?

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt közös frakcióülést tartott kedden délelőtt. A zárt ülésen a Lázár-féle törvénymódosításokról is vitatkozott a testület. Értesüléseink szerint a fideszes Gulyás Gergely, Répássy Róbert és Salamon László is fölszólalt a törvénymódosítás ellen. A hvg.hu-nak több politikus is nyilatkozott – többségük név nélkül.

hvg.hu Itthon

Tölgyessy: inkább a 98 százalékos adó ütközik a jóerkölcsbe

A hamarjában előkapott alkotmánymódosítás nem pusztán az Alkotmánybíróság egyetlen döntése ellen szól; Orbán Viktor miniszterelnök ténylegesen gazdaságpolitikájának lényegét félti az Alkotmánybíróságtól - mondta az MR1-Kossuth rádió kedd reggeli műsorának nyilatkozó Tölgyessy Péter.

hvg.hu Itthon

Magyar Hírlap: megakadályozták Gyurcsány részvételét az MSZP-LMP tájékoztatón – Gyurcsány cáfol és helyreigazítást kér

Csatlakozni akart Gyurcsány Ferenc az MSZP és az LMP vezetőjének közös sajtótájékoztatójához, de azok hamarabb kezdték el a ceremóniát, hogy a volt kormányfő ne szállhasson be - írja a Magyar Hírlap. Gyurcsány a lapot helyreigazításra kéri, Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét pedig jogi képviselőjén keresztül nyilvános, sajtótájékoztató keretében elmondott bocsánatkérésre szólítja fel, amiért azt állította, hogy 2006 őszén "a miniszterelnök több esetben jogellenesen veretett szét és tiltatott be tüntetéseket".

MTI Itthon

Ma tárgyalják Lázár indítványait

Ma kezdődik annak a három törvényjavaslatnak a parlamenti tárgyalása, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be a Háznak azt követően, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót. Az Országgyűlés szavaz a médiaalkotmányról is.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a választópolgárnak milyen kérdésekre kellene válaszolnia?

Lázár János módosító javaslatával kapcsolatosan Orbán Viktor is megszólalt, és egyértelművé tette az álláspontját, hogy kiáll a módosítás mellett. A képernyőkön feltűnt a köztársasági elnök is, aki burkoltan, de szintén támogatta a miniszterelnök érveit. De a választópolgárnak milyen kérdésekre kellene válaszolnia, ha véleményt akar formálni a történtekről?

MTI Itthon

Schmitt Pál: Magyarország nagy vállalkozásba kezdett ez év tavaszán

Schmitt Pál szerint az Alkotmánybíróságnak joga és kötelessége volt döntését meghozni az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, az Országgyűlés ugyanakkor a választópolgárok akaratának igyekszik eleget tenni a 98 százalékos különadóról szóló jogszabállyal.

hvg.hu Napi merítés

Mi lesz az alkotmánymódosításra vonatkozó pártpolitikai következmény?

A Fidesz érvelése nem egységes az Alkotmánybíróság jogkérnek korlátozásával kapcsolatosan, ugyanis Szíjjártó Péter és Varga Mihály is megerősítette a kormány elkötelezettségét, míg Lázár János már arról is beszélt, hogy az Országgyűlésben várják a további megoldási lehetőségeket - olvasható a Political Capital elemzőjének írásában.

hvg.hu Napi merítés

Öngólt lő a Fidesz, ha nem táncol vissza

A Fidesz nem nagyon érti meg, hogy a Lázár János féle lépéssel nem kevés szavazót, támogatót veszthet el, még akkor sem, ha a konkrét ügy csak néhány embert érint - olvasható a Konzervatórium blogon.

hvg.hu Itthon

Helsinki: Lázár János indoklása egyszerűen nem igaz

Nem felel meg a valóságnak, hogy a jó erkölcsbe ütköző szerződések elleni fellépés jogszerű alap az Alkotmánybíróság jogkörének példátlan megcsorbításához - áll a Magyar Helsinki Bizottság pénteki közleményében.

hvg.hu Vélemény

Lázár János válaszol Elek Istvánnak

"Azért kell módosítanunk jogszabályokat, és a jogforrási hierarchia csúcsán az Alkotmányt – még az Alkotmánybíróság hatásköre tekintetében is –, hogy bezárjunk kiskapukat. Hatalmas kiskapukat, vagy inkább a hatalmasok kiskapuit" – írja Lázár János Elek Istvánnak címzett levelében, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közre adunk.

MTI Itthon

Az Alkotmánybíróság az alkotmánymódosítási törvényjavaslatról

Az Alkotmánybíróság (Ab) utólagos felülvizsgálati jogkörének változatlan fenntartása a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka - közölte Sereg András, az Ab sajtófőnöke a testület hatáskörének módosítására irányuló alkotmánymódosítási törvényjavaslattal kapcsolatban csütörtökön.

1
73 74 75 76 77
82
Letekerték felszólalását és hivatalosan is megszüntették Ajkán a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

Letekerték felszólalását és hivatalosan is megszüntették Ajkán a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

Szankciókat követel az Európai Parlament a grúz vezetés ellen – a Fidesz képviselői nem szavazták meg

Szankciókat követel az Európai Parlament a grúz vezetés ellen – a Fidesz képviselői nem szavazták meg

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Elnézést kért a szexista reklámokért a Nissan magyar importőre

Elnézést kért a szexista reklámokért a Nissan magyar importőre

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

A címlapról ajánljuk