Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Barack Obama

hvg.hu Plázs

Obama ejtette Wintourt

Marad az amerikai Vogue főszerkesztői székében Anna Wintour, a londoni nagyköveti posztot más kapta meg.

MTI Világ

Golyóálló tribünt kap Obama, nagy a készültség

Katonák, rendőrök és biztonsági szolgálatok ügynökeinek ezrei vesznek részt hétfőn Barack Obama elnök második, ceremoniális eskütételének biztosításában, az eseményre a várakozások szerint 600-800 ezer néző érkezik Washingtonba.

hvg.hu Világ

Kétszer esküszik és bölényhússal ünnepel Obama

Idén kétszer kell felesküdnie az újraválasztott Obama-Biden párosnak, mivel tisztségük előbb lép életbe, mint a ceremónia napja. A beiktatási ünnepre nem várnak akkora tömeget, mint négy éve, meleg bevándorló szavalja a hivatalos verset, Lincolnra és Martin Luther Kingre emlékeznek, a jelszó hit Amerika jövőjében.

MTI Világ

Kenyértörés után: Barack Obama Moszkvába látogathat

Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly júniusban, a G20-as csoport mexikói csúcsértekezletén találkozott és tárgyalt négyszemközt, beiktatását követően először az Egyesült Államok elnökével. Az orosz-amerikai csúcsra többszöri visszautasítás után került sor.

MTI Világ

Szigorítaná Obama a fegyvertartás szabályait

Barack Obama amerikai elnök a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében 19 különböző rendelettel akarja megszigorítani a fegyvertartási szabályokat - írták kedden egybehangzóan amerikai napilapok.

MTI Gazdaság

Obama: "Nem vagyunk kéregető nemzet"

Az adósságplafon emelése nem újabb kiadások jóváhagyását jelenti, hanem csak megteremti a lehetőségét annak, hogy az állam kifizesse azokat a számlákat, amelyeket a kongresszus egyszer már jóváhagyott - érvelt az amerikai elnök hétfői beszédében. Az elnök a fegyvertartás szigorítását is kilátásba helyezte.

MTI Világ

Martin Luther King bibliájára esküszik fel Obama

Barack Obama elnök idei beiktatása alkalmából a legendás polgárjogi harcos, Martin Luther King és rabszolga-felszabadító hivatali elődje, Abraham Licoln bibliájára esküszik fel - közölte pénteken a szertartást szervező hivatalos bizottság.

MTI Világ

Obama: tavasztól kevesebbet harcolnak az amerikaiak Afganisztánban

Az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok tavasztól inkább kiképző, támogató feladatot látnak el, és egyre kevesebb harci bevetésben vesznek majd részt – jelentette be pénteken az amerikai elnök azután, hogy Hamid Karzai afgán államfővel tárgyalt Washingtonban.

MTI Shake

Obama-pálcikát kap Obama Obamától

A novemberben újraválasztott amerikai elnök portréjával díszített pálcikát küld ajándékba Barack Obamának a japán Obama település lakóinak egy csoportja, hogy így üdvözöljék a politikust közelgő beiktatása alkalmából.

MTI Világ

Jack Lew-t jelölte pénzügyminiszternek Obama

A Fehér Ház kabinetfőnökét, Jack Lew-t jelölte pénzügyminiszternek Barack Obama amerikai elnök csütörtökön. Lew Timothy Geithnert váltja a tárca élén. A kinevezést a szenátusnak is jóvá kell hagynia.

Bálint Kata Kult

E.T. a hurrikán szemében

Csütörtökön bejelentik, kik az idei Oscar-díjak esélyesei. A messzi dél vadjai biztosan a jelöltek között lesz. Ha nem, nincs igazság. A hvg.hu Benh Zeitlinnel beszélgetett, többek között arról is: miért szereti Magyarországot.

MTI Világ

Obama kijelölte a Pentagon új vezetőjét is

Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort az Egyesült Államok védelmi miniszteréül, John O. Brennan terrorelhárítási elnöki tanácsadót pedig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójául jelölte hétfőn Barack Obama amerikai elnök.

hvg.hu/MTI Világ

Régi kedvencét jelöli a CIA élére Obama

John O. Brennan terrorelhárítási tanácsadót jelöli a CIA igazgatójának Barack Obama amerikai elnök. A korábbi CIA-főnök, David Petraeus szexbotránya miatt távozott a posztról tavaly.

1
56 57 58 59 60
119
Ideiglenesen kitiltották Elon Musk embereit a Pénzügyminisztérium kifizetési rendszeréből

Ideiglenesen kitiltották Elon Musk embereit a Pénzügyminisztérium kifizetési rendszeréből

Kormánykedvenc magyar egyetem is busásan részesült az  amerikai védelmi minisztérium „guruló dollárjaiból”

Kormánykedvenc magyar egyetem is busásan részesült az amerikai védelmi minisztérium „guruló dollárjaiból”

Cukorral nem győzzük le a téli depressziót, de ezekkel az ételekkel ellene dolgozhatunk

Cukorral nem győzzük le a téli depressziót, de ezekkel az ételekkel ellene dolgozhatunk

„Először még túl kell élnem” – mondta Orbán Viktor Madridban

„Először még túl kell élnem” – mondta Orbán Viktor Madridban

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

Blackface Magyar Péter, SS-koponyák, a HVG pedig egy „Arschloch” – így vonultak fel a szélsőjobbosok Budapesten

Blackface Magyar Péter, SS-koponyák, a HVG pedig egy „Arschloch” – így vonultak fel a szélsőjobbosok Budapesten

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

A címlapról ajánljuk