Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Becsó Zsolt

hvg.hu Itthon

Becsó Zsolt azért ment be koronavírus-fertőzötten a kétharmados parlamenti szavazásra, mert azt hitte, csak megfázott

Megkapta az AstraZeneca első oltását, ezért sem gyanakodott arra, hogy komolyabb baja van – mondta Becsó Zsolt a hvg.hu-nak. A múlt keddi szavazás után viszont elment a helyi kórházba egy tesztre, másnapra derült ki, hogy koronavírusos. A frakció sajtóosztálya szerint a képviselő a szabályoknak megfelelően járt el.

MLF Itthon

A hétvégén kiderül, mennyi kakaó van a Kormányváltókban

Utcáról utcára vívja meg a salgótarjáni csatát a Fidesz, az MSZP és a Jobbik. A város lakosságát 8 napon belül kétszer is urnához hívják: most vasárnap időközi választás lesz, április 6-án pedig eldől, hogy a Fidesz képes-e újra megszerezni az egykoron "kis Moszkvának" nevezett megyeszékhelyet, esetleg az MSZP visszahódítja a települést, vagy tud-e végre gyökeret ereszteni a Jobbik. A szocialisták perdöntőnek tartják a most vasárnapi voksolást.

MTI Gazdaság

Nincs trafikmutyi egy nógrádi fideszes szerint

Nem politikai alapon választották ki a trafikpályázatok győzteseit – jelentette ki csütörtökön Becsó Zsolt Nógrád megyei fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint természetesen érdeksérelmekkel jár, hogy a korábbinál jóval kevesebb trafik működik majd Magyarországon.

1 2
Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

A címlapról ajánljuk