Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Donald Trump

MTI Világ

Nobel-békedíjra terjesztették fel Trumpot

Amerikai republikánus törvényhozók egy csoportja azt kezdeményezte, hogy ebben idén az amerikai elnöknek ítéljék oda a Nobel-békedíjat. Szerintük így kellene elismerni, amit az észak-koreai nukleáris válság megoldása érdekében tett.

hvg.hu Tech

Bezár a Facebook-botrány főszereplője, a Cambridge Analytica

Nem folytatja működését a Cambridge Analytica, a politikai elemző cég, amely a Facebook történetének legnagyobb botrányát kavarta azzal, hogy a közösségi oldal több millió regisztráltjának adatait szerezte meg és használta az engedélyük nélkül.

hvg.hu Világ

Trump magáról adott ki orvosi igazolást

Donald Trump amerikai elnök maga diktálta azt a 2015-ös orvosi véleményt, amelyben megállapította magáról, hogy megdöbbentően jó egészségi állapotban van – mondta a CNN hírtelevíziónak az az orvos, aki végül aláírta a kampány idején készült dokumentumot.

Csatlós Hanna Kult

drMáriás: Jim Carrey meggyógyult, és ismét teljesen őrült

A mellbimbóját izgató Donald Trump vagy Mark Zuckerberg, mint a Földet elpusztítani kívánó főgonosz – a színészettől ideiglenesen félrevonultan élő Jim Carrey elhalmozza Twitterét szarkasztikus, politikai tartalmú alkotásaival. Hogy megtudjuk, képei egy műértő szemével is értékesek-e, kikértük a hasonló műfajban is alkotó drMáriás véleményét.

hvg.hu Világ

Látványosan gyorsul a koreai rendezés

Három -négy héten belül megrendezhetik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját. Észak-Korea addigra már bezárja a nukleáris kísérletek központi tesztlétesítményét.

Világ

Valamilyen válság mindig kell Trumpnak

Emmanuel Macron francia államfő washingtoni látogatásának végén elismerte, valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnököt nem tudta rávenni a május közepén lejáró iráni atomalku meghosszabbítására. Macron szerint ugyanakkor van esély egy újabb megállapodás kidolgozására.

hvg.hu Világ

Trumpot lehetetlennek tűnik meggyőzni Irán-ügyben

Hatalmas problémákra számíthat Irán, ha újraindítja nukleáris programját - közölte Donald Trump amerikai elnök, majd őrültnek, és tragikusnak nevezte azt a 2015-ös alkut, amely alapján a perzsa állam felfüggesztette atomprojektjének továbbvitelét.

hvg.hu Világ

Fake/Nem fake: bezár a Facebook, s már dúl a világháború?

A BBC a napokban hivatalosan is elhatárolódott attól az állítólagos BBC-hírtől, amely szerint nukleáris háború tört ki Oroszország és az USA között. A felületes szemlélőnek valóban úgy tűnhetett, már úton vannak a rakéták: a képsorokon rakétákat kilövő orosz és NATO-hadihajók, valamint gombafelhők látszottak. A videó viszont több éve készült, s egy oktatófilm részének szánták. A világháborúról ugyan még nem tört ki, de vajon kitalálja, hogy az alábbiak közül melyik hír igaz, s melyik nem?

1
230 231 232 233 234
326
Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

A HVG megtalálta: bejegyezték Matolcsy György legújabb alapítványát

A HVG megtalálta: bejegyezték Matolcsy György legújabb alapítványát

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

A címlapról ajánljuk