Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fidesz-kormány

hvg.hu Itthon

Tölgyessy Péter: nem lesz Orbán-féle konszolidáció

Nagyon nehéz lesz a Fidesznek megmagyaráznia, ha például 70 százalékos mandátumtöbbséggel győz a választásokon - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző az Inforádiónak. Tölgyessy szerint a következő Orbán-kormány sem hoz konszolidációt, akkora az ellenérzés az általa felépített rendszerrel szemben. Azt mondta, ez az ideális baloldali ellenzék a Fidesz számára, hiszen ők ugyanazok, akik 2010-ben óriási vereséget szenvedtek.

HVG Itthon

A második Orbán-kormány három éve

A közjogi, valamint a gazdaság- és szociálpolitikai rendszer 2012 elejére lezárult viharos átalakítása után, kormányzása harmadik évében Orbán Viktor minden korábbinál súlyosabb hazai és nemzetközi konfliktusokkal találta szembe magát.

MTI Itthon

Az MSZP szerint maffiakormányzás van

Az MSZP szerint ma Magyarországon "maffiakormányzás van és rablógazdálkodás zajlik", a kormány a gazdaság utolsó tartalékait is "le akarja rabolni" - közölte Józsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

MTI Itthon

Államosítja a lakossági szemétszállítást a parlament

Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett szavazhat a régóta parkolópályára helyezett hulladéktörvényről, amely lényegében államosítaná a szemétszállítást. A parlament megkezdheti egyebek között az NMHH és a Médiatanács 2011-es költségvetési beszámolójának, valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslatnak a tárgyalását.

MTI Itthon

Feszített tempót ígér őszre Rétvári

Erős törvényhozási kezdés várható az Országgyűlés őszi ülésszakán, amelynek napirendjén kiemelt helyen szerepel a munkahelyvédelmi akcióterv és a kapcsolódó szabályozások megtárgyalása - mondta el Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán kitalálja, a jobboldal elhiszi

A miniszterelnök vagy szándékosan dobált kommunikációs gumicsontokat az embereknek az elmúlt napokban, vagy valóban rendkívül sötétnek látja az országot és a jövőt. Megszólalásai túlságosan összefüggőek ahhoz, hogy "véletlenszerű keménykedésnek" nevezhessük, a kimondott szavait viszont tömegek vallják magukénak, így roppant súlya van minden kijelentésének.

hvg.hu Napi merítés

"Orbán nem ezen a bolygón él"

Orbán Viktor mintha egy párhuzamos világból beszélt volna az m1-en a nemzeti konzultációról, Az Este extra kiadásában - írják a beszédről közéleti bloggerek.

hvg.hu Napi merítés

"Ha a szavazói regisztrációt is bevezetnék, csak a Fidesz maradna"

A pártok állami forrásainak megvonása után újabb ötlettel állt elő a Fidesz, mellyel bebetonozhatná magát a 2014-es választásokra. A regisztrációhoz kötött szavazati jog bevezetése csak annak a pártnak kedvezne, amelyiknek elég pénze van rá, hogy aktivistákat és szavazókat mozgósítson a regisztráláshoz - írja a Kettős Mérce.

hvg.hu Gazdaság

Orbán tizenöt év alatt sem nyerne az államadósság ellen

Ha a kormány a jelenlegi költségvetési pályán halad tovább, még 2026-ban is az Alaptörvényben rögzített szint felett lesz az adósságunk. Így az államadósság elleni háborút még 15 év múlva sem nyerjük meg, derül ki a jegybank technikai kivetítéséből. Az MNB szakértői ugyanakkor döntően pozitívnak tartják a Széll Kálmán-terv költségvetési hatásait, bár a legújabb adókból valószínűleg nem lesz annyi bevétele a kormánynak, mint amennyire számít.

hvg.hu Napi merítés

"Polgári Magyarországról már szó sincs"

"A polgári Magyarország már régen halott" - Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docensének írása a Mandiner blogon, a polgári Magyarország építéséről, átalakításáról és bukásáról.

1 2 3 4 5 6 7
17
Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Önámítás, hogy havi 20 ezer forintból elég nyugdíj-kiegészítés összejöhet

Önámítás, hogy havi 20 ezer forintból elég nyugdíj-kiegészítés összejöhet

Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

The Daily Telegraph-cikk: Az EU-pária Magyarország segít Kínának megindítani az elektromos autók invázióját

The Daily Telegraph-cikk: Az EU-pária Magyarország segít Kínának megindítani az elektromos autók invázióját

Dupla élvezet: 922 lóerővel támad a legújabb BMW

Dupla élvezet: 922 lóerővel támad a legújabb BMW

Észak-Koreában leváltottak egy magas rangú katonai vezetőt és „vasfegyelmet” hirdettek

Észak-Koreában leváltottak egy magas rangú katonai vezetőt és „vasfegyelmet” hirdettek

A címlapról ajánljuk