Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Grúzia

toma Vélemény

Posztszovjet térség: színtelen ellenforradalmak

Nem kellett hozzá több öt évnél, hogy a posztszovjet térség színes forradalmai megmérettessenek és könnyűnek találtassanak. Az ottani rendszerváltásokban – a lengyelekhez, csehekhez vagy épp magyarokhoz hasonlóan – hívő milliók most megrendülten látják, miként őrli fel a társadalmi és a nemzeti felemelkedéshez fűzött minden eddigi reményüket a belső felkészületlenség, a megosztottság, valamint Moszkva igyekezete, hogy ismét befolyása alá vonja őket.

MTI Világ

Robbanás és halottak egy grúziai szénbányában

Robbanás történt a nyugat-grúziai Tkibuli szénbányájában szerdán. Négy bányász életét vesztette, sok másik megsebesült, kettő közülük súlyosan - közölték grúz tömegtájékoztatási eszközök és helyi illetékesek.

MTI Világ

Moszkva keményen megfenyegette Grúziát

Grúzia kemény válaszra számíthat, ha folytatja provokációit Dél-Oszétia ellen - hangsúlyozza az orosz külügyminisztérium egy közleményben, amelyet moszkvai közlés szerint a genfi leszerelési konferencián tettek közzé szerdán.

MTI Világ

Provokációval vádolja Grúziát az orosz külügyminiszter-helyettes

Az orosz külügyminiszter-helyettes azzal vádolta meg Grúziát, hogy "provokációkra" készül a két ország közötti tavaly augusztusi fegyveres konfliktus közelgő első évfordulóján. Grigorij Karaszin egyúttal jelezte: Moszkva mindent megtesz annak érdekében, hogy gátat szabjon Tbiliszi "bosszúálló törekvéseinek".

MTI Világ

Maradnak az EU katonai megfigyelői Grúziában

Az Európai Unió külügyminiszteri tanácsa hétfőn Brüsszelben meghosszabbította az EU tűzszüneti megfigyelőinek grúziai küldtetését, elhatározta, tanulmányozza az szomáliai átmeneti kormánynak biztonsági téren nyújtandó támogatás lehetőségét és szankciókat fogadott el a májusban újabb atomkíséretet végrehajtó Észak-Korea ellen.

MTI Világ

Orosz-grúz pengeváltás a háború első évfordulója kapcsán

Oroszország konkrét lépéseket tesz annak érdekében, hogy megakadályozza Grúzia ismételt felfegyverkezését a tavalyi orosz-grúz háborút követően - jelentette ki csütörtökön, Moszkvában Grigorij Karaszin. Az orosz külügyminiszter-helyettes Szaakasvili grúz elnök azon kijelentésére reagált, mely szerint megállíthatatlan országa NATO-csatlakozása.

MTI Világ

Saját gépeinek felét az orosz légvédelem lőtte le Grúzia felett?

A Moszkva által elismertnél több, összesen hat harci repülőgépet veszített az orosz hadsereg a Grúziával tavaly nyáron vívott villámháborúban, s szakértők szerint a gépek felét az orosz és a vele szövetséges déloszét légvédelem lőtte le véletlen "baráti tűzben" - írták pénteken orosz lapok, hozzátéve, hogy az orosz vezérkar ezt cáfolja.

1
12 13 14 15 16 17 18
Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

A címlapról ajánljuk