Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Győrffy Dóra

Nagy Iván László Zhvg

Győrffy Dóra a zCastban: A saját akkumulátorainak hulladéklerakója lehet Magyarország

Az akkumulátorgyártás olyan bumeráng, amit eldobni és elkapni is fájni fog Magyarországnak – legalábbis akkor, ha minden a jelenlegi, követhetetlen, átláthatatlan és észszerűtlen módon halad tovább. Fenntarthatósági podcastunkban Győrffy Dóra közgazdász és egyetemi tanár foglalta össze, hogyan működnek a különböző, Magyarországra érkező akkumulátorüzemek, milyen környezeti terhet vonnak maguk után most (és fognak 10-15 év múlva), és ki az igazi nyertese ezeknek a beruházásoknak.

Szegő Péter Vélemény

A cirkuszos esete az Állami Számvevőszék leendő elnökével

Magyarország tovább sodródik, lemaradva az európai főáramlattól, és a sodródáshoz még válságra sincs szüksége, állítják a Válságban és válság nélkül – a gazdaságpolitika rétegei címmel most megjelent tanulmánykötet szerzői: Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László (szerkesztő) és Török Ádám. A kötetet a minap mutatták be a budapesti nemzetközi könyvfesztiválon. A szerzők közül Csaba László betegsége miatt távol maradt.

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

A címlapról ajánljuk