Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#II. kerület

Kovács Áron Itthon

Több százmilliót bukhat a II. kerület: Budapesten is bedől az SCD-birodalom

A balatoni érdekeltségek felszámolása után az Akadémia Park Kft. végelszámolásával megkezdődött az SCD-csoport budapesti egységeinek lebontása is. A néhány éve még nagy terveket szövő ingatlanfejlesztő végül csak egy fél beruházást fejezett be, a végelszámolásban az a kerületi önkormányzat is futhat a pénze után, amelynek segítsége nélkül nem szerezhette volna meg Buda egyik legértékesebb telkét.

MTI Baleset

Ezer lakásban nincs áram a II. kerületben

Ezer lakásban nincs áram vasárnap reggel óta a főváros II. kerületében - erősítette meg az MTI információját az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport kommunikációs igazgatója vasárnap.

MTI Itthon

Kilencszázezer forintot költött a Fidesz-KDNP a II. kerületi kampányára

Nem lépte túl a választási eljárási törvényben jelöltenként egymillió forintban meghatározott határt az az összeg, amelyet a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt a tavalyi évi, Budapest II. kerületében tartott időközi országgyűlési képviselő-választásra fordított - derül ki a Magyar Közlöny keddi számában közzétett hirdetményből.

MTI Itthon

Véglegessé vált: tarolt a Fidesz a II. kerületben

Véglegessé vált a vasárnapi II. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választás eredménye, ám az utolsó urnában talált szavazatok érdemben nem befolyásolták a korábban közzétett eredményt, Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) nagy arányú győzelmét.

MTI Itthon

MSZP: Karácsony Gergely lépjen vissza a II. kerületben

Korábbi ígéretének betartására, vagyis visszalépésre kérte szerdán az MSZP szervezési igazgatója a II. kerületi időközi parlamenti választások második fordulója előtt Karácsony Gergelyt, az LMP képviselőjelöltjét. Molnár Zsolt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette: nem elég a fotelból elégedetlenkedni, hanem részt kell venni a második fordulóban.

MTI Itthon

Megsértette a kampánycsendet az atv.hu és a 168ora.hu

Az atv.hu és a 168ora.hu internetes oldalak megsértették a kampánycsendet vasárnap a fővárosi 2-es számú választókerületi szavazás idején az Országos Választási Bizottság keddi, egyhangúlag hozott határozatai szerint.

hvg.hu/MTI Itthon

Karácsony: "sajnálom, hogy törvénytelen eszközökkel nyert a Fidesz"

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a főváros 2-es számú választókerületében vasárnap tartott - az alacsony részvétel miatt érvénytelen - időközi országgyűlési képviselő-választáson. Az MSZP szeretne ellenzéki összefogást a második fordulóban, de az LMP nem lép vissza. Karácsony Gergely szerint Láng Zsolt törvénytelen eszközökkel nyert.

hvg.hu Itthon

A fideszes jelölt nyert a II. kerületben

A fideszes Láng Zsolt nyert a II. kerületi időközi választáson, ám a szavazás érvénytelen volt, ezért második fordulót kell tartani a választókerületben.

MTI Itthon

Érvénytelen lett a II. kerületi időközi választás

Várhatóan érvénytelen lesz az időközi országgyűlési képviselő-választás a főváros II. kerületében, a 2-es számú választókerületben, mert a fél órával az urnazárás előtt mért adatok szerint a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot. Végül ez történt: 39 százalékos részvétel mellett a fideszes Láng Zsolt nyerte az első fordulót.

1
10 11 12 13 14 15 16
Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

A címlapról ajánljuk