Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kairo

MTI Világ

Összecsapások törtek ki Kairóban

Összecsapások törtek ki Kairóban a Muzulmán Testvériség hívei és a rendőrség között pénteken, néhány órával azután, hogy robbantásos merényletek sorozatát követték el az egyiptomi rendőrség ellen.

MTI Világ

Három merénylet pár óra alatt: rendőröket támadnak Kairóban

Egymás után három merénylet is történt Kairóban: az első, hajnali támadás az országos rendőrparancsnokságot érte, később egy metróállomás közelében dobtak kézigránátot rendőrautókra, majd egy kisebb erejű, házilagos készítésű pokolgép robbant fel egy rendőrőrs mellett a főváros délnyugati részén.

MTI Világ

Robbanás és fegyverropogás Kairóban

Pokolgépes merényletet követtek el péntek reggel Kairóban az egyiptomi rendőrség központja ellen, a detonációban súlyosan megrongálódott a rendőrparancsnokság homlokzata, s legalább négy ember életét vesztette, ötvenen pedig megsebesültek - jelentették hivatalos források.

MTI Világ

Egyetemisták csaptak össze rendőrökkel Kairóban

Összecsapások törtek ki három kairói egyetemen a tüntető iszlamista hallgatók és a kivezényelt rendőrök között vasárnap, két nappal az ország új alkotmányáról rendezendő népszavazás előtt.

hvg.hu Világ

Fotó: 112 éve nem havazott Kairóban. Most igen

Ritkábban lát havat Kairó népe, mint a Halley-üstököst. Most, 112 év után ez is megtörtént. Viszont 1639-ben, na akkor ennél is komolyabb hóesés volt! Az egyiptomi fővárost ugyanaz a hidegfront sújtotta, amelyik Jeruzsálemet és Gázát elérte. Kairóban egyébként a hó olvadásra van ítélve, mivel a hőmérséklet még mindig fagypont fölött van.

MTI Világ

Kairóban könnygázzal oszlatták a diákokat

Az egyiptomi rendőrség könnygázt vetett be kedden a Kairói Egyetem hallgatóinak szétoszlatására, akik Mohamed Murszi megbuktatott államfő mellett tüntettek - közölték biztonsági tisztségviselők és a diákok egyik képviselője.

MTI Világ

Előkerült a Kairóban elrabolt német író

Újra felbukkant kedden Kairóban az az iszlámbíráló német író, akit a hatóságok feltételezése szerint a hét végén elraboltak az egyiptomi fővárosban - jelentette a youm7 nevű egyiptomi hírportál.

MTI Világ

Elraboltak egy német írót Kairóban

Elraboltak egy egyiptomi születésű, német állampolgárságú írót Kairóban - jelentette hétfőn a dpa német hírügynökség. Hamad Abdel Samad műveiben rendszeresen bírálta az iszlám politikai ideológiáját és a vallás modern értelmezését szorgalmazta.

MTI Világ

Újabb iszlamista tüntetések Egyiptomban

Több ezer iszlamista tüntető követelte Kairóban és az ország más városaiban Mohamed Murszi újbóli beiktatását pénteken, néhány nappal a megbuktatott egyiptomi elnök tárgyalásának megkezdése előtt.

MTI Világ

Ma is könnygázos a levegő több egyiptomi városban

Több ezer iszlamista tüntető követelte pénteken Kairóban és az ország más városaiban Mohamed Murszi megbuktatott elnök újbóli beiktatását. Az egyiptomi biztonsági erők Alexandriában és Szuezben könnygázt vetettek be.

1 2 3 4 5 6 7
15
Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

A címlapról ajánljuk