Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Miniszterelnökség

Kósa András Itthon

Folyik ellenséges tevékenység a magyar kormánnyal szemben – interjú az Információs Hivatal vezetőjével

Vannak olyan információk a birtokukban, hogy a magyar kormány tevékenységét külföldről akadályozni akarják gazdasági érdeksérelmek miatt. Miként arról is tudnak, hogy Erdélyből, Kárpátaljáról nemzetbiztonsági szempontból kockázatos egyének próbálnak meg élni a befektetésekért cserébe könnyített letelepedési szabályokkal – mondta a hvg.hu-nak az Információs Hivatal vezetője. Pásztor István szerint, lehet olyan ország, amely ellenséges szándékokkal juttat pénzt hazai politikai szervezeteknek.

hvg.hu Itthon

Szijjártónak rejtélyes milliókkal ugrott meg a vagyona

Jó évet zárt decemberben Szijjártó Péter: miközben „csak” 9,7 milliót keresett, több mint 12,5 millió forintot tudott félretenni. A tehetős családból származó miniszterelnökségi államtitkár jelentős vagyont halmozott fel 2002 óta, amióta politikusnak állt: megtakarításai 5,3 millióról 62,7 millióra növekedtek. Nem ő az egyetlen politikus, akinek vagyonnyilatkozatából nem derül ki, honnan származtak a pluszbevételei.

MTI Itthon

A Miniszterelnökséghez került a MaNDA

A szétaprózott erőforrások mederbe terelésével, a koordinációs problémák elhárításával, a kulturális örökség digitalizálásának dinamizálásával indokolja a kormány, miért volt szükség a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot (MaNDA) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felügyelete alól a Miniszterelnökség alá helyezni.

MTI/hvg.hu Itthon

A TEK a luxusautók ügyében kérleli Lázár hivatalát

A TEK szerint a Miniszterelnökségnek nem állt rendelkezésére minden szükséges információ a hvg.hu által feltárt több százmillió forintos eszközbeszerzéssel kapcsolatban. Kérik, hogy a Miniszterelnökséget felügyelő államtitkár vizsgálja felül döntését, amellyel leállította a TEK eszközbeszerzését.

Nagy Gergő Gazdaság

Kormányközeli cégeknek parkoltatják az uniós pénzeket?

A kormány kommunikációjában azt igyekszik hangsúlyozni: gyorsítani kell az uniós pénzek idei lekötését, hogy minden egyes fillért fel tudjunk használni a 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklusból. Egyes innovációs pályázatoknál viszont úgy tűnik, nem osztják a rendelkezésre álló pénzeket. Sőt, még eredményes pályázatokat is elutasítanak. Kormányközeli cégeknek tartogatják a pénzeket vagy egyszerűen bürokratikus bénázás áll a háttérben?

MTI/Világgazdaság Itthon

A Miniszterelnökséghez kerül át a Friends of Hungary vagyona

A Friends of Hungary Alapítványtól a Miniszterelnökséghez kerül át annak a csaknem négymilliárd forintnak a legnagyobb része, amellyel a kormány a külföldön élő magyarok "nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek erősítését" igyekezett támogatni – írja a keddi Világgazdaság a Magyar Közlönyre hivatkozva.

Zubor Zalán Itthon

A polgármesterek nem tudják, hogy éppen velük egyeztet a kormányfő

Nem ad tájékoztatást a miniszterelnökség az Orbán által ígért, hajléktalanságról szóló nemzeti konzultáció részleteiről. A kormány állítása szerint a „nagyvárosi vezetőkkel” egyeztetnek a konzultáció lebonyolításáról, a hvg.hu által megkérdezett önkormányzatok viszont cáfolták, hogy bármilyen megkeresést kaptak volna.

MTI Itthon

Kríziskommunikátort keres a Miniszterelnökség

Több százmillió forintos megbízást kínál a Miniszterelnökség annak a cégnek, amely alkalmas rá, hogy 2014. május végéig ellássa az Miniszterelnökség rendezvényszervezési feladatait, és ért egyebek mellett a kríziskommunikációhoz is.

hvg.hu Nagyítás

Fotó: Csak Orbán nem visel nyakkendőt a csoportképen

Orbán Viktor hétfő délután az Országházban fogadta a megyei közgyűlési elnököket - közölte a hvg.hu-val a miniszterelnök sajtófőnöke. A közgyűlési elnökökkel folytatott találkozó utáni csoportképen jól látható, hogy a miniszterelnök az egyetlen férfi, aki nem visel nyakkendőt. A találkozó résztvevői megvitatták, hogy a megyék milyen forrásokhoz juthatnak a 2013-2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban gazdaságfejlesztésre, terület- és vidékfejlesztésre. A kormány tervei szerint ebben az időszakban a fejlesztési források legalább tíz százalékát a megyei önkormányzatok fogják elosztani. A kormány és a megyei önkormányzati vezetők tárgyalásán megállapították, hogy az állam összesen 196 milliárd forint adósságot vett át a megyéktől. A nyakkendő hiánya nem az egyetlen érdekes jelenség a csoportképen - állapíthatjuk meg, ha vetünk egy pillantást Orbán Viktor jobb kézfejére.

MTI Itthon

Újabb kommunikációs tendert hirdetett Orbán hivatala

A Miniszterelnökség kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzést jelentetett meg kommunikációs feladatokra a pénteki Közbeszerzési Értesítőben két részben, összesen nettó 700 millió és 1,33 milliárd forint közti becsült ellenértékkel.

hvg.hu Itthon

Semjén: minden erkölcsi vádat visszautasítok

Visszautasítja a ELTE álltal megfogalmazott észrvetételeket szociológiai diplomamunkája ügyében Semjén Zsolt, aki szombaton pár perces bejelentésben reagált az egyetem vizsgálatára. Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy számításba vette-e a lemondását. Az ELTE Társadalomtudományi Kara pénteken állapította meg, hogy jelentős egyezések vannak Semjén szakdolgozata és témavezetője írásai között, így az egyetem szerint a politikus "súlyos tudományos-etikai vétséget követett el".

hvg.hu Itthon

3,2 milliárdból lehetünk szebbek és jobbak az amerikaiak szemében

3,2 milliárd forintot szán a magyar kormány egy amerikai székhelyű alapítvány létrehozására, amelynek célja az USA-ban élő magyarok nemzeti összetartozásának erősítésére, hogy ezzel is javítsa Magyarország megítélését. A Miniszterelnökség részéről azt közölték a hvg.hu-val, egyelőre csak egy koncepciót fogadtak el, a működés részleteit később alakítják ki.

MTI Itthon

600 milliót, vagy duplaannyit kommunikálna el a Miniszterelnökség

Két részből álló közbeszerzési eljárást tervez a Miniszterelnökség a 2013-2014. évi kommunikációs feladataival összefüggésben: az egyik, a szervezet kreatív feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzésre nettó 150 millió forint, a másik, médiavásárlásról szólóra nettó 550 millió forint áll rendelkezésre, a keretösszegtől mindkettő esetében plusz 90 százalék erejéig lehet eltérni.

hvg.hu Itthon

Semjén-ügy: a Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye és a hvg.hu válasza

A Miniszterelnökség sajtóirodája közleményben kéri a hvg.hu-t bocsánatkérésre a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes doktorijáról szóló cikkeink ügyében. Szerkesztőségünk fenntartja a kormányfő helyettesének dolgozatai ügyében megfogalmazott állításait és nem kér bocsánatot.

hvg.hu Itthon

Szijjártó hat külföldi útja 9,4 millió forintba került

Mintegy 9,4 millió forintba került a kormányfő volt szóvivőjének, most külkapcsolataiért felelős államtitkárának május óta megtett hat külföldi útja. Szijjártó Péter legutóbbi Kuvaitban járt mintegy másfél millió forintért, ahol többek között innovációs együttműködésről egyeztetett. A külföldi tárgyalások egyik legbiztosabb eredménye az lehet, hogy a vietnamiak magyar sertéshúst ehetnek.

Origo Itthon

Origo: szinte csak a Miniszterelnökségnek ad orális tanácsokat a Századvég

Szinte csak a Miniszterelnökségnek dolgozik a Századvég, pedig a fejlesztési miniszter tavasszal még azt mondta, hogy a cégcsoport minden minisztériumot segít majd tanácsaival, ezért kötöttek vele milliárdos szerződést – írja az Origo. A Századvégtől október végéig 1,1 milliárd forintért adtak egy kormányzati forrás megfogalmazása szerint orális tanácsokat, illetve írtak stratégiákat.

MTI Itthon

Havi 8 millióért béreli a helyét a Miniszterelnökség

A strukturális átalakítás miatti apparátusbővüléssel magyarázza a fejlesztési miniszter azt, hogy miért bérel az állami vagyonkezelő ingatlant havi bruttó 8 millió forintért a Miniszterelnökségnek Budapesten, a Markó utcában.

1
28 29 30 31 32 33 34
Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

A címlapról ajánljuk