Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Miniszterelnökség

MTI Kormány

Évi 200 ezer forintnyi cafetéria jár a MEH dolgozóinak

Fejenként 200 ezer forintban határozta meg a Miniszterelnökség munkatársait 2011-ben megillető cafetéria-juttatás éves összegét a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent utasításában Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Hírszerző Itthon

Kormánytisztviselő lesz Schmitt Pál rokona

A Miniszterelnökségnél kapott megbízatást dr. Schmitt Pál Péter. Korábban hírbe hozták a Magyar Posta vezérigazgatói posztjával kapcsolatban - akkor helyreigazítást kért.

MTI Itthon

Ötven ember szervezi Orbán sajtóját és programjait

Körülbelül ötvenen dolgoznak a Varga Mihály vezette Miniszterelnökségen, ahol egyebek mellett Orbán Viktor sajtóját, programjainak szervezését, protokollját intézik. Itt látják el teendőiket a kormányfő tanácsadói, főtanácsadói is.

MTI Itthon

Navracsicshoz tartozik majd az egyházpolitika is

A közigazgatás és az igazságügy mellett a kormányzati kommunikáció, a társadalmi integráció ügye, valamint a civil-, egyház- és kisebbségügyi kérdések is a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartoznak majd. Erről a tárca leendő vezetője beszélt az MTI-nek adott interjújában csütörtökön.

1
28 29 30 31 32 33 34
Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Brit miniszterelnök: „Ukrajna mellett állunk, amíg csak szükséges”

Brit miniszterelnök: „Ukrajna mellett állunk, amíg csak szükséges”

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

A címlapról ajánljuk