Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Olaszország

Lengyel Miklós Gazdaság

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Megbuktatja-e saját kormányát a szélsőjobboldal és jelenthet-e reális alternatívát a baloldal és a gyengébbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom szövetsége? Ez a tét abban az országban, ahol a kormányválság szinte permanens.

hvg.hu Világ

Belekezdett a nagy játszmájába Salvini

Bekövetkezett Olaszországban az, amire egyre többen számítottak: Matteo Salvini a bevándorlásellenes Liga vezetője, az ország miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere bejelentette, előrehozott választást akar, mert működésképtelen a populista Öt Csillag Mozgalommal kötött koalíciója. Bár a hivatalos indok az, hogy Salvini megépítené az ötcsillagosok által vehemensen ellenzett olasz–francia gyorsvasutat, inkább az lehet a háttérben, hogy Salvini pártja jóval népszerűbb, mint koalíciós partnere. Salvini új koalíciós partnere Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) nevű párt vezére lehet. Ő kijelentette, az előrehozott választások olyan kormányt eredményezhetnek, amely eltökélt végrehajtani "az Olaszország számára szükséges, politikailag inkorrekt reformokat".

1
65 66 67 68 69
197
Nekiment Orbánnak a lengyel közmédia

Nekiment Orbánnak a lengyel közmédia

Nagy tehertől szabadult az Adidas: eladták az utolsó pár Yeezyt is

Nagy tehertől szabadult az Adidas: eladták az utolsó pár Yeezyt is

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Elkoboznák a drogkereskedők teljes vagyonát, és akár ki is tilthatják őket egy településről

Elkoboznák a drogkereskedők teljes vagyonát, és akár ki is tilthatják őket egy településről

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

A címlapról ajánljuk