Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szlovakia

MTI/hvg.hu Gazdaság

80 ezer forint lesz a minimálnyugdíj - a szlovákoknál

A minimálnyugdíj intézményének bevezetésére készül Szlovákia idén júliustól, a társadalombiztosításról szóló törvény ezt lehetővé tévő módosítását már jóvá is hagyta a kormány érdekegyeztető szerve, a Gazdasági és Szociális Tanács.

MTI Világ

Megkezdődött a kifejezetten homofób szlovákiai népszavazás

Csaknem ötezer szavazóhelyiség nyílt meg szombaton reggel Szlovákiában, és ezzel kezdetét vette az ország történetének nyolcadik népszavazása. A voksolás ezúttal a "család védelméről szól" és kifejezetten homofób. Három kérdésre lehet választ adni: egyetértenek-e azzal, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyereket, valamint, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyerekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma.

MTI Vállalkozás

Túljutott az első rostán az MVM-Mol szlovák áramcégre tett ajánlata

Négy működő és két épülő blokkal bővülhet az MVM érdekeltségébe tartozó nukleáris alapú áramtermelési portfólió, ha sikerül megvásárolni a szlovák villamosművek részvénycsomagját. Az MVM részvételével alakult konzorcium ajánlatát érdemben értékelendőnek ítélte az Enel - mondta Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója.

MTI Világ

Még mindig nincs vége Zsák-Malina Hedvig ügyének

Mégis megtarthatják a Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indított eljárás bírósági tárgyalását, mert a nyitrai kerületi bíróság felülbírálta a főügyészség vádindítványát elutasító tavaly decemberi döntést – közölte kedden az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű napilap.

MTI Világ

Brutálisan homofób népszavazás lesz Szlovákiában

A több mint négyszázezer támogató szavazat után végül február 7-én tartják meg a népszavazást az azonos neműek házasságáról, örökbefogadási jogukról, méghozzá a szlovákiai Családért Szövetség (AZR) kezdeményezésére.

MTI Vállalkozás

A magyar határhoz közel nyílik meg ősszel az újabb WizzAir-bázis

Kassán nyitja meg 20. bázisát a Wizz Air szeptember 14-én. Egy Airbus A320 típusú repülőgépet állomásoztat majd a szlovák városban – közölte a diszkont légitársaság szerdán. A repülőgép leszállítása után a légitársaság két új útvonal üzemeltetését kezdi meg Kassáról, Doncaster Sheffield és Milánó Bergamo repülőterekre.

MTI Gazdaság

Beindult a bevásárlóturizmus a gyenge forint miatt

A gyenge forint hatására ismét megélénkült a bevásárlóturizmus a határokhoz közel eső településeken, főleg Szlovákiából jönnek át vásárolni Magyarországra, míg az osztrák határ mentén kevésbé érzékelhető a forgalom növekedése.

MTI Gazdaság

Üdülési csekket vezetnének be a szomszédban

Államilag támogatott üdülési csekkek bevezetésével akarja kedvezményessé tenni a belföldi üdülést a szlovák kormány – közölte a pozsonyi Pravda saját információkra hivatkozva szerdán.

MTI Itthon

Fellebbezett az ügyészség Malina Hedvig ügyében

A Nyitrai Járásbíróság elutasította a Zsák Malina Hedvig ellen, hamis vallomástétel miatt benyújtott vádindítványt, a főügyészség azonban fellebbezett, az ügy így a kerületi bíróságra kerül - számolt be a fejleményről kedden a Bumm.sk magyar nyelvű szlovákiai hírportál.

hvg.hu Világ

Szlovákia visszaadja az elvett állampolgárságot

Egy élvonalbeli német-szlovák kosaras miatt csinál kiskaput a szigorú állampolgársági törvényhez a szlovák kormány. A jövőben visszaadják az elvett állampolgárságot annak, aki életvitelszerűen külföldön él.

MTI Gazdaság

Nagyon megy a magyar-szlovák gazdasági együttműködés

A határmenti térségek gazdasági fejlődésének élénkítése és azáltal a munkahelyteremtés a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a magyar (HIPA) és a szlovák (SARIO) befektetés-ösztönző társaságok vezetői írtak alá hétfőn Pozsonyban.

MTI Itthon

G. Fodor is megszólalt az USA szlovák követének nyilatkozata után

A korrupció elleni határozottabb fellépésre szólította fel a szlovák kormányt Theodore Sedgwick, az Egyesült Államok pozsonyi nagykövete a keddi korrupció ellenes világnap alkalmával kiadott nyilatkozatában. A köztévé Híradójában a Századvég stratégiai igazgatója azt mondta, szokatlan, ha úgy tetszik unortodox felfogás, hogy a kirendelt amerikai ügyvivők, illetve nagykövetek belpolitikai események szereplőivé válnak.

1
66 67 68 69 70
163
Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Szélesvásznú ukránozás: új óriásplakátokon riogat a kormánypropaganda

Szélesvásznú ukránozás: új óriásplakátokon riogat a kormánypropaganda

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A címlapról ajánljuk