Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Videoton FC

MTI Sport

Megvan a Videoton új edzője

A korábban a Videotonnál is játszó, az utóbbi években Pakson és Győrben edzősködő Horváth Ferenc lesz a Videoton FC új edzője.

MTI Sport

Utánpótlás Európa-bajnokot szerződtetett a Videoton

A Videoton labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Loic Nego, az Újpest korábbi futballistája, aki tagja volt a 2010-ben Európa-bajnok francia U19-es válogatottnak, emellett pályára lépett U17-es Eb-n és U20-as világbajnokságon is.

MTI Sport

Másodszor lett magyar bajnok a Videoton

A Videoton megnyerte a labdarúgó OTP Bank Liga 2014/2015-ös kiírását, miután a második Ferencváros vasárnapi döntetlenjével behozhatatlan hátrányba került.

MTI Sport

Tavasszal már Felcsúton játszhat a Videoton is

A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014/15-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho Arénában játssza.

MTI Sport

A Videoton egykori sztárjából kőkemény klubigazgató lesz

Az egykori válogatott játékos, Burcsa Győző lett a Videoton FC klubigazgatója, és jövő héten be is jelenti a klub új edzőjét és szakmai stábját. Azt nem árulta el, hogy magyar lesz-e a vezetőedző, de azt mondta, magyar mindenképpen lesz az edzők között.

hvg.hu Sport

Bors: Gattuso aláírt a Videotonhoz

A Bors azt írja oldalán, hogy megegyezett a Videotonnal Gennaro Gattuso, a Milan egykori játékosa. Gattusónak edzői tapasztala alig van, pár hónapig bírta egy-egy csapatnál.

1 2 3 4 5 6 7
A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

A címlapról ajánljuk