Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vidnyánszky Attila

hvg.hu Kult

Schilling Árpád: Egyszerűen lefojtják azokat, akik nem kötődnek direkten pártokhoz

Schilling Árpád rendező, a néhai Krétakör alapítója ezúttal az alapítványi sorsra kényszerített Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóihoz intézte sorait. Mint írta: most nem az a cél, hogy a kormányzó pártot befolyásolják, mert az lehetetlen. A feladat az, hogy a "magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok és kebelbarátjaik játszóterévé".

Hamvay Péter hvg360

Upor László: "Tudom, hogy a Katona köréhez sorolják a Színműt, de ez butaság"

A Színművészeti Egyetemről még a néhai Kerényi Imre kezdte el terjeszteni, hogy egy "liberális fészek", és ezt a szólamot vette át a kormánypárti sajtó és a hatalom - nyilatkozta a HVG-nek az intézmény rektorhelyettese, aki az interjúban elismeri: naivitás volt a részéről azt hinni, hogy az egyetem minősége és eredményei védelmet nyújthatnak a támadások ellen. Portréinterjú Upor Lászlóval.

HVG360 hvg360

"Nem szabad, hogy ez csendben történjen"- a Színművészeti hallgatói a HVG teraszon

1 százaléknál is kevesebb esélyt látnak arra, hogy a kormány megváltoztassa álláspontját a Színház- és Filmművészeti egyetem ügyében - erről beszéltek M. Kiss Csabának azok a diákok, akik az intézmény átalakítása elleni tiltakozás szervezői. Milovits Hanna és Podlovics Laura ennek ellenére fontosnak tartja, hogy fellépjenek a hatalommal szemben, már csak azért is, mert ezt állampolgári kötelességüknek is tekintik.

HVG Itthon

Upor László: "Szívesen elmagyaráznám, mi a különbség a szeretkezés és a nemi erőszak között"

Nem erre a helyzetre számított Upor László, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, mikor beadta vezetői pályázatát. Ha a Parlament pénteken megszavazza, az SZFE is alapítványi fenntartásba kerül, a tiltakozók az egyetem autonómiáját féltik. A miniszterrel is tárgyaltak, bár Upor szerint az nem tárgyalás volt, csak párhuzamos monológok, Palkovicsot pedig elmondása szerint nem érdekelték a tények. Upor Lászlóval az eheti HVG Portré rovatában készült beszélgetés.

1
17 18 19 20 21
33
Illúzió az év eleji telekom-áremelés, ami miatt Nagy Márton háborút hirdetett

Illúzió az év eleji telekom-áremelés, ami miatt Nagy Márton háborút hirdetett

Holdporból készülhet napelem

Holdporból készülhet napelem

Felgyújtották Pennsylvania demokrata kormányzójának otthonát

Felgyújtották Pennsylvania demokrata kormányzójának otthonát

„Iszom egy pohár bort, és beájulok a tévé előtt" – 10 tévhit az alvászavarról

„Iszom egy pohár bort, és beájulok a tévé előtt" – 10 tévhit az alvászavarról

Lavrovnak nagyon tetszik Trump hozzáállása az ukrajnai háborúhoz

Lavrovnak nagyon tetszik Trump hozzáállása az ukrajnai háborúhoz

Videón a vakmerő mutatvány: előzés közben zárta vissza egy másik autó tanksapkáját

Videón a vakmerő mutatvány: előzés közben zárta vissza egy másik autó tanksapkáját

Holdporból készülhet napelem

Holdporból készülhet napelem

Pintér Sándor: Aki nem tiszteli a magyar törvényeket, annak nem kell Magyarországon maradnia

Pintér Sándor: Aki nem tiszteli a magyar törvényeket, annak nem kell Magyarországon maradnia

Dízel nagyágyú: alig használt V12-es TDI Audi vár új gazdára

Dízel nagyágyú: alig használt V12-es TDI Audi vár új gazdára

A címlapról ajánljuk