Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#adatigénylés

Oroszi Babett Itthon

Milliókat kért két minisztérium néhány adatigénylés megválaszolásáért

Kikértük, hogy a tárcák összesen mennyi pénzt akartak beszedni a közérdekű adatigénylések megválaszolásáért azóta, hogy fizetőssé tették az információk kiadását. Kiderült, volt miért aggódnia azoknak a civileknek, akik a kezdetektől fogva ellenezték a módosítást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) például több mint 4 millió forint költségtérítést kért 10 adatigénylés után, de a tárca még így is elbújhat a XIX. Rendőrkapitányság mögött, amely 11,5 millió forintot szeretett volna beszedni egyetlen válaszért.

Szabó Gábor Gazdaság

HVG vs. kormány Paks-per: Nyertünk, de a lényeget tovább titkolhatják

Íme egy jellemző rész az ítéletből: méltányolva a Roszatom üzleti érdekének nagyfokú sérelmét, a bíróság kitakartatta a szerződéses árra vonatkozó passzusokat, miközben megjegyezte, hogy maga az ár ebből a szövegből nem is derül ki, mivel az csak utal a szerződés mellékletére. Amit persze végképp nem ismerhetünk meg.

hvg.hu Itthon

Pereskedik a Helsinki a közigazgatási bíróságok miatt

Paks II. engedélyeiről, rendőri túlkapásokról, milliárdos közbeszerzésekről is döntenek majd a miniszteri kinevezésű bírákkal felálló közigazgatási bíróságok 2020-tól, a civil szervezet szeretné megkapni azt a dokumentumot, amiben az Országos Bírói Hivatal (OBH) még ellenezte a bírságok felállítását. Az OBH viszont nem akarja odaadni.

hvg.hu Itthon

A fantom-adatigénylés: a kormány bíróságra is kész elmenni amiatt, ami nincs

Akár bíróságon is pereskedik a kormány, csak ne kelljen kiadni a kért adatokat a Magyar Helsinki Bizottságnak. A szervezet továbbra sem tud arról, hogy kikérte a budapesti üres állami lakások listáját. A kormány nem mond további konkrétumokat az adatigénylésről. A Fidesz a kormányhoz fordul, hogy bizonyítani lehessen, a Helsinki kérte ki a lakáslistát.

Tóth Richárd Itthon

Közpénzen mérték meg az önkormányzatok, veszélyben van-e a Fidesz

Budapesti kerületek és vidéki nagyvárosok önkormányzatai végeztek az utóbbi években közvélemény-kutatásokat. Előfordult, hogy a megkötött szerződés tárgya városmarketing vagy turizmus volt, esetleg a médiafogyasztás szokásai, de a trükk az, hogy a címekkel ellentétben a kérdőívekkel sokkal inkább azt szerették volna kideríteni, milyen is a kormány és az ellenzék közötti aktuális erőviszony. A kutatási eredményeket nem hozták nyilvánosságra, de a hvg.hu megszerezte a dokumentumokat. A kerületek és a városok százmilliónál is többet költöttek erre.

hvg.hu Itthon

Nem adta ki a Corvinus a HÖK-alapszabályt, beperelte az Átlátszó Oktatás

Hiába kérte, nem kapta meg az Átlátszó Oktatás a Budapesti Corvinus Egyetem HÖK-alapszabályát. A dokumentum fent van ugyan az intézmény honlapján, de csak belső hálózaton érhető el. Elküldeni nem akarták az oktatási portálnak, csak annyit engedélyeztek, hogy a lap munkatársai személyesen megnézhetik az alapszabályt. Az Átlátszó Oktatás szombaton elektronikus úton nyújtott be keresetet a bíróságra.

1 2 3
Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Különös ítélet a Kúrián: mikor van joga dönteni egyházi ügyekben a bíróságnak?

Különös ítélet a Kúrián: mikor van joga dönteni egyházi ügyekben a bíróságnak?

Új céget alapított a kormány a reptér üzemeltetésére, Nagy Márton lett a gazdája

Új céget alapított a kormány a reptér üzemeltetésére, Nagy Márton lett a gazdája

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

A címlapról ajánljuk