Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#akadálymentesítés

Itthon

A kereszteződés, amin 10 percig tart átkelni

Gyalogosként alig másfélperces kitérő egy-egy kereszteződés a városban, kerekesszékkel ugyanez már 10, sőt néha 15 perc, de akár több is lehet. Egy pesterzsébeti kerekesszékessel nekivágtunk, hogy bejussunk a Rehab Critical Mass-re, amit idén harmadszorra rendeztek meg a szervezők, hogy kivigyenek az utcára minden fogyatékosságal élőt, megfelelő oktatási intézményeket és valódi akadálymentesítést követeljenek.

Gergely Zsófia Itthon

Te edzenél együtt egy mozgássérülttel?

Miközben a virtuális népharag a Down-szindrómás srácot kinéző konditermet büntette, sok más edzőteremben is nehéz dolga lenne egy fogyatékkal élőnek. „Jaj, szegények” – mondják rájuk, pedig ők is szeretnének sportolni, kikapcsolódni, és talán még zuhanyozni is utána. Lesz egy sportközpont, ahol természetes lesz, ha a látássérült, a szellemi fogyatékos és kilóival küzdő ép társuk "integráltan" izzad a futópadon.

hvg.hu Itthon

Felejtsük el erre az évre a dél-budai villamosok egy részét, újabb vágányzár jön

A CAF-villamosok már a budai fonódó villamoshálózat megnyitása óta járnak Budán is, de Dél-Budán még sok peront nem igazítottak az új szerelvényekhez. Ezt a munkát végzik el nyáron a Bartók Béla és a Fehérvári úton, ősszel pedig az Alkotás utcán és a Villányi úton. Szintén ősszel felújítják a Fehérvári út egy részét, valamint átépítik a budafoki kocsiszínt. A tervek szerint 2017 tavaszára végeznének mindennel.

hvg.hu Itthon

3-as metró: még a Klinikák állomáson sem lesz lift

Az InfoRádió szerint várhatóan november végén kezdődik 3-as metró felújítása, de előkészítő munkálatok már ősztől lesznek. A Lehel tértől északra eső részt rekonstruálják először. Lift hét megállóban nem lesz, ezek között vannak olyan forgalmas belvárosi állomások is, mint a Ferenciek tere és a Kálvin tér. Lesz, ahol az akadálymentesítést olyan mozgólépcsővel oldják meg, amelyet mozgáskorlátozottak is használhatnak.

hvg.hu Itthon

3-as metró: 13 állomáson lehet lift a felújítás után

A mostani tervek szerint nem építenek be liftet a 3-as metró összes állomására az idén induló felújításkor. Tíz megállónál akarnak felvonót kialakítani, Újpest-Városkapu állomást egy másik beruházásban akadálymentesítik, így a meglévőkkel együtt összesen tizenhárom állomáson lenne lift. A többinél máshogy tennék könnyebbé a rászorulók közlekedését – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából.

hvg.hu/MTI Itthon

Akadálymentesített térképe lett Budapestnek

Eddig problémát jelentett, hogy nem minden közlekedési csomóponton tudtak gond nélkül közlekedni a mozgássérültek, a most elkészült térkép segítséget jelent az útvonalak megtervezésébe, illetve a célállomások kiválasztásában.

MTI Itthon

Többször kaphatnak majd akadálymentesítési támogatást a mozgássérültek

Többször is kérhetnek az államtól lakásuk átalakításához akadálymentesítési támogatást a mozgássérült emberek, akár már a jövő évtől – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Az ombudsman javaslata alapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezi a támogatási feltételeket meghatározó jogszabály módosítását.

Zalavári Noémi Kult

„Legalább a mesék legyenek jók”

Koncz Erika élete a tetoválás, a rock and roll és a meseírás. A 35 éves mozgássérült lány azt vallja, nincs egészséges és fogyatékos társadalom: csak egyfajta társadalom van, amit sokféle ember alkot. Egy fénykép és egy rövid jellemzés alapján személyre szabott meséket ír bárkiről – a történeteiben azonban nincsenek „gonoszak”.

hvg.hu Vállalkozás

Itt egy vadonatúj adómentes juttatás

Az adócsomagban az új adókra, növekvő elvonásokra vonatkozó indítványok között megbújik egy olyan javaslat, amely kiterjesztené a munkáltató által adómentesen adható lakáscélú támogatást és kamatkedvezménnyel adómentesen nyújtható kölcsönt a mozgáskorlátozott személyek életviteli nehézségeit csökkentő akadálymentesítésre.

hvg.hu Vállalkozás

Magyar tervező nyerte a design Oscar-díját

Egy újabb magyar érte el szakmája csúcsát: Policsányi István néhány napja – akadálymentesített utasszállító hajó tervével – elnyerte a világ legrangosabb fomratervezői díját, a Red Dot Awards-ot, valamint a Concept Design/Mobility kategória Best of the Best díját.

- esel - Nyüzsi

Tájékoztatom, hogy kapja be!

Kit érdekel. Vagy csak felmérték, hogy egyetlen érintett sincs, akkor meg minek szórjuk a pénzt, a fogyik nem szavaznak, a kismamákat majd paternálisan felkaroljuk.

1 2 3 4 5 6
„Elfogadhatatlan a kormányzati kommunikáció” – feljelentést tett a pilisi polgármester az ivóvízben talált férgek miatt

„Elfogadhatatlan a kormányzati kommunikáció” – feljelentést tett a pilisi polgármester az ivóvízben talált férgek miatt

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

A Megafonhoz kerülhet az Origo

A Megafonhoz kerülhet az Origo

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Nikitscher Tamás a spanyol élvonalba igazolt

Nikitscher Tamás a spanyol élvonalba igazolt

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

A címlapról ajánljuk