Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#allamfő

MTI Itthon

Államfői pozíció: egyeztetett az MSZP, az LMP és a DK

Az ellenzéki pártok köztársaságielnök-választásba való érdemi beleszólásának garanciáiról egyeztetett a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika és a Demokratikus Koalíció szerdán. Az MSZP az alaptörvény módosítását kezdeményezi azért, hogy az államfőt ne kétharmados, hanem négyötödös többséggel válassza meg a parlament.

hvg.hu Napi merítés

VV: Áder, Kövér és Szájer még Schmittnél is kevesebb

Schmitt Pál tegnapelőtti lemondását követően természetes kérdés, hogy vajon ki lesz az ő utódja a köztársasági elnöki székben. A sajtóban felmerülő és esélyesként emlegetett nevek azonban egészen egyszerűen elszomorítóak - írja a Véleményvezér blog.

MTI Itthon

Kövér nem megy át a Sándor-palotába

Nem teszi át székhelyét az Országházból az elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palotába Kövér László, aki az új államfő megválasztásáig ellátja a köztársasági elnöki feladatokat – mondta kedden az Országgyűlés sajtófőnöke. Altorjai Anita hozzátette, hogy Kövér László jövedelme sem változik.

hvg.hu Itthon

Schmittnek írásban is le kell mondania

Az új köztársasági elnököt elődje megbízatási idejének megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg az Országgyűlés, ha a parlament elfogadja Schmitt Pál írásos lemondó nyilatkozatát. A hatályos szabályozás szerint az államfő megbízatásának megszűnése esetén az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

hvg.hu Itthon

Schmitt interjút ad este az MTV-nek

Péntek este 8 órakor exkluzív interjút ad a Magyar Televízióban Schmitt Pál köztársasági elnök. A hvg.hu információi szerint felvételről adják le az adást, az interjút nem az MTVA épületében rögzítik.

hvg.hu Itthon

Elemzők: Schmitt kezében van a döntés

Nincs reális esélye annak, hogy jogi úton elmozdítható lenne posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök – mondta a Magyar Televízió péntek reggeli műsorában ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Ugyanitt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója azt mondta, hogy szerinte Schmitt Pálnak a kisdoktori címéből semmilyen előnye nem származott, és a plágiumügyben a társadalom megítélése lesz majd a fontos.

hvg.hu Itthon

Megszólalt Orbán Schmittel kapcsolatban

„A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam” – ezt mondta Orbán Viktor a Petőfi Népének adott csütörtöki interjúban Kecskeméten, még a Semmelweis Egyetem rektorának esti bejelentése előtt.

hvg.hu Itthon

Schmitt: nem mondok le

Nem mond le posztjáról Schmitt Pál – ezt mondta az államfő szerdán Szöulban, az MTI Hírcentrum tudósítójának. A köztársasági elnök arról beszélt, hogy a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében.

hvg.hu Itthon

Schmitt kimosdatására készülnek a Fideszben

Nem tartanak a Fideszben a Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság szerdai jelentésétől, de az államfő elleni támadások folytatására számítanak, ami egyes kormánypárti politikusok szerint ellehetetlenítheti hosszú távon az államfőt. Ahogy Schmitt 2010-es jelölésekor, most is Orbán Viktor fog dönteni, akinek viszont komoly presztízsveszteséget jelentene az államfő leváltása. A fideszesek fokozódó izgalommal várják a március 28-i bejelentést.

M. László Ferenc Itthon

A Fidesz nem Schmitt Pál lemondását könnyíti meg

A tavalyi alkotmányozásból adódó jogalkotási rutineljárás miatt kell változtatni a parlament működési szabályain, és nem Schmitt Pál leváltására vagy lemondására készülnek az előírások módosításával – mondták az Országgyűlés előtt fekvő, a köztársasági elnök jogköreit is érintő tervezetekről a Fideszben. A napokban olyan hírek jelentek meg, hogy a módosítókkal a plágiumügybe keveredett államfő elmozdítását akarják megkönnyíteni. A Fideszben továbbra is tabu a Schmitt-ügy.

hvg.hu Itthon

Tüntetők fogadták Schmittet Csepelen

Schmitt Pál köztársasági elnök távozását követelték tüntetők csütörtökön Csepelen, ahol a magyar és a lengyel államfő emléktáblát avatott a lengyel-magyar barátság napja alkalmából.

MTI/hvg.hu Itthon

Schmitt Pál: "ha az egyharmad fütyül, akkor arra én nem fütyülhetek"

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a hatalmon kívüliek véleményét sem szabad figyelmen kívül hagyni, ezért mindenkivel együtt kíván működni, aki a közjó szolgálatáért tesz. A köztársasági elnök ezt részben azzal összefüggésben mondta, hogy pénteken, az országjárása tizedik állomását jelentő Szombathelyre érkezve tüntetők kis csoportja hangos sípszóval fogadta a megyeháza előtt.

hvg.hu Itthon

Schmitt Pál mosakodik, de hiába - íme, az akkori szabályok

A köztársasági elnök a BruxInfónak adott szerdai nyilatkozatában „messzemenőkig” visszautasította a doktori értekezésével kapcsolatos plágiumvádakat. A nyilatkozat alapján, úgy tűnik, az államfő nincs tisztában a plágium fogalmával. Hiába hivatkozik arra Schmitt, hogy a dolgozata megfelelt a 20 évvel ezelőtti elvárásoknak, mind az akkori törvények, mind az egyetem akkori szabályzata a tudományos fokozat megszerzésének feltételként szabta az önálló kutatást, a tudósok, akadémikusok pedig 1992-ben is a legsúlyosabb vétségnek tartották a plagizálást.

MTI Világ

Május 7-e lesz Putyin nagy napja

Május hetedikén iktatják be hivatalába Vlagyimir Putyint, a vasárnapi elnökválasztás győztesét - közölte a Rosszijszkaja Gazeta csütörtökön.

MTI Világ

Jövő pénteken próbálnak újra államfőt választani Moldovában

A moldovai parlament március 16-ra tűzte ki az újabb elnökválasztást szerdán, miután a kormányzó pártkoalíció tagjai közös jelöltről állapodtak meg a szocialisták képviselőcsoportjával. A moldovai parlament már két és fél éve képtelen megválasztani az ország új államfőjét.

MTI/Népszabadság Itthon

Ötvenöt millióba kerül Schmitt Pál díszőrsége

Ötvenöt millió forint értékben szereztek be felszereléseket a palotaőrség számára - írta keddi számában a Népszabadság a Honvédelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.

MTI Világ

Megtartaná a kocsit a bukott német államfő

A volt szövetségi elnököknek járó valamennyi kiváltságra igényt tart Christian Wulff volt német államfő, aki korrupció gyanúja miatt kényszerült lemondásra: a már megítélt tiszteletdíja mellé további szolgáltatásokat is kér - írta a Spiegel Online.

1
10 11 12 13 14 15 16
Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.