Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#befektetés

MTI Gazdaság

GfK: a magyar lakosság 72 százalékának nincs befektetése

Míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban nőtt a befektetők között a magánszemélyek aránya az elmúlt háromnegyed évben, addig Közép-Kelet-Európában még mindig jelentős az arányuk azoknak, akik semmilyen befektetésük sincs, Magyarországon arányuk 72 százalék - mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója.

MTI Gazdaság

Soros György Kínában keresi a boldogulást

Soros György, a magyar származású milliárdos a kínai Shanghaidaily.com internetes újságnak azt nyilatkozta a hét végén, hogy bízik a kínai gazdaságban és hisz abban, hogy az ázsiai ország gyorsan túljut a gazdaságnövekedés megtorpanásának szakaszán. Soros nagyon érdekeltnek nevezte magát a kínai befektetésekben és „keresi a lehetőségeket”.

MTI Gazdaság

Geithner: az amerikai kormány nagyra értékeli Kína megértését

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter kedden nagyra értékelte a kínai vezetés "megértését" az amerikai költségvetési politika iránt, cserében megígérte, hogy a kínai kormány amerikai befektetéseit nem érheti kár, és hangfogót tett a szokásos amerikai követelésre is, hogy kereskedelmi többletének csökkentése végett Kína értékelje föl a jüant.

MTI Gazdaság

A magyar UniCredit részleg 50 millió eurót kap az EBRD-től

Több mint 400 millió eurós befektetéssel támogatja az UniCredit bankcsoport kelet-európai érdekeltségeit a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), elsősorban a térségi kis- és középvállalatok hitelellátásának bővítése végett.

MTI Gazdaság

Évi 2-3 milliárd eurót fektethetnek be külföldön a magyar cégek

Bár idén a Magyarországról induló működőtőke-kivitel várhatóan nem fogja elérni az elmúlt évek átlagát, középtávon évente 2-3 milliárd euró körüli magyar tőkekivitelre számít a gazdasági tárca – mondta Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára.

Vállalkozás

Ötmilliárd forintot kapott 60 cég

A Start Tőkegarancia Zrt. felmérése szerint 2007-ben 4.875 millió Ft friss tőkéhez jutottak a legalább évi 100 millió forint árbevételű magyar kis- és középvállalkozások, szemben a 2006. évi 575 millió Ft-tal. A befektetést fogadó cégek száma pedig 60-ra nőtt, az egy évvel korábbi 35-ről.

hvg.hu Gazdaság

Zsugorodik a BÉT, de befektetni attól még kis pénzzel is lehet

A magyar tőzsde kézenfekvő megoldást nyújt azoknak is, akik kevés pénzzel akarnak részvényt venni. Ám a MOL és az OTP részvényeinek további közkézhányad- és forgalomcsökkenése, vagy esetleges tőzsdei távozása komolyan megrendíthetné a Budapesti Értéktőzsdét (BÉT) és magyar befektetési kínálatot. Hová vigye hát a pénzét a magyar kisbefektető, aki szükség esetén gyorsan hozzá is akar jutni?

hvg.hu Gazdaság

Az EBRD befektet a WAZ Médiacsoport kelet-európai tevékenységébe

Az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) elnöke, Thomas Mirow és a WAZ ügyvezető igazgatója, Bodo Hombach bejelentette, hogy partnerséget kötöttek, amelynek keretében a pénzintézet 40 millió eurós befektetéssel támogatja a német kiadóvállalat közép- és kelet-európai tevékenységét.

MTI Gazdaság

Fitch: a nyugati bankok támogatják a keleti érdekeltségeket

A nyugat-európai EU-bankok szükség esetén támogatni fogják stratégiai jelentőségű befektetésnek számító kelet-európai érdekeltségeiket, írta csütörtökön Londonban kiadott átfogó elemzésében a Fitch Ratings, amely szerint Magyarország a mérsékelten sérülékeny térségi országok között van a nem teljesítő kinnlevőségek szempontjából.

MTI Gazdaság

PSZÁF: fizetnek az ingatlanalapok

Az ingatlan befektetési alapok folyamatosan fizetnek a jegyeiket visszaváltó ügyfeleiknek. Eddig 32 milliárd forint feletti kifizetést teljesítettek - mondta Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felügyeleti tanácsának elnöke hétfőn.

MTI Gazdaság

Bamosz: az ingatlanalapok többsége nyílt végű maradt

Az ingatlanalapok többsége továbbra is nyílt végűként, négy pedig zárt végűvé alakulva, meghatározott futamidő és esetenként garantált hozam mellett folytatja működését – közölte Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

1
36 37 38 39 40 41 42
Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nyugdíjba megy Müller Cecília, akit Orbán szerint egycsapásra megszeretett az ország

Nyugdíjba megy Müller Cecília, akit Orbán szerint egycsapásra megszeretett az ország

IDEA Intézet: Négypárti parlament lehet 2026-ban, a Tisza 7 százalékkal vezet a Fidesz előtt

IDEA Intézet: Négypárti parlament lehet 2026-ban, a Tisza 7 százalékkal vezet a Fidesz előtt

Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

A címlapról ajánljuk