Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gazdaságpolitika

MTI Gazdaság

A gazdaságpolitika felé kormányozzák a nemzetpolitikát

A nemzetpolitika főbb irányvonalaiban nem fog megváltozni, azonban gazdaságpolitikai eszközök bevonását tervezik – mondta szombaton Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf).

MTI Világ

Gazdaságpolitikát bírál a francia Szocialista Párt

Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter is megjelent szombaton a francia kormányzó Szocialista Pártban (PS) működő Éljen a baloldal elnevezésű csoport gyűlésén, ahol a tagok felhívást tettek közzé a kormány megszorító politikája ellen.

hvg.hu Gazdaság

Nem hálálják meg a stratégiai partnerek a kormány barátságát?

Nyereségük több mint 80 százalékát fizették ki osztalékként a stratégiai megállapodást kötött cégek az elmúlt négy évben. A kormány barátai ezek szerint nem igazán tartották alkalmasnak a hazai üzleti környezetet a profit újrabefektetésére. A cégek növekedése lassul, de legalább egyre több társasági adót fizetnek. A kormányzatban állítólag úgy vélik, itt az ideje átvizsgálni a stratégiai megállapodásokat.

hvg.hu Gazdaság

Heim: Akár 330 forintos euró is jöhet

Tartósan alacsony alapkamattal a 330 forintos euró sem elképzelhetetlen, ugyanakkor a 305-ös szint lenne a gazdaság számára a megfelelő – fejtette ki Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke egy interjúban. A Fidesz holdudvarához tartozó közgazdász szerint itthon kell tartani a fiatal értelmiséget, különben 2020 után visszasüllyedünk a "posványba". Heim számításai szerint a devizahiteles csomag forintosítással együtt akár 1700 milliárd forintjába is fájhat a bankrendszernek, de vélhetően nem lesz ekkora a végső teher. Abból nem sül ki jó, érzékeltette, ha kitekernek valakinek a kezéből bankot olcsón, állami megbízásokkal hizlalják fel, hogy szép nagy nyereség legyen.

MTI Gazdaság

Lassuló gazdasági növekedést jelez a GKI

A GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) előrejelzése szerint az idei első negyedévi, 3,5 százalékos GDP-növekedéshez képest lassul a gazdasági bővülés üteme, az év egészében 2,5 százalékos növekedés várható.

hvg.hu Gazdaság

Brüsszel újra odacsap Orbánnak?

Újranyithatja hazánkkal szemben 2015-ben az EU a túlzottdeficit-eljárást, mivel ha nem teszünk pótlólagos költségvetési intézkedéseket, akkor megsérthetjük az uniós adósságcsökkentési szabályt. A hazai gazdasági helyzet pedig jelentősen részben mesterséges állami stimulusok miatt javul, ezek hatása 2015-re kifulladhat.

hvg.hu Gazdaság

Itt van minden kormány réme a határon

A fejlett világban jelenleg csak Japánt és Európát fenyegeti deflációs veszély, Európának azonban viszonylag jó esélyei vannak, hogy elkerülje a Japán-szindrómát – értékelte a világgazdaság helyzetét a Pioneer Alapkezelő mai sajtóreggelijén Forián-Szabó Gergely befektetési igazgató. Bár Magyarországon is negatívba fordult a fogyasztói árindex, egyelőre nyoma sincs valódi deflációs veszélynek, így a jegybank viszonylag kényelmes helyzetben van.

hvg.hu Gazdaság

Dr. Végzet: a bankadóval magunk alatt vágjuk a fát

Magyarország a kelet-közép-európai régió törékeny eleme, államkapitalizmus van kialakulóban hazánkban, magas a külső adósság, a bankadó pedig csak a hitelezést fogja vissza. Mindezt a csak Dr. Végzetként emlegetett amerikai közgazdász, Nouriel Roubini mondta egy keddi budapesti konferencián, aki ugyanakkor megemlítette, hogy most sokkal jobb a helyzet, mint 2008-ban, a válság kitörésekor. A közgazdász a világgazdaságra kitérve elmondta, hogy javuló tendenciákat lát, ám vannak jelentős kockázatok, különösen az orosz-ukrán válság nyugtalanító.

hvg.hu Gazdaság

Csattan a brüsszeli pofon a kormányon

Problémás lehet a költségvetési hiány, gond van a hazai hitelezéssel, megugrott a készpénzhasználat, a rezsicsökkentés nem volt jó húzás, akinek pedig nincs gyereke, és keveset visz haza a hó végén, az brutális adóterheket kap a nyakába. Az EU hétfő délután tette közzé országspecifikus ajánlásait, Magyarország kapott rendesen hideget és meleget is. Bónusz: a közmunkából nincs igazán visszaút a munka világába.

hvg.hu Gazdaság

Huhognak, huhognak, de tényleg jön az összeomlás?

Dübörgő gazdaság, bővülő foglalkoztatottság, növekvő keresetek, csökkenő állampapír-hozamok, olcsóbb finanszírozás. És mégis, külföldről és belföldről egyaránt állandó a riogatás. Ha tényleg olyan rossz a helyzet, ahogy az elemzők mondják, miért nem omlottunk már össze több évvel ezelőtt? Elmagyarázzuk.

hvg.hu Gazdaság

Varga: nem lesz megszorítás

Nem kell megszorító csomagokkal számolni a következő években – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2014-es konvergenciaprogram bemutatóján. A programot és a nemzeti reformprogramot ma délelőtt 10 óra után küldte ki a kormány Brüsszelbe. A kormány által kiküldött dokumentum gyenge forinttal, erősödő gazdasággal és csökkenő adósssággal számol 2017-ig. A programhoz tartozó konkrét megvalósítás részleteiről Varga viszonylag keveset tudott mondani. A program alapján nem várhatóak újabb rezsicsökkentések.

hvg.hu Gazdaság

"Orbán urat nem lenne szabad követni"

Nehogy bármiben is kövessék Orbán Viktort, mert azzal beláthatatlan károkat okoznának saját maguknak és egész Közép-Európának – tanácsolja a régió országainak Herbert Stepic, a Raiffeisen International volt elnök-vezérigazgatója. Szerinte a Raiffeisen egyelőre nem hagyja el a magyar piacot, de hibernálja magát.

hvg.hu Gazdaság

Nagyon nagy gáz lenne az EU nélkül

Pár nap múlva lesz tíz éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Az alkalmat megragadva a hvg.hu kérdőívben érdeklődött olvasóitól, hogyan is látják az elmúlt évtizedet, beigazolódtak-e az akkori várakozásaik. Míg a válaszadók többsége alapvetően pozitívnak látja hazánk uniós tagságát, addig az eredményekkel már kevésbé elégedettek. Nem meglepő módon a kérdőívet kitöltők kisebb része már külföldről ikszelgetett.

Nagy Gergő Gazdaság

Nincs az az olaj, ami fedezni tudná az esztelen pénzszórást

Az olajban gazdag arab országokról nem az jut elsőre eszünkbe, hogy kifogyhatnak a pénzből. Pedig ha folytatják a nyakló nélküli állami költekezést, és továbbra is szinte ingyen adják az energiát állampolgáraiknak, úgy pár éven belül már komoly gondok lehetnek. Az éltető kőolaj sem fogja tudni megakadályozni ugyanis azt, hogy rendkívül mély reformokat hajtsanak végre. És egyáltalán nem biztos, hogy ez a lakosságnak is tetszeni fog.

hvg.hu Gazdaság

Orbán, mint az Occupy Wall Street császára?

Aligha túlzás azt állítani, hogy Angela Merkel német kancellár után Orbán Viktor az európai kontinens második legbefolyásosabb személyisége – írja Ivan Krastev, a szófiai Centre for Liberal Strategies elnöke a Financial Timesban megjelent véleménycikkében. Merkellel szemben ugyanakkor Orbán nacionalista retorikára épít, nem törekszik konszenzusra, és az EU-val szemben elmegy a falig. Magyarország antiliberális többségi rendszere pedig lerombolja annak az illúzióját, hogy az EU-tagság garancia a stabil demokráciára.

hvg.hu Gazdaság

Mit kér a nép? Mutatjuk!

Egyértelmű eredményt hozott a vasárnapi magyarországi parlamenti választás, ismét a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt. Hogy pontosan mit terveznek a gazdaságban, egyelőre nem tudni. Orbán Viktor szerint programjuk egy szóból állt: folytatjuk. A magunk részéről azonban múlt héten megkérdeztük olvasóinkat, milyen gazdasági intézkedéseket várnak az új kormánytól. A válaszadók az egykulcsos adót kikukáznák, a keleti nyitást inkább nyugatival cserélnék fel, sportra kevesebbet áldoznának, a paksi bővítés helyett inkább megújulókba fektetnének. Az eurót viszont csak akkor vezetnék be, ha gazdasági fejlettségünk már az uniós átlagot alulról verdesné.

hvg.hu Gazdaság

Az Európához közeledésről ne is álmodjunk

Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint szinte bizonyos, hogy a jelenleg kormányzó pártszövetség marad hatalmon, ez viszont befektetői szempontból azt jelentheti, stabil lesz a költségvetési hiány, a szektoradók fennmaradnak, további államosításokra, centralizálásra lehet felkészülni, és lesz devizahiteles csomag is. Gazdasági növekedésünk arra lehet elég, hogy az államadósság ne növekedjen, de az Európához közeledésről szó sincs.

hvg.hu Gazdaság

Ön mit vár a következő kormánytól?

Most vasárnap a szavazóurnákhoz járul Magyarországnak az a fele, amely ki szeretné fejezni akaratát abban a tárgykörben, hogy melyik politikai erő irányítsa az országot a következő négy évben. Bár a pártok programjai – már amelyik készített ilyet – elkészültek, sok helyen foghíjasak, ám mi most támpontot kívánunk adni a politikai erőknek, hová lehet érdemes nyúlni. Olvasóinkat kérdezzük, hogy milyen gazdasági intézkedéseket látnának szívesen a következő kabinettől.

Nagy Gergő Gazdaság

Sok jót a harmadik Orbán-kormánytól sem lehet várni

Alig pár nap van hátra a választásokig, a kormányzó pártszövetség pedig a friss közvélemény-kutatási adatok szerint már most a zsebében érezheti a győzelmet. Mi várható a következő Orbán-kormánytól? Folytatódik a szabadságharcos retorika, a sok konfliktus, vagy konszolidáció következik? Mekkora gazdasági növekedés várható, illetve lesz-e beruházási fordulat? Elemzők, közgazdászok mondják el véleményüket, meglátásaikat, melyek többsége egyáltalán nem megnyugtató, ám vannak, akik látni vélik az alagút végén a fényt is.

1
21 22 23 24 25
34
Az első osztályosok között a legtöbb az évismétlő, 4,5 százalékuk kezdi újra az elsőt

Az első osztályosok között a legtöbb az évismétlő, 4,5 százalékuk kezdi újra az elsőt

Medve támadott meg egy férfit Besztercebánya közelében

Medve támadott meg egy férfit Besztercebánya közelében

Még nincs kész a kerítés a peresztegi dögtemető körül, katonák figyelik, nehogy vadállat jusson be

Még nincs kész a kerítés a peresztegi dögtemető körül, katonák figyelik, nehogy vadállat jusson be

Hosszabb szünetet tart a Balázsék

Hosszabb szünetet tart a Balázsék

Véget értek a viharok, kellemesen melegedő idő lesz a hosszú hétvége végéig

Véget értek a viharok, kellemesen melegedő idő lesz a hosszú hétvége végéig

Összecsomózott lepedőkön menekült a szeretőjétől egy férfi Németországban, nem lett jó vége

Összecsomózott lepedőkön menekült a szeretőjétől egy férfi Németországban, nem lett jó vége

Rendben van az, hogy ilyen sokszor kell kimenni? Tabuk nélkül a vizeletürítés problémáiról

Rendben van az, hogy ilyen sokszor kell kimenni? Tabuk nélkül a vizeletürítés problémáiról

Zelenszkij az orosz tűzszünetről: Putyin most is drónokkal támadja Ukrajnát

Zelenszkij az orosz tűzszünetről: Putyin most is drónokkal támadja Ukrajnát

Singer Magdolna: Mire tanítanak életünk veszteségei?

Singer Magdolna: Mire tanítanak életünk veszteségei?

A címlapról ajánljuk