Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#japán

MTI Világ

Japán pénzt ad a kivándorlóknak

Japán úgy védekezik az emelkedő munkanélküliséggel szemben, hogy pénzt kínál a munkaerőpiacáról (és az országból) távozóknak.

MTI Karrier

Tömeges elbocsátások Japánban

Japánban három éves csúcsot döntött a munkanélküliség februárban, az új álláslehetőségek pedig hat éves mélypontra süllyedtek az egyre mélyülő recesszió miatt.

hvg.hu Tech

Két atomtámadást is túlélt egy japán férfi

Megtalálták Japánban azt a 93 éves férfit, aki bizonyíthatóan túlélője mind a Nagaszakit, mind a Hirosimát sújtó atomtámadásnak, így ő a világ első embere, aki két atombombát is túlélt. A férfi egészségügyi állapotáról nem hajlandó beszélni a média és az is bizonyos, hogy míg az atomtúlélők kormánytámogatást kapnak, ő semmilyen extra előnyt nem élvez majd.

MTI Gazdaság

Japán 12 milliárd eurót fordít a foglalkoztatás javítására

Ezerötszáz milliárd jen (12 milliárd euró) értékű, soron kívüli intézkedésekkel lendítené föl a foglalkoztatást a japán kormány, enyhítendő a mélyülő recesszió munkaerőpiaci hatásait - jelentette be csütörtökön a távol-keleti ország munkaügyi minisztere.

MTI Gasztro

Főzőtanfolyamokon keresnek párt a félénk japán férfiak

A japánok közül sokan a vaktában összehozott csoportos randikon, főzőtanfolyamokon remélik megtalálni életük párját. A "gokon", vagyis a tervezett találkozó annyiba kerül, mint egy éttermi vacsora, és mostanában az egyik legelterjedtebb módszer az életre szóló pár kiválasztására a japán fiatalok körében.

MTI Világ

A japán haderő beszáll a kalózok elleni harcba

Két japán romboló indult el szombaton a Hirosima melletti Kure kikötőből az Ádeni-öbölbe, hogy részt vegyen a szomáliai kalózok elleni nemzetközi akcióban. Ez lehet az első eset, hogy japán katonák fegyverüket is használják külföldön a második világháború óta.

Várkonyi Ádám Gasztro

Milyen egy japán reggeli? - recept

A japán és a magyar gyomor közti különbség meglehetősen nagy. Még nagyobb viszont a mentalitásbeli differencia, és erre remek példa egy bizonyos, egyszerű étel.

MTI Gazdaság

Brutális a japán gazdasági visszaesés

Japán gazdaságának kibocsátása éves szinten 12,1 százalékkal volt kisebb a tavalyi utolsó negyedében az egy évvel korábbinál. A kormányzat csütörtökön korrigálta előzetes becslését, amelyben még 12,7 százalékos zuhanást számolt. Ilyen mértékű visszaesésre 1974 óta nem volt példa.

techline.hu Tech

Robotcsibe húsvétra!

A Sega japán játékgyártó nagy sikerű robotcsibéi bizonyára...

MTI Tech

Robotot és űrhajóst küld a Holdra Japán

2020-ig egy robotot, 2030-ra pedig már egy asztronautát készül a Holdra küldeni Japán - derült ki a japán kormány pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.

MTI Gazdaság

A Toyota mentőövet kér a japán kormánytól

A japán Toyota autógyár egy kormány által támogatott japán bankkal tárgyal kölcsönfelvételről. Sajtóértesülések szerint a Toyota pénzügyi szolgáltató részlege 200 milliárd jenes (közel 2 milliárd dollár) kormányhitelért folyamodik. A Toyotánál nem cáfolták az értesülést, de azt mondták, hogy még semmi sincs eldöntve. A részleg szóvivője csupán annyit mondott, hogy a Japan Bank for International Cooperation csak az egyik lehetséges pénzforrás.

MTI Karrier

160 ezer munkásból lehet hajléktalan Japánban

Japánban március végéig 160 ezer alkalmi munkás veszítheti el állását - közölte a japán munkaügyi minisztérium. Év végéig 400 ezerre is nőhet a számuk - tették hozzá az alkalmi munkásokat szervező ügynökségek szövetségében Tokióban.

MTI Gazdaság

Japánra súlyos recesszió vár a Standard and Poors szerint

A Standard and Poor’s szerint Japánra a második világháború óta a legsúlyosabb recesszió várhat. A hitelminősítő számításai szerint az ázsiai ország gazdasága 4 százalékkal zsugorodik az idén. Ez kétszer akkora csökkenés, mint a 2 százalékos visszaesés 1998-ban, amikor az ázsiai válság elérte a japán gazdaságot is.

hvg.hu Tech

Zöld olimpiára készül Tokió 2016-ban

A hét év múlva esedékes ötkarikás játékok rendezésére pályázó japán fővárosban minden eddiginél környezetbarátabb és energiatakarékosabb olimpiát rendeznének.

MTI Világ

Oroszok lőttek a japán hajóra

Tüzet nyitottak egy japán hajóra orosz határőrök a Távol-Keleten, miután kudarcot vallott a hajó megállítására tett minden kísérlet - erősítették meg a határőrség moszkvai központjában.

Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az

Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd melletti szórakozóhelynél

Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd melletti szórakozóhelynél

Új alkotmányt írat Erdogan, hogy hatalomban maradhasson

Új alkotmányt írat Erdogan, hogy hatalomban maradhasson

Az OLAF csalást talált, a magyar rendőrség szerint viszont nem történt bűncselekmény a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében

Az OLAF csalást talált, a magyar rendőrség szerint viszont nem történt bűncselekmény a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Jelszó? Ugyan, hamarosan a ChatGPT-t is használhatja bejelentkezésnél

Jelszó? Ugyan, hamarosan a ChatGPT-t is használhatja bejelentkezésnél

Az Iron Maiden Budapesten bizonyította: ötven év után is csúcsformában vannak

Az Iron Maiden Budapesten bizonyította: ötven év után is csúcsformában vannak

A címlapról ajánljuk