Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#közfoglalkoztatás

hvg.hu Itthon

MTA-kutatás: a közmunka nem jó arra, amire kitalálták

Az MTA kutatóinak nemrég megjelent kötetéből kiderül, hogy bár a kormány azért vezette be a közfoglalkoztatást, hogy visszavezesse az embereket a munkaerőpiacra, munkára tanítsa őket és enyhítse a munkanélküliséget, ezeket a problémákat egyáltalán nem oldja meg.

hvg.hu Itthon

Közmunkást csinálna a menedékkérőkből a kormány

Pintér Sándor törvénymódosító csomagot nyújtott be, amely több ponton megváltoztatná a menekültügyi rendszert. A menekültügyi eljárás felgyorsítása és a kerítésépítés jogi alapjainak megteremtése mellett a tervezet része az is, hogy a Magyarországon időző menedékkérők részt vehessenek a közfoglalkoztatásban. Az így megkeresett pénzből valamit meg kellene téríteniük, de a törvényszövegből nem derül ki pontosan, hogy mit.

hvg.hu Gazdaság

Ön igenis jól él – a kormány megmondta

Egyre több embert érint a szegénység? Hallgassuk el! Sok a hátrányos helyzetű gyerek? Fogalmazzuk át, mi számít ebbe a kategóriába, máris kevesebben lesznek! Csak nem akar összejönni magától az egymillió új munkahely? Tereljünk mindenkit közmunkába! Baj van az államadóssággal? Sebaj, december 31-én egy napra megoldjuk a problémát. A kormány különféle praktikákat vet be, amelyek szebbnek láttatják az országot és a kabinet teljesítményét a valóságosnál. Csokorba gyűjtöttük ezeket.

hvg.hu Itthon

Pintér új ötlete: napszámosnak lehetne igényelni a közmunkásokat

Kötelező jelleggel el kellene fogadniuk a közmunkásoknak a nekik "felajánlott" napszámot Pintér Sándor új javaslata szerint, amelyben az áll, hogy a közmunkásokat átvezényelhetik mezőgazdasági idénymunkára. Hogy pontosan kiket, arról a polgármesterek egy személyben dönthetnének.

hvg.hu Itthon

Emmi: A Klik éppen hogy közmunkásokat vesz fel közalkalmazottnak

Bár egyes hírek szerint közmunkásként foglalkoztatja vissza a Klik az egyes kirúgott kisegítőket, a minisztérium szerint ez éppen fordítva történik, bár jelenleg több mint négyezer közfoglalkoztatott dolgozik az intézményfenntartó központnál, a BM pedig vizsgálatot folytat a visszaélések feltárására.

hvg.hu Gazdaság

Elemzés: elképesztő összegek folynak el a közmunkára

Egyre csak nőnek a közfoglalkoztatás költségei, holott a közmunkaprogram nem jelent valódi megoldást a munkanélküliségre. Egy elemzés szerint ebből a pénzből már egy hatékony szolgáltatórendszert is fel lehetett volna építeni.

MTI Gazdaság

Akár a vendéglátásban is dolgozhatnak ezentúl a közmunkások

A mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban vagy akár a vendéglátásban is végezhetnek alkalmi, illetve idénymunkát a közfoglalkoztatottak, akik évi 120 nap fizetés nélküli szabadságot kaphatnak - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a köztévében.

hvg.hu Gazdaság

Ennyi igazság volt Orbán ötévértékelőjében

Szinte elsüllyedt az ország 2010-ben, de a kormány kihúzta a csávából, és Európa éllovasai leszünk - sikersztorit festett fel Orbán Viktor az elmúlt öt évet értékelő beszédében. De valóban csak azzal lehet leírni egy ország állapotát, hogy a rezsi hogyan csökkent, vagy hogy irdatlanul sok közmunkás lett? A szegénység terjedése miért maradt ki a beszédből, és az, hogy a magyarok életszínvonala évek óta csak fikarcnyit javult?

MTI Itthon

A BM-nek sem tetszik a közalkalmazottak közmunkásként visszafoglalkoztatása

A Belügyminisztérium közölte, nem a közfoglalkoztatás célját szolgálja, ha munkahelyek szűnnek meg a közmunka miatt, a közfoglalkoztatási jogviszony pedig nem létesíthető olyan feladat végzésére, amelynek ellátására törvény közalkalmazotti, közszolgálati vagy kormányzati szolgálati jogviszonyt ír elő

Keller-Alánt Ákos Itthon

Milyen, amikor a kormány minden hangszeren játszik?

A kormány mindent megtesz azért, hogy a közfoglalkoztatottak javítsák a munkanélküliségi statisztikát, akár azon az áron is, hogy a programban résztvevőket a későbbi elhelyezkedésük szempontjából menet közben hátrányok érik: a programban eltöltött időt például elvesztik az álláskereső napjaik beszámításánál, ami miatt nehezebbé válik a visszakapaszkodásuk a munkaerőpiacra. Az NGM változtatásokat ígér, miközben jövőre mégis nő a közmunkára szánt keret. Igaz, ha a közfoglalkoztatottakat az álláskeresőkhöz sorolnák, akkor a mostani 7,8 százalékos munkanélküliség egyből 11,5 százalékra ugrana.

MTI Itthon

DK: A felére csökkentik a közfoglalkoztatottak számát

A Demokratikus Koalíció szerint csak feleannyian vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mint amennyivel az önkormányzatok számoltak - erről Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja, fővárosi önkormányzati képviselő beszélt szombaton Budapesten.

MTI Gazdaság

10 ezer forinttal több bért akar a Közmunkások Szakszervezete

Azt szeretnék, ha a kormány 2015-ben érdemben változtatna a közmunkások helyzetén. Távlati céljuk, hogy munkájukért megkapják a minimálbért. A közmunkások jellemzően mélyszegénységben élnek, a jelenlegi feltételek fenntartása pedig "a nyomort konzerválja" - mondta az érdekképviselet elnöke.

1 2 3 4 5 6 7 8
Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Már 20 000 éve is készítettek bálnacsont-eszközöket az ősemberek

Már 20 000 éve is készítettek bálnacsont-eszközöket az ősemberek

A fideszesek is megszavazták Szentendrén, hogy kérjék a szolidaritási adó csökkentését

A fideszesek is megszavazták Szentendrén, hogy kérjék a szolidaritási adó csökkentését

Öt év után lett újra kinevezett főigazgatója a budapesti állatkertnek

Öt év után lett újra kinevezett főigazgatója a budapesti állatkertnek

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

Para-Kovács együttérez Orbánnal: Hát persze hogy félsz!

Para-Kovács együttérez Orbánnal: Hát persze hogy félsz!

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

A címlapról ajánljuk