Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kinevezés

hvg.hu Itthon

Nagykövet lesz Mikola István

Továbbra is négy államtitkár lesz a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ketten újonnan töltik be a posztot. Mikola István és Íjgyártó István távozik, nagykövetként folytatják munkájukat, jelentette be Szijjártó Péter.

Pálmai Erika Itthon

Bíróság mondta ki, hogy visszaélt a jogával Handó Tünde

Jogellenes határozatokat hozott Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke – mondta ki a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (BKMB) abban a perben, amit az elismert büntetőbíró, Vasvári Csaba – akit a közelmúltban az Országos Bírói Tanács tagjává is megválasztottak – indított Handó ellen, mondván önkényesen válogat a bírók között. Ebben egyetértett vele a munkaügyi bíróság is, amely szerint a joggal való visszaélés egyértelműen alátámasztható azoknál az álláspályázatoknál, amelyeket bár papíron "megnyert" Vasvári, mégsem nevezték ki táblabíróvá.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Világszám: nő lett a GSK első embere

A világ 25 legnagyobb gyógyszercégének élén még soha nem áll nő. Ez a „hagyomány” megtörik, ugyanis a GlaxoSmithKline, a szektor legnagyobbjai közül elsőként, nőt nevezett ki a vállalat élére.

HVG Itthon

Múzeumba került politikusok

Prőhle Gergely helyettes államtitkár az esélyes a Petőfi Irodalmi Múzeum élére – írja az e heti HVG, amely összeszedte, hogy ki mindenki került a politikából a múzeumok élére.

MTI Világ

Az új ukrán főügyész a vádlottak padján szerzett jogi végzettséget

Ukrajnában mostantól elég a felsőfokú végzettség ahhoz, ha valaki főügyész akar lenni - és akár egy öt évig a rendőrségnél dolgozó valakiből is válhat a bűn legfelső szintű üldözője. A volt belügyminiszter tölti be mostantól ezt a tisztet. A furcsa változtatás indoka a korrupció elleni harc.

1
5 6 7 8 9
12
Akkorát durrant az új kínai MI, hogy a magyarok is tömegesen keresnek rá – meg a nagy vesztesre

Akkorát durrant az új kínai MI, hogy a magyarok is tömegesen keresnek rá – meg a nagy vesztesre

Deutsch Tamás angolja 15 év Brüsszel után is szinte felhorzsolja az ember fülét

Deutsch Tamás angolja 15 év Brüsszel után is szinte felhorzsolja az ember fülét

Balogh Csaba: Most múlik pontosan

Balogh Csaba: Most múlik pontosan

Csaknem 900 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalt tartottak nyilván eltűntként Magyarországon

Csaknem 900 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalt tartottak nyilván eltűntként Magyarországon

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

Letartóztatták Supermant

Letartóztatták Supermant

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

A rendőrök lőtték le a férfit, aki épp most kapott kegyelmet Donald Trumptól

A rendőrök lőtték le a férfit, aki épp most kapott kegyelmet Donald Trumptól

Helykihasználásból és termelékenységből jeles, energiafelhasználásból elégtelen: kinek éri meg a vertikális növénytermesztés?

Helykihasználásból és termelékenységből jeles, energiafelhasználásból elégtelen: kinek éri meg a vertikális növénytermesztés?

A címlapról ajánljuk