Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kivándorlás

hvg.hu Gazdaság

Nem akarnak hazajönni a londoni magyarok

Iskolázottak, fiatalok, és alig két éve költöztek ki az Egyesült Királyságba – nagyjából ilyennek tekinthető az átlagos magyar, aki a szigetországba vándorolt ki. Egy friss kutatás szerint a gazdasági helyzet miatt kötött útilaput a talpára a kiköltöző magyar, hazajönni pedig egyáltalán nem akarnak. Legalábbis a következő 5 évben semmiképpen.

MTI Világ

Minden nyolcadik szolvák nőt külföldi vesz el

Kapósak a szlovák lányok a külföldiek körében, minden nyolcadik menyasszonyt külföldi vesz el Szlovákiában - közölte a pozsonyi Sme napilap a Statisztikai Hivatal (SÚSR) adataira hivatkozva pénteken. A házasságra lépő szlovák nők esetében mindenekelőtt Nyugat-Európa "felszívó ereje" figyelhető meg.

MTI Itthon

"Hazaváró" programot indít a szocialista Ujhelyi István

A külföldön dolgozó több százezer magyar intézményesített uniós érdekképviseletéért fog dolgozni, s a hazatérésüket segítő "Hazaváró" programot indít Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője - közölte maga a politikus szerdán Strasbourgban.

hvg.hu Világ

Kitoloncolhatnak Kanadából egy magyar roma családot

Kitoloncolhatnak Kanadából egy magyar roma családot, akik most humanitárius okokra hivatkozva kérik, hadd maradhassanak az országban. Azt mondják, azután vándoroltak ki, hogy az anyát és fiát megtámadták Magyarországon.

cz.t. Kult

"Magyarországon könnyű szomorú dalokat írni"

A társadalmi feszültség adott, ám a lázadás maga mára teljesen kiüresedett, súlytalanná vált – a Volkova Sisters tagjai konstans nemzetközi sikerek után kényelmes budapesti helyzetüket adták fel Londonért, a fejlődés érdekében tett lépés pedig szép lassan beváltja a hozzá fűzött reményeket. Hol véreztek el a punkok? Mennyi időre lehet bebetonozni a közízlést? És mi a legtöbb, ami kihozható Magyarországból? Interjú.

hvg.hu Plázs

Globális magyar klipet készített Geszti Péter

„Berlin, Párizs, London, hol nem vagyunk otthon? / Menni vagy épp maradni nehéz?” – Geszti egy Sting-szám alapján írta meg a Hungarian in Europe című dalát a kivándorlásról, amelyhez közösségi videoklip készült a kint élők felvételeiből.

Tossenberger Tamás Plázs

Lehet itt élni: „A magyarok egyből rávesznek a pálinkára”

A magyar emberek közvetlenek és lazák, Budapest vonzóbb, mint Európa kirakatvárosai, és még vállalkozni is lehet. Szőrszálhasogatásban viszont utolérhetetlen ez a nemzet, a diszkréció fogalmát pedig nem ismerjük. Mása és Roland története „Lehet itt élni”-sorozatunk ötödik részében.

cz.t. Kult

Mikor szűnök meg magyarnak lenni?

A kivándorló nem menekült, a kilométerek pedig nem tesznek hazaárulóvá – elkészült a SpeakEasy Project Menjek/Maradjak dokumentum-szériájának londoni epizódja, mely frappánsan, mindenféle állásfoglalás nélkül rakja helyre a migráció legégetőbb és legprovokatívabb kérdéseit.

hvg.hu Gazdaság

Ki nem találnánk, hová migrálnak az olaszok

Nem csak hazánkat sújtja kivándorlási hullám, a gazdasági nehézségek elől sok olasz is külföldön igyekszik szerencsét próbálni. Természetesen sokan mennek az EU gazdasági motorjának számító Németországba is, ám a listán Albánia is előkelő helyen szerepel.

hvg.hu Világ

El lehet menni: nem jönnének haza az angliai magyarok öt éven belül

Az Angliában élő magyarok dolgozni költöztek ki a magasabb életszínvonal reményében a rossz gazdasági helyzet elől menekülve, rendelkeznek legalább középfokú iskolai végzettséggel, főként 2010 után költöztek ki, és öt évig még biztosan nem akarnak hazatérni – ez derül ki 5200 Angliában élő magyar válaszai alapján egy kutatásból.

hvg.hu Plázs

Gulyáskrémmel és Faludy Györggyel él túl a magyar

A külföldre szakadt magyarok között ki gulyáskrémmel, ki magyar irodalomklasszikussal éli túl a szülőföld hiányát, mások a helyi magyar közösségekből merítenek erőt. Legalábbis ez derül ki azokból a videókból, amikből hamarosan összeáll az ország első közösségi videoklipje.

Tossenberger Adél Kult

Geszti Péter: Ebben az országban most jobb, ha befogod a szádat

Itthon kultúrrasszizmus van, az emberek gettókba zárják magukat, amelyek között nincs átjárás. Magyarország egy fekete lyuk, szellemi "leostobásodás" van, az emberek pedig trollbarlangokban élnek. A pangás időszakában csak a humorérzékünkbe kapaszkodhatunk. Geszti Péter a szentimentális Magyarország-slágertől közel tíz év alatt jutott el addig, hogy a kivándorlásról írjon sírva vigadó dalt. Interjú.

hvg.hu Gazdaság

Görögország tizede lelépett otthonról

Az elmúlt három évben mintegy 1,4 millió görög hagyta ott országát a válság és a kilátástalan élet miatt és keresett munkát Európa különböző szegleteiben. A fiatalok és a képzettek lépnek le nagy arányban, ez pedig nem jó jel a jövőre nézve.

hvg.hu Plázs

Menjek/Maradjak: valójában mit keresnek a magyarok Angliában?

A Magyar Tudományos Akadémia megelégelte, hogy csak a politikai nyilatkozatokból és városi legendákból tudunk arról, a magyarok miért vándorolnak ki Angliába, ezért most egy kérdőív segítségével szeretnének tiszta vizet önteni a pohárba. A felmérést követően dokumentumfilm is készül.

MTI Világ

Ezt kellett volna meglépnie Vona Gábornak a kampányban

Egy lengyel politikus heti 100 fontból próbál meg boldogulni Londonban. Arra szeretne rájönni, miért választja annyi honfitársa az angliai életet. "Nem tudom, hogy mit fogok ott csinálni. Negyvenöt éves vagyok, és nem beszélem jól az angolt. A két kezemmel kell majd dolgoznom, valószínűleg egy konyhán vagy egy boltban" – mondta Artur Debski.

Gergely Zsófia Itthon

„És ez az anyapárti bíróság?” - külföldre vinnének két magyar gyereket

Ausztrál bíróság dönthet egy 4 éves kislány és kisöccse sorsáról, bár a gyerekek és mindkét szülő is magyar – ezt az ítéletet hozta a Fővárosi Törvényszék. Ehhez elég volt, hogy a szülők viszonya kint romoljon meg, mire az édesanya hazautazott velük, csakhogy az ilyen esetekben kötelező nemzetközi egyezmény alapján ez gyerekrablásnak számít. Már csak egy nap, és pénteken a gyerekeket ki kell adni, hogy visszavigyék őket Ausztráliába – a hvg.hu által feltárt családjogi rémtörténet folytatódik.

hvg.hu Itthon

Dopeman elhagyja az országot, hajón fog dolgozni

Az utóbbi időben kialakult politikai-gazdasági helyzet, az ország „elorbánosodása” miatt távozik Magyarországról és hajóra megy dolgozni Dopeman és testvére, állandó zenésztársa, KicsiDope. Ezt videóüzenetben közölték.

hvg.hu Itthon

Depressziós kampányvideóval állt elő az LMP

Szép képekkel operáló, de rossz hangulatú kampányvideóval állt elő az LMP kaposvári szervezete. Az andalító zongoraszó alatt szomorú embereket mutatnak, akik, mint kiderül, azért vannak elkeseredve, mert rokonaik, barátaik szerelmük elhagyják az országot. A kivándorlást jelképező, felszálló repülő után a szlogen már egyértelmű: "Hozzuk haza őket!"

hvg.hu Itthon

Nem segít az Ab a külföldön szavazó magyarokon

Nem foglalkozik érdemben az Alkotmánybíróság egy külföldön élő, de magyar lakcímmel rendelkező polgár panaszával, amit a levélben szavazás lehetőségének hiánya miatt nyújtott be. A testület öttagú tanácsa meglehetősen kifacsart érveléssel úgy döntött, rá nem vonatkozik a határon túli magyaroknak kitalált szabály, így nem is keletkezhetett jogsérelme emiatt. A döntés több százezer külföldön dolgozót érint, nekik marad a nagykövetségen szavazás.

hvg.hu Gazdaság

Olcsó emigráció nincs – költségkalkulátor kezdő kivándorlóknak

Augsburg, wir kommen – kilőtt az Európa nyugati felébe kitelepülő magyarok száma, már tavaly is félmilliós külföldi magyar kontingensről lehetett hallani, ez a tömeg pedig azóta tovább növekedhetett. Arról ugyanakkor kevés hír szól, hogy pontosan mennyi pénzre is van szükség a legalapvetőbb szükségletekre a külföldre költözésnél. Több százezer forint még akkor is jó, ha van az ember zsebében, ha már úgy vándorol ki, hogy külföldön lesz munkája.

1
10 11 12 13 14
17
Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

A címlapról ajánljuk