Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#létszámleépítés

MTI Itthon

Volános leépítéstől retteg a KMSZ

Létszámleépítéstől tart a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), álláspontjuk szerint ugyanis a munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása létszámcsökkentést okozhat a Volán-társaságcsoportban - közölte a szövetség szerdán.

Kósa András Itthon

Gémesi: Majd a párttitkár szólhat, hogy Gizikét ne vegyék át

A kormányzati politikai szándék szimpla végrehajtójává degradálja a 2013-as költségvetés és a közigazgatási reform a helyhatóságokat - mondta a hvg.hu-nak Gémesi György. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke szerint a jövő évi büdzsé önkormányzatokat érintő részébe semmilyen beleszólásuk nem volt, sőt maga, Tállai András felelős államtitkár "sem látja át teljesen a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársai által az asztalára tett számokat".

Bogár Zsolt - Simon Andrea Sport

"Én döntöm el, kivel dolgozom" - Riskó Géza-interjú

Egy évvel ezelőtt nevezték ki a MTVA sportszerkesztőségének élére. Ő vezényelte le a létszámlépítést, miközben az idei év két nagy sporteseménye minden eddiginél nagyobb apparátust kíván. Hatásköre és anyagi lehetőségei egyetlen elődjéhez sem mérhetőek.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Ronthat a Nokia a magyar GDP-n

Egyes elemzők szerint a GDP elmúlt év utolsó negyedévi, és egész évi adatai is jobbak lettek, mint amit a piac várt. Az igazi kérdés azonban az, mennyivel eshet vissza a növekedés az idei évben. A Malév leállása az elemzők szerint alig, a Nokia nemrég bejelentett elbocsátása, illetve gyártásának elköltöztetése viszont már jelentősebben befolyásolhatja a GDP alakulását.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Elbocsát 2300 dolgozót a Nokia Komáromban

A Nokia Komáromban 2300 főt bocsát el 2012 végéig - közölte a cég. A vállalat tavaly szeptemberben jelentette be, hogy két másik gyártóbázisa mellett a komáromi üzem működését is felülvizsgálja, és az már akkor kiderült, hogy várhatóan Ázsiába telepíti át a gyártási tevékenységet. A kormány a gyárral közös munkacsoporttal segítené az elbocsátottak elhelyezkedését.

MTI Karrier

"Puha kivezetés": 180-200 embert rúghatnak ki az Operából

Január óta folyik, és február 15-ig tart az egyeztetés a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, Ókovács Szilveszter és a szakmai érdekképviseletek között. Április elsejével indul a csoportos létszámcsökkentés a dalszínházban - hangzott el a hétfő délutáni rendkívüli társulati ülésen.

MTI Karrier

MTVA: törvényes volt a létszámleépítés a bíróság szerint

Törvényes és szabályos volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által 2011 nyarán lefolytatott csoportos létszámleépítés - közölte a Fővárosi Munkaügyi Bíróság csütörtöki, nem jogerős ítéletét ismertetve Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője.

MTI / hvg.hu Karrier

Létrejött a Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) néven folytatja munkáját januártól a Foglalkoztatási Hivatal (FH), amelybe tavaly december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI). A létszámleépítés a három szervezetnél összesen 239 főt érint.

MTI Itthon

Honvédelem: adómentességet kaphat a tartalékosok egy része

Harmincszázalékos létszámleépítés történt a Honvédelmi Minisztériumnál és intézményeinél - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. A tartalékosok száma viszont nőni fog, egyes tartalékosoknak pedig még adót sem kell majd fizetni.

MTI Gazdaság

Válsághelyzet: komoly bejelentésre készül az UniCredit

Eszközértékét tekintve Olaszország legnagyobb bankja, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező UniCredit várhatóan 7,5 milliárd eurós részvényesi tőkebevonást, több ezer fős létszámleépítést és a londoni értékesítési és kereskedési üzletág értékesítését jelenti be hétfői sajtótájékoztatóján - írta hétfőn a Reuters brit hírügynökség banki forrásokra hivatkozva.

MTI Gazdaság

Létszámleépítés miatt lett veszteséges a Telefonica

A Telefonica spanyol távközlési óriásvállalat 429 millió euró veszteséget jelentett az idei harmadik negyedévről, ami elsősorban a komoly létszámleépítéssel járó jelentős, 1,87 milliárd eurós kiadással függ össze.

hvg.hu Itthon

Közmédia: a maradók aláírnak, de sokszor azt sem tudják, mit

Szerdán elkezdődött a felmondásokról szóló előzetes értesítések, illetve a szerződésmódosítások átadása a közmédiában. Nagy Navarro Balázs, a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának (KÖZSZAT) elnöke - aki szerkesztőként maga is a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alkalmazásában áll és akitől a munkáltató nem vált meg - a hvg.hu-nak elmondta: a maradók sok esetben úgy írják alá a munkaszerződést, hogy ennek jövőbeli következményeit nem ismerik.

hvg.hu Itthon

Milliárdokba kerül a közmédia leépítése

Megkezdődik a csoportos létszámleépítés a közmédiában, a munkaügyi központok kedden kapták meg a leépítésről szóló végleges döntését, amely 550 fő munkaviszonyának megszüntetését tartalmazza – írja a Napi Gazdaság.

MTI/Világgazdaság Gazdaság

Leépítés lesz az Ersténél és a K&H-nál is

Az idei harmadik negyedévben még nőtt a banki alkalmazottak száma Magyarországon, a negyedik negyedben viszont két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést tervez - számol be a Világgazdaság.

hvg.hu Gazdaság

Közszféra: tömeges kirúgások vagy átépítés jön?

A kormány nemrégiben arról döntött, hogy az államháztartási egyensúly javítása érdekében a közszférában 10 százalékos létszám- és 5 százalékos költségcsökkentést kell végrehajtani. Ez azonban nem sokat ér, ha nem teszik hatékonyabbá a közszféra működését.

1 2 3 4 5
Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Orbán Viktor újabb barátja kötött üzletet Mini-Dubaj arab befektetőjével

Orbán Viktor újabb barátja kötött üzletet Mini-Dubaj arab befektetőjével

Szelíd apróság az év emlőse idén, aki alatt a mezei virágok szára sem hajlik meg

Szelíd apróság az év emlőse idén, aki alatt a mezei virágok szára sem hajlik meg

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Andrzej Duda szerint le kellene bontani az Északi Áramlatot, mert az veszélyt jelent Európára

Andrzej Duda szerint le kellene bontani az Északi Áramlatot, mert az veszélyt jelent Európára

Elveszíti a V8-at, de az új M5-nél is erősebb lesz az Audi RS7

Elveszíti a V8-at, de az új M5-nél is erősebb lesz az Audi RS7

A Szíriával szembeni szankciók azonnali visszavonását követelte a Nobel-békedíjas jemeni aktivista

A Szíriával szembeni szankciók azonnali visszavonását követelte a Nobel-békedíjas jemeni aktivista

Szijjártó kicsikart egy ígéretet Rogán Antallal kapcsolatban az új amerikai külügyminisztertől

Szijjártó kicsikart egy ígéretet Rogán Antallal kapcsolatban az új amerikai külügyminisztertől

Oroszlánfóka: Budapesten vezettük a legújabb BYD villanyautót

Oroszlánfóka: Budapesten vezettük a legújabb BYD villanyautót

A címlapról ajánljuk