Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#menekülttábor

MTI Világ

Sorra halnak meg a nők és a gyerekek az egyik szíriai menekülttáborban

Drámai a helyzet a több mint negyvenezer ember lakta rukbáni menekülttáborban a polgárháború sújtotta Szíria délnyugati részén az ENSZ szerint. A világszervezet élelmezési programjának (WFP) Szíriáért felelős szóvivője a dpa hírügynökségben szombaton megjelent nyilatkozatában azt mondta, a rukbáni az egyik legsúlyosabb humanitárius szükséghelyzet, amelyet eddig látott.

Serdült Viktória Világ

„Kérjük, nyissátok meg a magyar határt”: így lesz egy menekülttáborból börtön

Miközben Európa nagy része lezárta a határait, Leszbosz szigetére továbbra is százával érkeznek a menedékkérők. A helyszínen néztük meg, milyen hatással van a török-EU megállapodás a 86 ezres görög szigetre, amelynek menekülttáboraiból sokan évekig nem szabadulnak. Embertelen körülmények, kilátástalanság és szolidaritás.

Kaufmann Balázs Világ

Szerb kórházakig verik vissza a menekülteket a magyar egyenruhások

A szabadkai kórház néha úgy néz ki, mint a délszláv háborúk idején. A menekültek azt mondják, "a kék ruhás magyarok nagyon durvák". A határ túloldalán találkoztunk olyan afgán fiúkkal, akik azt mondták, miután megverték, órákig guggoltatták őket és kutyákat eresztettek rájuk.

1 2 3 4 5 6 7
12
Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Az USA és Ukrajna megállapodott a nyersanyagokról, amiket nem tudni, mikor termelhetnek ki

Az USA és Ukrajna megállapodott a nyersanyagokról, amiket nem tudni, mikor termelhetnek ki

Ez történt: Megvalósította a tökéletes rezsicsökkentést, most arról megy az egész háza

Ez történt: Megvalósította a tökéletes rezsicsökkentést, most arról megy az egész háza

A címlapról ajánljuk