Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mesterséges intelligencia

hvg.hu Tech

Valami nagy dologra készül a Facebook

A saját mesterségesintelligencia-kutató laboratóriumot berendező Facebook a hirdetések pontosabb célzását és a felhasználói élmény növelését reméli. Nem finomítgatni szeretnének, hanem valamilyen nagy áttörésre számítanak.

hvg.hu Tech

Közkinccsé teszik a szuperintelligens számítógép tudását

Fejlesztői felhő-platformként is elérhetővé teszi Watson nevű szuperszámítógépe technológiáját az IBM, így lehetőséget ad a szoftver-alkalmazás fejlesztők globális közösségének, hogy létrehozzák az appok új, Watson kognitív számítási intelligenciájára támaszkodó generációját. A fejlesztők számára külön tartalombolt is nyílik.

Balogh Csaba Tech

Watch_Dogs: amikor Batmanről kiderül, hogy igazából polgárőr és informatikus

Ha sci-fi lenne, akkor inkább sci, mint fi. De a Watch_Dogs nem sci-fi kíván lenni. A Ubisoft ősszel megjelenő játéka inkább egy nagyon is közeli jövőre vonatkozó jóslat, egy olyan világ, melynek tulajdonképpen minden egyes eleme megvalósítható már ma is, maximum még keveset hallunk róla. Megfigyelés, kibertámadások és egy kis GTA – bemutatjuk az év egyik legnagyobb sikerének ígérkező játékát.

hvg.hu Tech

2075: támadnak a gépek?

A mesterséges intelligencia (AI) kutatások korában gyakran felvetődik a kérdés, vajon okosabbak lesznek, netán máris okosabbak-e a gépek az embereknél, mikor éri utol, illetve hagyja le a kollektív emberi tudást az az információmennyiség, amit a gépek tárolnak.

MTI Tech

Meghalt a mesterséges intelligencia atyja

A Twitteren jelentette be a Stanford Egyetem Mérnöki Kara, hogy meghalt John McCarthy, a Lisp programnyelv megalkotója, a mesterséges intelligencia úttörője.

MTI Trendvadász

Szövegelemző algoritmus fürkészi, hányan írhatták a Bibliát

A mesterséges intelligencia kutatások részét képező szoftver egy adott szöveget a stílus és a szóválasztás szerint elemez, és ezek alapján más szövegekről is képes eldönteni, hogy az adott stílus szerepel-e a "stílusminták" között. Kutatók egy csoportja szerint több kéz jegyezhette a szentírás eredeti szövegét.

techline.hu Tech

Elveszik a gépek a munkahelyeinket?

A gyerek nagyon élvezte, hogy számítógéppel beszélgethetett, és az anyuka sem aggódott különösebben, amiért nem...

hvg.hu Tech

Miért nem tudunk beszélni az állatokkal?

Henry Markram professzor szerint tíz éven belül elkészül a mesterséges agy és a mesterséges intelligencia, helyette pedig egy hologram fog előadásokat tartani. Felfedezésük egyben arra is magyarázattal szolgálhat, hogy miért nem tudunk beszélni az állatokkal, írja a BBC.

hvg.hu Tech

Az internet kelti életre az új mesterséges intelligenciát

Nem csak az interneten elhelyezett szöveges tartalmakat lenne képes értelmezni a DARPA által támogatott új szövegértelmező rendszer. A CNET News híradása szerint a Machine Reading Program automatikusan leszövegezné és lefordítaná a beszélt tartalmakat, legyen az tévéadás vagy telefonbeszélgetés.

hvg.hu Tech

Elkészült az önmagától zenélő mesterséges intelligencia

A Granadai Egyetem három kutatója áll azon mesterséges intelligencia mögött, ami képes végtelenített, soha nem ismétlődő zenét írni. Az Inmamusys nem csupán régi problémát old meg azzal, hogy képes kreatív módon zenét írni, hanem az ezzel készített zene még a copyrightlobbinak is nehéz perceket okozhat, írja a Physorg hírportál.

hvg.hu Tech

DARPA: nem szellem van az agyban, hanem termodinamika

Meglepő kutatásba bocsátkozott a DARPA kutatóintézete - a kutatók szerint a mesterséges agy elkészítéséhez a neurotudományok mellett csak termodinamikai ismeretek kellenek. Az intelligenciához így lehet, hogy a fej hőtérképei nagyobb segítséget adnak bármilyen tesztnél - állítja a Wired Danger Room blogja.

hvg.hu Tech

Tíz éven belül öntudatra ébredhet az internet

Öntudatra ébredhet az internet egy évtizeden belül, állítják a mesterséges intelligencia kutatói, az AGIRI kutatóintézet elnöke szerint már lehet, hogy most is egyfajta tudatosság benne, amit még nem észlelünk - olvasható a New Scientist híradásában.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

A címlapról ajánljuk