Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rendkívüli tartalék

hvg.hu Gazdaság

Pénzt osztogatnak Orbánék, alig maradt valami a tartalékból

Egyetlen nap alatt csaknem 40 milliárd forintot osztott szét a kormány, ebből több mint 10 milliárdot már a következő évi költségvetés terhére. Október közepére elköltötték az állami büdzsé rendkívüli tartalékának több mint 90 százalékát – derül ki a hétfői Világgazdaságból.

hvg.hu Gazdaság

Milliárdokért vesz mélygarázst a kormány a pesti belvárosban

A rendkívüli kiadásokra szánt tartalék 70 százalékát felhasználta már a kabinet, miközben más források igénybevételével közel 500 milliárd forint elköltéséről döntött – írta a Világgazdaság. A legutóbbi határozat szerint a Nemzeti Múzeum mögötti mélygarázst veszik meg.

Geszti Péter is benne lesz a Csillag Születik zsűrijében

Geszti Péter is benne lesz a Csillag Születik zsűrijében

Tóba gurult egy autó egy zalai horgászversenyen – búvárok halászták ki

Tóba gurult egy autó egy zalai horgászversenyen – búvárok halászták ki

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Lemondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

Lemondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

Csaknem 15 évet kellett várni a WhatsApp újdonságára

Csaknem 15 évet kellett várni a WhatsApp újdonságára

Felgyújtották Diana hercegné egykori otthonát

Felgyújtották Diana hercegné egykori otthonát

Ez nagyot szólhat: játékos újdonság jöhet az Apple-től

Ez nagyot szólhat: játékos újdonság jöhet az Apple-től

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

A címlapról ajánljuk