Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tévedés

HVG Extra Business Business magazin

Hogyan mentegetjük magunkat, ha tévedünk?

“Várd csak ki”, “közbejött valami”, “más a hibás”, “jobb félni, mint megijedni” – Kathryn Schulz újságíró azokat a gyakori védekezési lehetőségeket gyűjtötte össze, amelyeket akkor használunk, ha be kellene vallani tévedésünket.

hvg.hu Gazdaság

Orbánék régi mumusa, az IMF főközgazdásza az átírt válságkezelési receptekről

„Szerintem kisebb pénzügyi válságok előfordulhatnak, látni fogunk bankcsődöket is, de nem számítok olyan válságra, amely az egész pénzügyi rendszert megrengetné, legalábbis a közeli években” – mondja a HVG-nek adott interjúban Olivier Blanchard, akit 2008. szeptember 1-jén igazolt le főközgazdásznak a Nemzetközi Valutaalap a Massachusettsi Műegyetemről.

MTI Világ

Tévedésből bombázták a szíriai hadsereget?

A szíriai hadsereg főparancsnokságának állítása szerint az amerikai vezetésű nemzetközi szövetség légicsapást mért szombaton kormánykatonák állására, és ezzel utat nyitott az Iszlám Állam előtt. A hadsereg közleménye szerint a légicsapás döntő bizonyíték arra, hogy Washington és szövetségesei támogatják a dzsihadista terrorszervezetet.

hvg.hu Itthon

Az önkormányzatok szívták meg a BM-nél elrontott utalásokat

Összevissza küldözgette a Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya az ország településinek a rendkívüli támogatások címén kiutalt összegeket. A pénzt most az önkormányzatoknak kell visszautalniuk. Az Index információi szerint legalább 800 önkormányzat kapott téves utalást karácsony előtt a Belügyminisztériumtól.

MTI Világ

Kínos baki történt a tunéziai parlamentben

A tunéziai parlament tévedésből megemlékezett kedden az algériai függetlenségi háború egyik legendás alakjának haláláról, holott Dzsamila Buhired még életben van.

delmagyar.hu Itthon

Tévedésből küldött rendőröket az adóhatóság egy ópusztaszeri gazdára

Perelni akarja az adóhivatalt az az ópusztaszeri férfi, akit jogtalanul állítottak elő tanyájáról a rendőrök szeptemberben az adóhatóság utasítására. Az egykori rendőrnek egy levélben azt írták, hogy adminisztrációs hiba történt, de kártérítést nem fizetnek neki. Ő viszont úgy érzi, hogy a becsületébe gázoltak, ezért ügyvédhez fordult – írja a delmagyar.hu.

MTI Shake

Kétéves kisfiút rúgattak be egy walesi étteremben

Akaratán kívül jó adag whiskyvel ünnepelte második születésnapját egy walesi kisfiú. A BBC szerint Sonny Rees szülei a dél-walesi Swansea egyik éttermében rendeztek kisebb bulit gyermekük születésnapjára, és az ebéd után egy pohár gyümölcslevet rendeltek neki.

MTI Shake

Háromszáz lottómilliárdost hirdettek ki tévedésből Dániában

Háromszáz dán lottózó hitte magát milliárdosnak a héten, miután elektronikus levelet kapott a Danske Spil szerencsejáték vállalattól, amelyben a győzelmükhöz gratuláltak – közölte csütörtökön a vállalat kommunikációs igazgatója, Thomas Roersig.

1 2 3 4
Egyszeri 50 ezer forinttal becsüli meg a vasutasok munkáját Lázár János

Egyszeri 50 ezer forinttal becsüli meg a vasutasok munkáját Lázár János

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Európa tőzsdéi erősödtek, a forint gyengült, miután a bíróság elkaszálta Trump vámjait

Európa tőzsdéi erősödtek, a forint gyengült, miután a bíróság elkaszálta Trump vámjait

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Átszakadtak az utolsó gátak is, teljesen elárasztotta a víz a parajdi sóbányát

Átszakadtak az utolsó gátak is, teljesen elárasztotta a víz a parajdi sóbányát

Óriásit zuhant tavaly a mérgezésekről és halálos balesetekről hírhedt SungEel akkufeldolgozó

Óriásit zuhant tavaly a mérgezésekről és halálos balesetekről hírhedt SungEel akkufeldolgozó

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

A címlapról ajánljuk