Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vétó

EUrologus Gazdaság

Érdektelenségbe fulladhat Orbán taktikázása az Európai Néppártban

Az Európai Néppártot egyre kevésbé foglalkoztatja, hogy a Fidesz a pártcsaládon kívül vagy belül képzeli el a jövőjét. A Néppártot ehelyett az uniós költségvetések jövője aggasztja, ahol azonban szintén a magyar miniszterelnökbe botlanak. A Fidesz szeretné tematizálni a párbeszédet, ehhez azonban nem talál partnereket.

EUrologus Gazdaság

Szijjártó: Magyarország és Lengyelország nem hagyja magát

A német elnökség ultimátuma után változatlan a magyar és a lengyel álláspont, továbbra is blokkolja mindkét kormány az EU-s költségvetéseket. Szijjártó Péter szerint Brüsszelben a jogállamiságot a bevándorlók befogadásával hozzák összefüggésbe.

Arató László (EUrologus) Gazdaság

Keddig kapott ultimátumot a magyar és a lengyel kormány Brüsszeltől

Budapest és Varsó főpolgármestere együtt jelentette be, hogy az EU segítségét kérik a magyar és a lengyel kormány felelőtlen politizálása miatt. Közben Brüsszelből mindkét vétóval fenyegető kormány egyértelmű üzenetet kapott. Az uniós források elköltését pedig már Magyarország és Lengyelország nélkül tervezik.

EUrologus Gazdaság

Brüsszelben a B-tervet készítik elő magyar és lengyel blokkolás miatt

Az uniós szerződések jelentik a B-tervet az Európai Bizottság számára – jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője annak kapcsán, hogy továbbra sem körvonalazódik a megegyezés a költségvetéshez fűződő jogállamisági feltételek terén Magyarország és Lengyelország, illetve a többi 25 tagállam között.

1
5 6 7 8 9 10 11
Messze volt a bravúrtól, kiesett az elitből a női hokiválogatott

Messze volt a bravúrtól, kiesett az elitből a női hokiválogatott

A nemrég elhunyt Bényi Ildikó lánya lesz az Önök kérték! műsorvezetője

A nemrég elhunyt Bényi Ildikó lánya lesz az Önök kérték! műsorvezetője

Egy súlyos hiba miatt szünetel a Samsung mobilok nagy frissítése

Egy súlyos hiba miatt szünetel a Samsung mobilok nagy frissítése

Egy kínai állami tévében hosszasan ecsetelték a magyar megélhetési válságot, és kritizálták a kormány lépéseit

Egy kínai állami tévében hosszasan ecsetelték a magyar megélhetési válságot, és kritizálták a kormány lépéseit

Elűzte a nagyanyját egy salgótarjáni férfi, majd apránként eladogatta az egész házát

Elűzte a nagyanyját egy salgótarjáni férfi, majd apránként eladogatta az egész házát

Átlátszó: Egy utat sem újítottak fel úgy, mint a Lázár János kastélyához vezető szakaszt

Átlátszó: Egy utat sem újítottak fel úgy, mint a Lázár János kastélyához vezető szakaszt

A visszavonulását tervezgeti Cate Blanchett

A visszavonulását tervezgeti Cate Blanchett

Átadták a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat

Átadták a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat

Mire (nem) használhatja a rendőrség az arcfelismerést?

Mire (nem) használhatja a rendőrség az arcfelismerést?

A címlapról ajánljuk