2018 27. lapszám

2018-27




A magyar zsidóknál 1 százalékon áll a Fidesz
 

A magyar zsidóknál 1 százalékon áll a Fidesz

A Fideszt mindössze 1 százalékuk támogatja, a legtöbben Kétfarkú-pártiak. Ez egy különleges kutatásból derül ki, amely megállapította azt is, hogy a magyarországi zsidók közül már csak nagyon kevesen követik a vallási hagyományokat.




Tudják, hogy esélytelen, a Fidesz mégis megpróbálja tönkretenni
 

Tudják, hogy esélytelen, a Fidesz mégis megpróbálja tönkretenni

Észérvek helyett erőből nyomta le a kormánypárt a józsefvárosi időközi polgármester-választást megelőző kampányt. Hódmezővásárhely után nem fér bele még egy meglepő vereség, országos ügy lett egy helyi választásból. Győri Péter küzdött és megpróbálta összeterelni az ellenzéki tábort. Helyzetjelentés Józsefvárosból.





Tudja, miből lett a Becsületes emberek országa?
 

Tudja, miből lett a Becsületes emberek országa?

Akár a macedón kormány bukásához is vezethet, hogy Athén és Szkopje egyezségre jutott a Macedónia nevéről több mint negyedszázada dúló vitában. A volt jugoszláv tagköztársaság csak az egyik a rengeteg országnévváltó között.




 

"Ez egy gyászfolyamat, elfogadni, hogy elvesztettem az ép gyerekemet"

Az autista gyerekek fejlesztése csak lassan, lépésről lépésre történhet, ezért szüleik sokszor dőlnek be könnyű és gyors megoldásokat kínáló csalóknak, kóklereknek. A helyzetet súlyosbítják az ellátórendszer hiányosságai, a kormány épp most utasította el az otthonápolási díj emelését. Sok szülő mégsem cserélné el autista gyerekét egy nem autistára.















Orbán, Merkel és a valóság: teljesen máshogy látják
 

Orbán, Merkel és a valóság: teljesen máshogy látják

A német belpolitikai válság és az európai nézetek közeledése közepette tett látogatást a magyar miniszterelnök Berlinben. Hiú ábránd volt, hogy egy erős Orbán végre megmutatja a legyengült Merkelnek, mi az a magyar virtus. Európa vezetője még mindig a német kancellár, bár sokan megpróbálják megnehezíteni a dolgát. Gyorselemzés a Merkel-Orbán sajtótájékoztató után.


Megvan a megoldás az amerikai-európai vámháborúra? Valaki „köpött”
 

Megvan a megoldás az amerikai-európai vámháborúra? Valaki „köpött”

Szigorúan titkosnak mondott találkozót tartottak Berlinben az Egyesült Államok nagykövetségén, hogy megelőzzék az autós vámháborút az USA és az Európai Unió között. Richard Grenell nagykövet fogadta a Mercedes, a BMW és a Volkswagen vezetőit. A Handelsblatt szerint a németek elégedetten hallgatták a nagykövet javaslatát. Ennyit a titokról.














Teljes a tanácstalanság, hogy mi lesz a HírTV-vel
 

Teljes a tanácstalanság, hogy mi lesz a HírTV-vel

Simicska Lajos eladja cégbirodalmát Nyerges Zsoltnak, benne építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői érdekeltségeit. Nagy kérdés, mi lesz a HírTV-vel, miután korábban Simicska bezárta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót.






Bauer: XXI. századi pártok
 

Bauer: XXI. századi pártok

Az Orbán-kormányok törvényeikben és a kormányzás mindennapi gyakorlatában érvényesítik a múlt század első felére emlékeztető, de a „XXI. századi” Jobbik által is szorgalmazott, az LMP által is követett nacionalizmust, a globalizációval szembehelyezkedő protekcionizmust, és azt az embertelen menekültpolitikát.













Kihalhatatlanok
 

Kihalhatatlanok

Zombik, levendulamezők, házi szörp, színház az egész világ. Egy új magyar regény belép a Káli-medencébe, visszakanyarodik Budapestre, majd a Trianon Hamlettel eljut Rómába, Athénba, Kolozsvárra.





Gyurcsány: A menekültválságnak vége
 

Gyurcsány: A menekültválságnak vége

A DK elnöke, korábbi miniszterelnök érti, hogy Orbán nem számolt be az Európai Tanács múlt heti üléséről. Mert akkor ki kellett volna mondania valamit. Tessék kormányozni, üzente Orbánnak.







Elvihetik Nagy Imre szobrát a Kossuth tér mellől
 

Elvihetik Nagy Imre szobrát a Kossuth tér mellől

Szakály Sándor történész szerint érdemes elgondolkodni azon, hogy az 1919-es „vörösterror” áldozatainak emlékműve váltsa fel a kivégzett miniszterelnök szobrát. Az Országgyűlés Hivatalának több mint két hét kellett egy válaszhoz.




Anglia és Svédország a nyolc között, de micsoda drámák után!
 

Anglia és Svédország a nyolc között, de micsoda drámák után!

Svédország egy megpattanó találattal ejtette ki a vébék egyenes kieséses szakaszában immáron 60 éve gólképtelen svájciakat. A nagy küzdelem megvolt, este remélhetőleg a szép foci is összejön. Kolumbia és Anglia csapott össze a legjobb nyolc utolsó kiadó helyéért. Ez volt a vébé 20. napja.


Parlament: a felhőkarcolóktól a tüntetésekig
 

Parlament: a felhőkarcolóktól a tüntetésekig

Ma egész nap dübörög a parlamenti törvénygyár, döntöttek arról, ezentúl nehezebben épülhessenek magasházak, és a gyülekezési törvény módosításának általános vitája is megkezdődött. Arról is vitáztak a honanyák és honatyák, kinek a kezébe kerüljön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, és az is előkerült, a kormány azt nevez ki az állami cégek élére, akit akar. Hosszasan folyt a vita arról, hogyan fogják büntetni a hajléktalanokat az utcán élésért. És ha hiszik ha nem, a kereszténység mellett előkerült Csárdi Antal férfiassága és Vona Gábor nem identitása is. A képviselők pedig késő estig folytatják még.