Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Devizahitelek: felülírhatja a bíróság az árfolyamkockázat fogyasztóra terhelését

Az Európai Bíróság szerint a tisztességtelenség elleni fellépés fontosabb, mint a
meg. Magyarország 2014-ben olyan törvényeket fogadott el, amelyek a devizaalapú kölcsönszerződésekben megszüntettek bizonyos
..., az ilyen szerződések alapján továbbra is fennálló szinte valamennyi fogyasztói tartozást forintosítottak. Az új törvények azonban
... kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket. Ez pedig azt jelenti, hogy a nemzeti bíróság megvizsgálhatja, hogy az

Pálmai Erika Itthon

Számháborúvá fajult Handó és az őt elmarasztaló Országos Bírói Tanács párbaja

Törvénytelen és átláthatatlan Handó Tünde bírói kinevezési gyakorlata – erre jutott az OBH-elnök tevékenységét ellenőrző Országos Bírói
és öt póttag jelentette be távozását. A járásbírósági bíróként megválasztott Sarkantyu Szabolcs OBT-tagsága pedig azért szűnt meg – a
... az OBT, mert Tímár Tünde közigazgatási és munkaügyi bíró is lemondott. A törvény szerint ugyanis a bíróságok központi igazgatási
..., a törvény által előírt bírósági szintek szerinti képviseletet pedig póttagválasztás útján kell biztosítani. Ezért egyhangúlag

hvg.hu Itthon

Törvénytelen volt Handó Tünde kinevezési gyakorlata

elnök viszont másként látja. A szerdai ülésen előkerült például az a bizottsági jelentés, amely szerint Handó kinevezési gyakorlata nem volt
kimondják például azt, hogy „nem törvényes az OBH elnökének 2017. január 1. és 2018. február 5. között folytatott gyakorlata, amelynek
... meg.” De megállapítják azt is, hogy Handó egyes személyzeti ügyekben hozott határozatait a törvényi és alkotmányos követelmények

MTI Gazdaság

Vége az olcsó ivászatnak Skóciában

Az új törvényi szabályozás miatt vannak olyan italok, amelyek ára megháromszorozódott. A skót kormány arra számít, hogy az áremeléssel
Az edinburghi parlament által hat éve elfogadott, de a hosszas jogi csatározások miatt csak kedden életbe lépett törvény alapján

hvg.hu Gazdaság

Az Alkotmánybíróság sem engedné, hogy titkolják, kiket támogatnak az MNB alapítványai

Át kell írni az átláthatóságról szóló
szóló törvényt. Méghozzá úgy, hogy a törvénynek biztosítania kell, hogy átláthatóak legyenek a támogatások, amelyeket az
...”. A törvény nem garantálja az átláthatóságot az MNB alapítványainak pályázatainál – mondták ki. Pedig az alkotmány a közpénzek
... követelménnyé teszi az átláthatóság biztosítását, ezért át kell írni a törvényt a testület szerint.

MTI Élet+Stílus

Indiában halálra ítélhetik azokat, akik gyerekeket erőszakolnak meg

A kormányhatározatot előbb az államfőnök is jóvá kell hagynia, és törvénnyé is csak azután válhat, ha a parlament rábólintott
szombaton az indiai kormány. A kormányhatározatot még az államfőnek is jóvá kell hagynia, és akkor válhat törvénnyé, ha 6 hónapon
... kimenetelű erőszak egyre terjed Indiában, annak dacára, hogy 2013-ban szigorítottak az erre vonatkozó törvényeken. Akkor az okozott

hvg.hu Itthon

Német nemzetiségi képviselő: "A mindenkori kormányt támogatom"

A nemzetiségeket érintő szavazásokon azok érdekeit fogja nézni, más törvényeknél pedig a kormánnyal szavaz – ezt mondja Ritter Imre
a szavazásoknál, ott pedig, ahol a kisebbségek nem érintettek, "a mindenkori kormányt támogatólag fogok voksolni". A Stop

hvg.hu Tech

Lényegében hadüzenetet kapott a Facebook

a Facebook ottani kulcsszereplőjével. Megunták a játékot, szerintük vége annak az időszaknak, amikor a Facebook találhatta ki saját felhasználási
előtt a Facebook is meghajolt , jó alapot jelenthet, de úgy gondolja, elérkezett az idő, hogy minden ország saját törvényeket hozzon a

hvg.hu Itthon

Megsértették a választási törvényt egy szabolcsi szavazókörben

A Nemzeti Választás Bizottság határozata szerint az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szavazókörben megsértették a választási törvényt
Szavazatszámláló Bizottsága megsértette a választási törvényt - szúrta ki az Index az NVB határozatát . A Kutyapárt azért fordult
..., ezzel pedig a szavazatszámláló bizottság törvényt sértett. Ez 85 érvénytelen szavazatot eredményezett, ami a szavazóköri eredmény

hvg.hu Itthon

Új választást követel a Jobbik Miskolcon

Kicsúszott a törvényes határidőből a helyi választókerületi bizottság, ezért a Jobbik szerint új választást kell
a törvényi határidőn túl, április 15-én állapította meg a szavazás végeredményét – vagyis nem sikerült a törvényeknek

T. R. Itthon

Orbán Viktor dönt: harcol vagy vezet

A választási törvény saját igényekre való formálásával a Fidesz elérte, hogy saját bázisától egyedül is erős felhatalmazást kapjon

1
107 108 109 110 111
482
Ideiglenes államfő lépett hivatalba Romániában

Ideiglenes államfő lépett hivatalba Romániában

Orbán Viktor is korrupt a magyarok 53 százaléka szerint

Orbán Viktor is korrupt a magyarok 53 százaléka szerint

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Lázár János máris felszólította Karácsonyt, hogy szállíttassa el a szemetet Rákosrendezőről

Lázár János máris felszólította Karácsonyt, hogy szállíttassa el a szemetet Rákosrendezőről

Martini Noémi: Náci minimalizmus

Martini Noémi: Náci minimalizmus

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Orbán Viktor elutazott az első Tucker Carlson Csúcsra

Orbán Viktor elutazott az első Tucker Carlson Csúcsra

A címlapról ajánljuk