Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Sport

Hatalmas bravúr: a magyar női kosarasok legyőzték Japánt és nagy lépést tettek az olimpiai kvóta megszerzéséért

A három továbbjutó hely sorsa vasárnap dől el, amikor a magyarok Spanyolországgal csapnak
A magyar női kosárlabda-válogatott bravúrral 81–75-re legyőzte Japánt pénteken a Sopronban zajló olimpiai selejtezőtorna második
..., és nagy lépést tett az ötkarikás kvóta megszerzése felé. A tavalyi Európa-bajnokságon negyedik magyar csapat a csütörtöki
... esett be), a lepattanózásban pedig egyértelmű magyar fölény mutatkozott (25–15). Térfélcsere után fülsiketítő hangorkán fogadta, hogy

hvg.hu Itthon

Szokatlan, de igaz, az MTI most azt tette, ami a dolga: közszolgálati feladatot látott el

Még képeket is közöltek a tüntetésről, persze nem sokat, de ez is valami. Sőt, a Magyar Nemzet és a hirado.hu is címlapon hozza a
Úgy látszik, van az a szint, amiről már nem lehet hallgatni. Nem csak az MTI, de a Magyar Nemzet és az Origo is beszámolt a
..., hogy a Magyar Nemzetben Minden nap tüntetni akar a baloldal címmel fut a cikk, de a címlapon látszik a lead is, ami így szól: „Orbán

MTI Gazdaság

Fideszes politikusok és a CÖF-CÖKA vezetésével tüntettek Záhonynál az ukrán gabonaimport ellen

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett tüntetésen a
Mintegy ezer gazdálkodó, több száz járművel tartott demonstrációt a záhonyi magyar–ukrán határállomás közelében pénteken, tiltakozva az
..., hogy az Európai Bizottság egy évvel meghosszabbítaná az ukrán mezőgazdasági termékek korlátlan importját. A Magyar Gazdakörök és
... felsorakozott mezőgazdasági munkagépekre transzparenseket és magyar zászlókat akasztottak, a határállomás közelében tartott tüntetésen

hvg.hu Itthon

A világon harmadikként lesz ilyen repülőgépe a Magyar Honvédségnek

A tervek szerint még idén megérkezhet a Magyar
Túl van első repülésén a Magyar Honvédség első Embraer KC–390-es típusú katonai szállító repülőgépe, ami a tervek szerint még idén
... teljes körű kiértékelést végeztek a gépről, ami egy tesztsorozaton esik át, mielőtt a magyar légierő szolgálatába állna. A teszteléssel
... már tart a szakemberek kiképzése az Embraer központjában. „Szeretnénk tovább mélyíteni partnerségünket a Magyar Honvédséggel, és

hvg.hu Kult

Folytatódik a Toy Story, a Jégvarázs, a Vaiana és a Zootropolis is

A Vaiana már idén év végén érkezik, megelőzve az eredetileg animációs film élőszereplős
Már 2024. november 27-én be is mutatják a Vaiana (eredetileg Moana ) című, hatalmas sikerű animációs film
... jelentett be a Disney – írja a BBC . A film első részét két Oscar-díjra jelölték, a zenéje Grammy-díjat kapott, és csaknem 700
... termelt a kasszáknál. A filmből már korábban bejelentették, hogy élőszereplős változat is készül belőle, az majd 2025-ben érkezik. A

Szabó Yvette, Windisch Judit hvg360

Remek kapcsolatokkal rendelkezett K. Endre és erdélyi családja

K. Endre édesanyja a székelyföldi Zabolához kötődik, több filmben szerepelt a szintén ott élő Mikes Katalin grófnővel. Utóbbi menye
döntését mentegető cikkében a Magyar Nemzet K. Endréről, a bicskei gyermekotthon kegyelmet kapott volt igazgatóhelyetteséről. Rövid
... lelkészről nyilatkozott a lapnak. K. Endre édesanyja tanítónő volt, akit Zsenike tanító néniként emlegettek. Több filmben is
... Hírmondó tavaly nyáron azt írta, Ugron Zsolna 10 év együttélés után visszaköltözött Budapestre . Nem mellesleg a zabolai kastélyt

hvg.hu Vállalkozás

Óriási üzlet küszöbén Szalay-Bobrovniczky Kristóf egykori cége: Spanyolország illusztris vállalatát vehetik meg

Úgy tűnik, a Magyar Vagon közel áll a spanyol Talgo járműgyártó felvásárlásához. A spanyol kormány még megakadályozhatja az ügyletet, de
... kormány keményen lobbizik Madridban. A Magyar Vagont az állam Moszkvával együttműködve rakta össze Szalay-Bobrovniczky Kristófnak
Egy magyar cégcsoportra hivatkozva függesztették föl a spanyol Talgo járműgyártó részvényeinek tőzsdei kereskedését. A spanyol
... (La Comisión Nacional del Mercado de Valores) nem nevezte meg a céget, de a spanyol sajtó a Magyar Vagon Zrt.-ről beszél. Pontosabban a
... ajánlatot eszerint a cégcsoporthoz tartozó Dunakeszi Járműjavító Kft. tette a Talgo 100 százalékára – írja a Magyar Vasút szakportál

Németh András hvg360

Putyin egy kicsit gondolkozott, majd tett egy gesztust Orbánnak

a szovjet időkben Ukrajnához csatolt, korábban Magyarországról elvett területeket. A magyar miniszterelnök számára fontos válasz
ha a lengyelek, magyarok vagy románok visszakérnék a „mesterséges állam”, Ukrajna tőlük elvett részeit, még akkor is, ha erre
... valamennyire elvette válasza egyértelműségét. Az mindenképpen Orbán és az oroszbarátsággal vádolt magyar kormány érdeke, hogy Putyin
... volna a magyar miniszterelnököt, már csak azért is, mert éppen az orosz propaganda próbálta meg azt sugallani az utóbbi években, hogy

Domány András Itthon

A volt MMA-elnök a Nemzeti Kulturális Tanács éléről is távozott

Vashegyi György helyére azonban nem nevezték ki a Magyar Művészeti Akadémia jelenlegi elnökét, Turi
A Nemzeti Kulturális Tanács (NKT) 2020-ban alakult , tagja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, valamint 17 úgynevezett
... októbere óta Turi Attila építész. A Magyar Közlönyben csütörtök este jelent meg a kormányhatározat, hogy Vashegyi György NKT-elnöki

HVG360 hvg360

Radar: Orbán elmondta, amit akart

olvashatják. Putyin a kárpátaljai magyarokról is beszélt, Zelenszkij kirúgta a főparancsnokot. Ez a Radar, a hvg360 reggeli

hvg.hu Ingatlan

Az év épülete a világban: magyar tanösvény, ökopark és TEK-es ingatlan is van a jelöltek között – képek

15. alkalommal rendezi meg az ArchDaily nemzetközi építészeti szaklap Az Év Épülete versenyt. 16 magyar épületet is beneveztek, több
Idén is megrendezi Building of the Year Awards (Az Év Épülete) versenyt az ArchDaily nemzetközi építészeti szaklap, és jelöltek között 16
... projekt is ott van. Igaz, könnyű dolguk nem lesz, hiszen összesen több ezer jelölttel kell megmérkőzniük. A magyar pályázók között
... is, de jelöltek lakóépületet (Danubio Budapest), tanösvényt (Blue Signature), koncerthelyszínt (Magyar Zene Háza), bölcsődét (a

hvg.hu Sport

A magyar válogatott az olasz–német–szerb hármast is kifoghatja a ma esti Nemzetek Ligája-sorsoláson

Új lebonyolítási szabályokkal indul majd a Nemzetek Ligája-kiírás, a magyar csapat a második legerősebb csapatokat tartalmazó kalapban
Csütörtökön 18 órától sorsolják ki a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös idényének csoportjait Párizsban. Mivel a magyar
..., színvonalasabb mérkőzéseket láthasson a publikum. Az első szezont 2018–2019-ben rendezték meg, akkor a magyar válogatott még csak C
... megtépázta, és többnyire zárt kapus mérkőzéseken léptek pályára a válogatottak, a magyar csapat számára mégis emlékezetes, ugyanis az

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Mi ez a hisztéria Taylor Swift és a barátja körül?

A Taylor Swift körüli hullámverések közéleti aspektusaival foglalkozik az Economist. A magyar kormány és az EU közötti, a
ám most végre felriadt. De a többi 26 tagállam csak azért unta meg a Fidesz kisded játékát, mivel a magyar obstrukció zavarja a Tanács
... folytat a magyar állam ellen – írja a Die Presse . Süddeutsche Zeitung Tucker Carlson a kulturkampfban élvezi az autokraták
... a magyar korrupció miatt. Orbán Viktor és klikkje természetesen egészen más okokra vezeti vissza a viszályt, ám a tévés műsorvezető

hvg.hu Kult

A 21 éves Jenna Ortega szexjelenetet forgatott az 52 éves Martin Freemannel, és a filmesek szerint ez rendben volt

A nézői kritikák „undorítónak” nevezték a jelenetet, a Csábító leckék című film intimitáskoordinátora szerint azonban a forgatáson
Jenna Ortega nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit akar csinálni a Csábító leckék (Miller’s Girl) című film 18 pluszos jelenetében
... alakít, az 52 éves Martin Freeman pedig a tanárát. A film intimitáskoordinátora a Daily Mailnek azt mondta, Jenna Ortega részt

HVG Itthon

Kocsis Györgyi: Álvilágok korszaka

Önvallomásában Stefano Bottoni, olasz-magyar történész elismerte, óriásit tévedett, amikor túlzottnak tartotta az új alaptörvény
összeállítása idézi fel, miként jutott a Dunaferr acélmű tulajdonjogához nagy állami csinnadratta közepette, jelentős magyar állami

hvg.hu Itthon

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár: Beszéltem Orbánnal, Svédország hamarosan NATO-tag lesz

A NATO-főtitkárt arról biztosította a magyar miniszterelnök, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdete után nem sokkal születhet
között Svédország NATO-csatlakozásáról is szó esett. A Washington Post egyik újságírója kérdésében emlékeztetett: a magyar kormány
... Viktor miniszterelnökkel, és világossá tette, hogy határozottan támogatja a svéd szövetségi tagságot. Az is világos, hogy a magyar
... Svédország csatlakozásának, és hogy Magyarország közvetlen képviselőjéhez kellene fordulni, mivel tényleg ők az utolsók, így a magyar

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Zöld tűzgömböt videóztak le a Balaton fölött

Zöld tűzgömböt videóztak le a Balaton fölött

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni ellen, ő erre baloldalizott egyet

Ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni ellen, ő erre baloldalizott egyet

Külföldi luxusingatlanokba is átkerült pénz az MNB alapítványából

Külföldi luxusingatlanokba is átkerült pénz az MNB alapítványából

A címlapról ajánljuk