Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Direkt36: Sokkal több a kórházi fertőzés Magyarországon, mint amennyit az intézmények jelentenek

Erre utal a gyógyszerrendelések, illetve az EU-s és a magyar statisztika közötti szignifikáns különbség mellett az is, hogy az Országos
„A kórházi fertőzésekkel egy magyar beteg nagyobb biztonságban van, mint egy átlag európai beteg egy átlag európai kórházban, tisztelt
... idézett, feltehetően 2017-ből származó EU-s adatok félrevezetőek, ugyanis a magyar kórházakban még a Nemzeti Népegészségügyi és
... (egy fekvőbeteg teljes napi kórházi ápolása számít egy ápolási napnak) alatt mindössze 3 vérmintán történő mikrobiológiai vizsgálat és

Iványi Blanka hvg360

Már magyar rendőrök is nyomoznak a mesterségesen létrehozott gyermekpornóképek miatt

A magyar büntetőjog ugyanis nem tesz különbséget annak alapján, hogy valaki valódi vagy a mesterséges intelligencia által generált
még abban sincs a nyugati világban teljes egyetértés, hogy bűncselekmény-e nem valóságos gyermekekről pornográf képeket készíteni és
...” egy fényképen szereplő embert – akár gyermeket is. Amennyiben a tiltott felvételeket magyar állampolgár osztja meg, úgy ellene
... továbbítja a bejelentéseket a különböző országok hatóságaihoz. A magyar vonatkozású esetek így az Europolon keresztül futnak be

EUrologus EUrologus

Ismét Orbán volt a téma az EP-ben: A zsaroló mindig visszatér és egyre több pénzt kér

Az Európai Parlament négy pártja óvatosságra inti az Európai Bizottságot azzal kapcsolatban, hogy pozitívan értékelik-e a magyar
Az Európai Néppárt, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek közös értékelést állítottak össze jogi szakértők bevonásával a
... reformról. Ez az EU által a magyar kormányhoz címzett, 27 pontos feltételrendszerből négy pontot fed le, és az igazságszolgáltatás
... képviselő sarkosabban fogalmazott, szerinte szükséges reformokat nem hajtották végre, a négyből a gyakorlatban egyetlen egy feltétel sem

Matalin Dóra hvg360

„Mi, amerikaiak bűnrészesek vagyunk” – nyomasztó eseményeket idéz fel új filmjében Martin Scorsese

gyilkosságsorozatról készített Megfojtott virágok címmel filmet Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai
magyar mozikban is látható, három és fél órás film David Grann 2017-ben megjelent, azonos című regényéből készült, de
... indiánok története lesz következő filmje témája. A 80 éves rendező a Megfojtott virágok cannes-i premierjén mesélt erről idén májusban
... tagjai máig a száz évvel ezelőtti gyilkosságsorozat következményeivel élnek, de Scorsese filmje „helyreállította a bizalmat”. Az

MTI Tech

Benne van a pakliban a veszély, hogy az ázsiai lódarázs tartósan megtelepedik Magyarországon

Magyar fejlesztésű eszköz segíti az ázsiai lódarázs hazai terjedésének lassítását: idén nyáron első ízben figyelték meg Magyarországon
... felől érkező invazív darázsfaj egyedeit – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
magyarországi fészket az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) által megbízott holland és belga darázsbefogásra szakosodott
... szakértői a holland-belga cég rendszerétől teljesen függetlenül, mintegy másfél órával később megtalálták a fészket egy YUPITERU
..., saját készítésű antennával, és a darázsra szerelt Dessau 260 mg-os adóval, azaz a magyar szakembereknek sikerült a hazai

Szentgyörgyi Rita hvg360

Béres Ilona: A méltóságot hiányolom

Béres Ilona színművész. Beszélt a pályájáról, felidézte, milyen körülmények között távozott a Pesti Magyar Színházból, elmondta, mit
hogy a színikritikusok díjának átvételekor engem is felsorolt mint akitől tanult. HVG: Elintézte egykor a magyar színészeknek, hogy
... alatt eljátszottam tíz filmszerepet, utána nem játszottam el még harmincat. HVG: Huszonöt év tiltólista, a filmes karrier
... volt, Debrecen után a Madáchba szerződött. Még főiskolásként megkezdett gazdag filmes karrierjének – Esős vasárnap, Az aranyember, A

Nemes Nikolett Kult

Egy Párizs szélén álló fáskamra volt az első műterme, később spanyol királyi festő lett a magyar művész

Nagy Zsigmond külföldön, a maga korában László Fülöp mellett az egyik legismertebb magyar festőművész volt. Az itthoni kánonba nem
Van egy magyar festő, akit annak ellenére szinte senki nem ismer, hogy nagyon is jelen volt a múlt század eleji, pezsgő párizsi
... a magyar művészettörténeti kánonban, de az élete tele volt fordulatokkal, nagy újrakezdésekkel és külföldi sikerekkel, a képeinek
... művészhez hasonlóan – a nélkülözés jellemezte, a nyomorgó, de ambiciózus festő toposza teljesen ráillett. 1872-ben született

Csatári Flóra Dóra hvg360

Marozsán Erika: Sokat veszít színészi kvalitásaiból, aki átadja magát a közösségi média valóságshow-jának

15 évesen az "ölébe hullott" egy nagy film főszerepe, úgy tartja, ajándékba kapott egy karriert. Marozsán Erika színésznő a hvg360-nak
..., és nem csak arról van szó, hogy fokozatosan átveszik a filmek szerepét. Marozsán szerint a közösségi platformok zaja és drogos hatása
... most a tinédzserek, mint annak idején. Interjúnk annak a sorozatnak a részeként készült, amelyben azt mutatjuk be, mi lett azokkal, akiket 20 éve az
introvertált és önmagam megkérdőjelezésére hajlamos lettem, aztán 15 éves koromban szinte az ölembe hullott egy nagy film főszerepe
... borzasztóan zavar, hogy nem elég, ha az ember feltölti azt, ha kijött egy új filmje. A platform folyamatos jelenlétet kíván és azt
... zelítjük meg ugyanezt a probl é mak ö rt, mit gondol, hogyan változtat a filmek befogadásán a k ö z ö ss é gim é dia által

hvg.hu Itthon

Három helyen is ügyelt egy orvos, 10 milliót keresett havonta

körbefoglalkoztatását. A Magyar Orvosi Kamara szerint a betegellátást veszélyezteti, ha az orvosok nem dolgozhatnának több
kollégáknak, hogy ennek vége van”. Az RTL Híradó megkereste a a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei elnökét, Szijjártó

MTI Tech

Negyedik lett a magyar csapat a logikai rejtvényfejtő-világbajnokságon

Negyedik lett a magyar csapat a logikai rejtvényfejtő-világbajnokságon, Kanadában – közölte István György, a válogatott csapatkapitánya
és kultúrasemleges logikai feladványok megfejtésével mérte össze a tudását a közel 30 országból érkezett 175 résztvevő. A magyar
... Endo megvédte világbajnoki címét. A magyarok közül Madarassy Pál közgazdász a 16. helyet, Samu Viktor fizikus a 19., Nagy Kartal
... köszönhetően a magyar csapat az Egyesült Államok, Japán és Németország mögött a negyedik helyezett lett. A csapatkapitány

hvg.hu Autó

Teljes útzár a 31-es főúton

Közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben Heves és Tenk
a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben – írja honlapján a rendőrség. Kerülni Átány, Kömlő és

Kovács Bálint Élet+Stílus

Jón Kalman Stefánsson: „Magyarország vérzik, és nem is fog elállni a vérzés”

meg az, hogy legutóbb egyszerre két könyve is megjelent magyarul (Hiányod maga a sötétség; Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről
az olvasás: megnyitja az elmét. hvg.hu: És miért érezzük olyan romantikusnak és vonzónak azokat a dolgokat a regényeiben, amelyeket
...”? J. K. S.: Aki így gondolkodik, annak vége. De lehet, hogy vannak ilyen írók Izlandon és Skandináviában, sőt a filmekben
... is ilyen közhelyeket. Van például egy húsz-harmincéves izlandi film, amelyben két ember beszélget egymással, és az egyperces jelenet

Révész Sándor hvg360

Révész Sándor: Nincs most tiszta lelkiismeret

Egy izraeli vagy gázai, zsidó vagy muszlim kisgyerek élete szempontjából teljesen mindegy, hogy a legjobb vagy a legrosszabb cél
élete szempontjából teljesen mindegy, hogy a legjobb vagy a legrosszabb cél érdekében okozzák a halálát. (Annak módja persze nem

Nagy Iván László - Kacskovics Mihály Béla Tech

Ha ez FIFA lenne, az utóbbi évek legrosszabb FIFA-ja lenne

Megjelent az EAFC 24, azaz a legendás FIFA utódja, a focis játékok egyeduralkodója. Más kérdés, hogy magyarként tudhattuk volna, hogy a
ugyanazok a régi panelek köszönnek vissza, mint amiket már a FIFA 15-ben is láttunk. A lista erőltetése pedig teljesen felesleges

Matalin Dóra hvg360

Nyugtalanító képet fest a német iskolarendszerről – mintha hozzánk is szólna – A tanári szoba című film

Tanárok, diákok és szülők között lappangó, szerteágazó konfliktusok. A tanári szobában a magyarokéhoz képest lényegesen jobb helyzetű
  Nyugtalanító képet fest a német iskolarendszerről Ilker Catak (Isztambuli utazás) A tanári szoba című filmje. Főhőse
...-nagyobb lopásokat követ el. Carla nem ért egyet azokkal a módszerekkel, ahogy kollégái a gyanúsított gyereket kezelik, és saját nyomozásba kezd.
... konfliktusok. A tanári szobában a magyarokéhoz képest lényegesen jobb helyzetű pedagógusok sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy miközben

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

A bíróságtól várja Sára Botond, hogy fossza meg fizetésétől a börtönben ülő óbudai polgármestert

A bíróságtól várja Sára Botond, hogy fossza meg fizetésétől a börtönben ülő óbudai polgármestert

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

Salman Rushdie: Óriási fájdalmat és sokkot éreztem, és tudtam, hogy hatalmas mennyiségű vérben fekszem

Salman Rushdie: Óriási fájdalmat és sokkot éreztem, és tudtam, hogy hatalmas mennyiségű vérben fekszem

Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

A címlapról ajánljuk