Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Mobilt tölt az öngyógyító mesterséges izom

működik, hanem még elektromosságot is generál, így mobilt vagy MP3-lejátszót is lehetne róla
Az Advanced Materials című szaklap januári számában olvasható, hogy a japán elképzelések szerint óceánhullámokból lehetne
..., ezzel pedig többek között biztosabban működő művégtagokat is elő lehetne állítani. "Olyan mesterséges izmot csináltunk, amely
... után összehúzódik, a nanocsövek újrarendeződése apró elektromos feszültséget teremt, amit vagy el lehet tárolni vagy amivel az izomhoz

Bari Máriusz Tech

Mindentlátó kontaktlencsét kapnának az amerikai katonák

számértékeket, térképeket vagy képeket láthatnak a harctér egyes pontjaihoz kötve, függően attól, hogy éppen hol vannak vagy mit
közbeni internetezésre lehet használni. Hasonló fejlesztésről számolt be szerdán a DARPA. A bejelentés szerint a
...- és nanoméretű képernyőket fejlesztenek, amiket akár átlátszó kontaktlencseként is lehet hordani, mindezt pedig 3-5 éven belül már a
... metaanyagok révén láthatatlanná lehet tenni testeket vagy negatív fénytörési indexet lehet adni hullámoknak, így például

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

A kultúra támogatása vagy közpénzek hűtlen kezelése?

" egy magánkezdeményezés finanszírozásában. De mi a helyzet az állam saját gyűjteményeivel? S vajon valaha megvitatta-e a szakmával, hol
a sanyarú jelzővel illethető költségvetési helyzetben vannak. A hvg.hu a minisztériumtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az országos
... pedig a jelenlegi állás szerint 110 millióval gazdálkodik idén, várhatóan ennek a pénznek is lehet gyűjteményépítésre fordítható része
... szerint ebből az összegből el lehetett volna érni, hogy egy magyar állami gyűjtemény az utóbbi 2-3 év legkiemelkedőbb hazai

techline.hu Tech

Átvilágított jelszavak

Sok internetes szolgáltatásnál jelszó megadásával lehet
Sok internetes szolgáltatásnál jelszó megadásával lehet csak hozzáférni a saját adatainkhoz és elvégezni bizonyos műveleteket. A
... is kapunk. Ebben láthatjuk, hogy milyen tulajdonságai erősítik és melyek gyengítik a jelszavunkat. Ilyen gyengítő tényező például, ha

MTI Tech

Már repülőről is mobilozhatunk

Csütörtöktől repülőgépen is lehet mobiltelefonon beszélgetni út közben. Az első hívást az EK751-es számú, Dubajból a marokkói
Útközben szöveges üzeneteket is lehet váltani, a hívások száma viszont korlátozott; utanként legfeljebb hatszor lehet

hvg.hu Ingatlanmenedzser

Lakberendezés: milyen átalakításokkal növelhető a lakás értéke?

átalakításokra, bővítésekre érdemes költeni? Mi lehet kifizetődő, ha majd eladásra kerül a
kapcsoló is. Hasonlóan döntő lehet a fűtési rendszer kialakítása is: az egyedi mérhetőség és a szabályozhatóság nagyon fontos. A jó
... nem tartanak rájuk igényt. A tartósság és jó minőség viszont ez esetben is nagyon fontos. A prémium karegóriás csapteleket is vonzóak

MTI Itthon

Torlódás az M7-esen, felborult egy kamion

Felborult egy almákat szállító olasz kamion az M7-es autópálya Budapest felé tartó pályaszakaszán csütörtökön hajnalban; a leállósávban
Jelenleg a leállósávban ugyan, de folyamatosan halad a forgalom. A rendőrség közlése szerint csak akkor lehet talpra állítani a

Gramofon

Extázis Michel Camilóval

széksorait. Még meg sem jelent a színpadon, de a konferanszban nevének említésére már óriási lelkesedésének adott hangot a publikum. Meg is
keményedtek. A végén mégis megkaptuk a feloldást: a második ráadásban, a Liquid Crystalban azt mutatta meg, hogy szellősen, épp a
... elhelyezett hangokkal is lehet varázsolni. Bércesi Barbara Gramofon Zenekritikai Műhely

Helyi érték

Közmunkához kötött segélykifizetések Mosonmagyaróváron

Csak az kaphat március elejétől Mosonmagyaróváron szociális segélyt, aki – ha felajánlják neki – közmunkát is végez. Elsőként hatvan
és Fenntartó Kft.-vel karöltve elindította közmunkaprogramját: eszerint rendszeres szociális segélyt csak az kaphat a továbbiakban, aki
... közmunkát vállal. Dr. Nagy István alpolgármester a regionális hírportálnak elmondta: jelenleg összesen 183 rászorult igényel és
... ajánlották fel ezt a lehetőséget, közülük összesen húszan nem vállalták a közmunkát, így ők már nem kapják a szociális segélyt.

MTI Shake

A pápalátogatás segítette a rab szökését

Példás magaviseletéért kapott jutalomként egy olasz elítélt részt vehetett XVI. Benedek pápa magánkihallgatásán – ám az alkalmat
raboskodása alatt már hétszer kimenőt kapott, és eddig minden alkalommal vissza is tért – közölte a börtön igazgatóság.

MTI Gazdaság

Veres: kevesebb pénz marad adó- és járulékcsökkentésre

ennél 100 milliárd forinttal kisebb összeggel lehet számolni - jelentette ki Veres János
valamint az elmúlt tíz napon a magyarországi állampapírpiacon bekövetkezett változások után reálisan azzal lehet számolni, hogy adó
... csökkent - mondta a miniszter.   Realitása annak van csak, hogy ezen a területen szolid mértékű csökkenést érjünk el, százmilliárdokat azonban nem

27 millió forintot is fizet önként távozó dolgozóinak a Stellantis

27 millió forintot is fizet önként távozó dolgozóinak a Stellantis

Feltörték az Oktatási Hivatal rendszerét, több ezer e-mail-cím és felhasználónév szivároghatott ki

Feltörték az Oktatási Hivatal rendszerét, több ezer e-mail-cím és felhasználónév szivároghatott ki

Hova jut el az emberi szervezetben a bőrről a tetoválótinta? Mit okozhat ott?

Hova jut el az emberi szervezetben a bőrről a tetoválótinta? Mit okozhat ott?

Kiszivárgott fotón látszik, milyen vékony lehet valójában az iPhone 17 Air

Kiszivárgott fotón látszik, milyen vékony lehet valójában az iPhone 17 Air

Mi az a Signal üzenetküldő, ami körül kitört a botrány? Érdemes telepíteni? Hogyan lehet használni?

Mi az a Signal üzenetküldő, ami körül kitört a botrány? Érdemes telepíteni? Hogyan lehet használni?

Szijjártó Péter ismét Moszkvába utazott tárgyalni

Szijjártó Péter ismét Moszkvába utazott tárgyalni

Sűrű jégeső csapott le az ország több városára is kedden

Sűrű jégeső csapott le az ország több városára is kedden

Ez gyors volt: Liam Lawsont máris lecseréli a Red Bull?

Ez gyors volt: Liam Lawsont máris lecseréli a Red Bull?

Le Figaro: Lassan tele az EU hócipője Orbánnal

Le Figaro: Lassan tele az EU hócipője Orbánnal

A címlapról ajánljuk