Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Sólyom László kisebbségi problémákról beszélt

A Magyar Köztársaság elnökévé megválasztott Sólyom László két szlovákiai lapnak adott exkluzív interjút és több, a határon túli
Nem hiszem, hogy a szlovák és a magyar nemzeti érdekek eleve ellentétesek egymással - mondta két Pozsonyban megjelenő lapnak, a szlovák
... és a magyar Új Szónak adott exkluzív interjújában Sólyom László. A beszélgetésben - Antall József egykori kijelentése okán

MTI Gazdaság

Német munkanélküliség: a csökkenés valójában növekedés

A Bild című mértékadónak számító német lap értesülése szerint a kormány 4,75 milliós munkanélküli adatot ad majd ki júniusra, azaz
Nem kedvező viszont, hogy a tavaly júniusi munkanélküliek számát az új adat is több mint félmillióval haladja meg Németországban.

Kult

Forró szék: filmajánló júliusra

A WAN2 magazin stábja szemügyre vette a június-júliusi filmkínálatot. Ajánlók - persze kritikai megjegyzésekkel fűszerezve. Nyári
pisztolyát és szépen csillogó jelvényét, a sors akaratából újra egy megnyerhetetlen csata – ezúttal egy virtuális erődítményben zajló

MTI Média

Főszerkesztőt vált a Napi Ász

L. Kelemen Gábor lett a Napi Ász című lap főszerkesztője, miután elődjének, Riskó Gézának megszűnt a szerződése - közölte az
" - áll a a kiadó közleményében. L. Kelemen Gábor korábban a Színes Bulvár Lap főszerkesztője és vezérigazgatója volt, azt megelőzően a

MTI Világ

Schröder a Bildben üzent Blairnek

Gerhard Schröder német kancellár csütörtökön a Bild című nagy példányszámú lap hasábjain védte meg "az európai társadalmi modellt", és
Schröder írása válasz Tony Blair brit miniszterelnöknek ugyanebben a lapban megjelent cikkére, de a német kancellár írásában nem

MTI Itthon

Másodfokon veszített az ÉS Tokaj-ügyben

szemben, ezzel megváltoztatva az elsőfokon eljárt Fővárosi Bíróság döntését. A lap főszerkesztője egy interjúban jelezte: valóstzínüleg
az ÉS-t arra kötelezte, hogy a lap következő számában a kifogásolt cikkel azonos helyen és betűszedéssel alábbi helyreigazítást tegye
.... Lapunk 2005. március 11-i számában megjelent Tokaji Borcsaták II. című cikkben valótlanul állítottunk, hogy a Szárhegy
... a Legfelsőbb Bírósághoz, amit Kovács Zoltán főszerkesztő csütörtök esti, Klubrádiónak adott nyilatkozatában kilátásba is helyezett. Kovács jelezte

Itthon

A kátyúk világnézete

Aki nem pályázik, nem is nyerhet - ez az evidencia egyúttal a pályázati rendszer kritikája is. Már csak azért is, mivel még azokban a

MTI Gazdaság

Kelet-Európában terjeszkedik a világ legnagyobb pr-cége

Kelet-Európai terjeszkedést, új márka-arculatot és integrált cégstratégiát jelentett be a világ egyik legnagyobb public relations cége
európai egysége a magyar Noguchi Porter Novelli volt.  A budapesti konferencia idején mutatta be a Porter Novelli új vállalati
... és struktúráját, valamint bejelentettek  személyi változásokat és közzétették az új márka-arculatot is. A konferencia idején

hvg.hu Kult

Újra Múzeumok Éjszakája és Budapesti Búcsú

E heti ajánlatunkban ott a Világok harca, egy újabb sci-fi Spielberg rendezésében, a már hagyományos Múzeumok Éjszakája, vetítésekkel
Több sikeres lemez után a mindig új utakat kereső Landgren 2004-ben első pillantásra meghökkentő tervvel állt elő: a Funk Unit élén
...-feldolgozásait készítette el. A klasszikus diszkószámok, mint a Money Money Money vagy a Voulez-Vous új köntösben megdöbbentően

A WAN2 megmondja

Hivatásos háborgatók: hip-hop kultúra Erdélyben

van-e, és ha van, milyen az erdélyi magyar hiphop? A WAN2 magazin utánajárt. A lap megjelenése előtt már olvasható a
olyan nyelvet, amelyen jobban szólna a flow. - Milyennek látjátok az erdélyi hiphopot? - Az utóbbi időben úgy tapasztaltuk, hogy a hiphop

Gazdaság

Megszűnhet a román egykulcsos adó

államfő egy nappal korábban még a pénzügyi reform folytatását és újabb adóteher-csökkentést
folytatását és újabb adóteher-csökkentést ígért, azt hangsúlyozva, hogy a jövedelmek adómentesítésének csak akkor van értelme, ha a

Gazdaság

Rohammunkában épülnek a gabonatárolók

Miniszterelnöki utasításra gyorsítaniuk kell a hatóságoknak az új gabonaraktárak engedélyezési munkáit. A kormány 20-22 milliárdos
Utasítást adott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az építésügyi, környezetvédelmi és egyéb illetékes hatóságoknak, hogy ne hátráltassák az
... a raktárkapacitások fejlesztéséhez – tudtuk meg Nyújtó Ferenc helyettes államtitkártól - teszi hozzá a lap. Az illetékes
... jóváhagyásával a keret most újabb kétmilliárd forint avopos átcsoportosítással bővült. A kormány pedig hozzájárult ahhoz, hogy az avop

Gazdaság

"Megdöbbentő" különbözet a banki kamatokban

Jól keresnek a bankok a lakossági ügyfeleken – derül ki a Napi Gazdaság számításaiból. Különösen azok az ügyfelek járhatnak rosszul a
a Napi. Az összes betét és összes hitel új szerződésekkel súlyozott átlagkamata alapján ugyanis a marzs 14,25 százalékpont volt
..., hogy a kamatkülönbözet kiszámításakor a lap figyelembe vette a látra szóló kamatot is, mivel pedig a folyószámlákon vaskos összegek
... még a tavalyi remek eredményüket is túlszárnyalták - teszi hozzá a lap. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) első

hvg.hu Gazdaság

Courtois a Microsoft International új elnöke

A Microsoft Corporation a mai nappal Jean-Philippe Courtois-t nevezte ki a Microsoft International elnökévé. Új munkakörében feladata a
megvalósítható – új programok elé, amelyek a technológia használatán keresztül pozitív változásokat kívánnak előidézni az emberek

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

A címlapról ajánljuk