Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Vélemény

Kórház-nyomor testközelből

?) forintos vizitdíjával megváltást álmodó magyar egészségminiszter. Ma már halálosan komoly az egykor viccnek szánt szanitéc poén
A klausztrofóbiával itt azután nem lesz gond. Túl jó azonban a lelet, áttelepítés a belosztályra. Itt teljesen üres, hatágyas

MTI Itthon

Senki sem utasította vissza a magyar állami elismerést

Méltóságteljesen, rendzavarások nélkül emlékeztek meg Kolozsváron az 1956-os magyarországi forradalomról, az ez alkalomból kiosztott
... elismerést egyetlen erdélyi sem utasította vissza – hangsúlyozta Cseh Áron, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja
Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnökének beszéde idejére hagyják el a termet. Az újság azt írta, hogy a házelnök magas rangú
... kitüntetéseket adott át, de az abban részesülő hét erdélyi magyar és román közül ketten nem vettek részt a díjátadáson. A gálaestet
... a kitüntetés átvételét – olvasható a lapban. A főkonzul ennek kapcsán hangsúlyozta: az erdélyi magyarság az esemény rangjához illően

MTI Itthon

Pécs és Essen együttműködik az EKF-programban

A magyar és a német parlament elnöke a jövőben közösen dolgozik az Európa kulturális fővárosa program (EKF) sikeréért – erről állapodott
a két régió közti turisztikai kapcsolat, és a pogányi reptérről légi úton több német város is elérhetővé válna a magyarok számára.

MTI Világ

Slota kiközösítené a Magyar Koalíció Pártját

Ján Slota, a pozsonyi kormányban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke pártja szombati kongresszusán a Magyar Koalíció Pártjától
A magyarellenes pártelnök az várja a szlovák pártoktól, hogy mindaddig ne tartsanak semmiféle kapcsolatot az MKP-val, amíg a szlovákiai
... magyarok és németek második világháború utáni jogfosztását.) Slota pártja a nyári választások után kapott kormányzati szerepet Robert
..., hogy valójában azért támadják, mert nem a Magyar Koalíció Pártját választotta koalíciós partnerének. Slota, akit pártja a szombati

MTI Itthon

A tüntetők nem veszik jó néven, hogy eltakarják őket

A Kossuth téren tüntető Magyar Nemzeti Bizottság 2006. néhány vezetője nem vette jó néven, hogy az október 23-i központi megemlékezés
tudósítójának elmondták: megtalálják annak lehetőségét, hogy angol és magyar nyelvű transzparenseiket a külföldi prominens

MTI Itthon

Göncz Árpád: aki nem élte át, az átalakítja a történeteket

Göncz Árpád volt köztársasági elnök 1956-ról és az évfordulóról beszélve a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban
idő telt el, hogy talán már sosem lehet ,56-ról a teljes igazat megírni”. Megjegyezte: ha valaki mégis igazat írna, nem hinnék el neki

MTI Gazdaság

Az MKIK szavazati jogot kér a regionális fejlesztési tanácsokban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szavazati joggal járó tagságot szeretne a regionális fejlesztési tanácsokban
miniszterhez. Azt kérik, hogy a területfejlesztési törvény módosításakor a kamarák kerüljenek vissza a regionális fejlesztési tanácsokba
... a döntéseket és a megvalósítását. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara regionális fejlesztési kollégiuma ismét megtárgyalta a

MTI Világ

Stabil Magyarország-képet akarnak a határon túli magyarok

képet mutasson önmagáról Európában és a világban – ezt Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke fejtette ki
a november közepén Budapesten tervezett magyar-román közös kormányülés előkészítéséről, különös tekintettel az infrastrukturális
.... Az RMDSZ vezetőivel, illetve a kolozsvári magyar értelmiségiekkel lezajlott találkozón szóba került a kárpát-medencei
..., nem pedig az, hogy a politikai pártállásra való tekintettel próbáljuk megosztani magunkat itt is, mint otthon” – mondta a magyar

MTI Itthon

Gyurcsány miniszterelnöki megítélése mélyponton

A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a lakosság negyede gondolja úgy, hogy Gyurcsány Ferenc inkább jól végzi a feladatát, a
A felmérés szerint a teljes lakosság 23 százaléka szavazna a szocialista pártra, míg 32 százaléka a Fideszre. Az MDF és az SZDSZ
... jövedelműeknél magasabb azoknak az aránya, akik az ellenzéki pártra szavaznának, mint a gazdagabbak körében. Tíz felnőttből kilenc úgy látja, hogy
... nevelők, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, valamint a községekben élők a borúlátóbbak a közvetlen jövőt illetően. A Magyar

Gazdaság

1956: Új forgalmi pénzek az 50. évfordulóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére kibocsátja az 50 forintos érme és az 500
Ötvenforintos emlékérme © MNB A Magyar Nemzeti Bank 2002-ben, a 100 forintos Kossuth érmével indította el azt a
... a Magyar Vöröskereszt fennállásának 125. évfordulóját 50 forintos érmével köszöntötte. Az ötszázforintos emlékváltozata © MNB
... zászlóval - áll az MNB közleményében. Az új érmeoldalt a Magyar Pénzverő Zrt. fővésnöke, Kósa István készítette. Az új bankjegy

MTI Kult

Hódít a Taxidermia Chicagóban

Chicago-ban, Észak-Amerika leghosszabb versenyfesztiválján előkelő díjat kapott a Taxidermia című magyar
Pálfi György rendezése, a Taxidermia egy „rendkívül eredeti víziót briliáns technikai felkészültséggel visz filmre” – áll a
... fesztivál zsűrijének értékelésében. A  Taxidermia című film rendezéséért Pálfi György Ezüst Hugó-díjat nyert Chicago-ban. A Hukkle
... játékfilmje, a Taxidermia a 37. Magyar Filmszemle fődíja után Brüsszelben, Kolozsváron és Antalyában nyerte már el a legjobb

euractiv/hvg.hu Gazdaság

A Hochtief vásárolja meg ferihegyi repülőteret

A brit repülőtér-üzemeltető BAA pénteken tájékoztatta Veres János pénzügyminisztert, hogy a magyar állam jóváhagyásával el kívánja adni
A ferihegyi repülőtér tulajdonosainak képviselői pénteken egyeztettek a magyar pénzügyminiszterrel szándékukról, ami szerint
... elkövet azért, hogy az átmeneti időszak zökkenőmentes legyen. A tárgyalások sikeres befejezése esetén minden bizonnyal vagy a magyar

MTI Itthon

1956-os emlékbélyeget adott ki a Magyar Posta

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékezik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójáról. A
... kibocsátását Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke köszöntötte, dr. Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatójának jelenlétében a
arra, hogy emlékeztessen 1956-ra, a magyar szabadságért harcolók küzdelmeire. A bélyeget sokan kezükbe veszik, megnézik, a borítékot
..., a filatelisták pedig gyűjtik a blokkokat. Szili Katalin hozzátette: 1956 céljait 1989 teljesítette be, amikor létrejött a szabad, független
... - mondta az országgyűlés elnöke. A bélyegblokk, amelynek tervezője Berky Péter, 150 ezer példányban jelent meg. Amint dr. Szabó Pál, a

MTI Itthon

Szándéknyilatkozat a Táncsics-börtön visszaadásáról

Fél éven belül magyar tulajdonba kerül a budai Várban található, jelenleg amerikai kézben lévő épületegyüttes, ami a Táncsics-börtönt is
A Táncsics-ház visszaadásáról szóló megállapodás aláírására - ami a korábbi magyar-amerikai dokumentumot módosítja - 2007. május 31. a

Gramofon

Kobayashi megöregedett

lehetővé tette, hogy a Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense jó hangulatú és színvonalas koncerten lehessen jelen. Annak ellenére, hogy a
Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Karmester: Kobayashi Ken-Ichiro Beethoven és Berlioz művei október 10., Bartók Béla Nemzeti

hvg.hu Vállalkozás

Közel 3000 milliárd forint uniós támogatás kisvállalkozásoknak

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési programjának fő nyertesei - a kormány szerint - magyar mikro-, kis- és
... lesznek. A magyar cégek örökletes forráshiányát enyhítése érdekében, a kormány olyan programot dolgozott ki, amely összességében 3 000
 ezer milliárd forintot mozdíthatnak meg a magyar családi-, mikro-, kis- és közepes vállalkozások érdekében, hogy azok hosszú távon is

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

Utóvédharc folyik a zeneiparban

De hatalmas munka van mögöttük." - A hvg.hu a magyar zeneipar jelenlegi helyzetéről a független színtérről indult György Pétert, az
Beszélgetésünk apropója egy nyílt levél , amelyet a Rémember zenekar tett közzé nemrég. A magyar együttes hosszabb ideje már
... segítséget kapnak, nem reprezentálja tisztességesen műveiket, s más magyar műveket sem a cég ("diszkriminál" az EMI - írják). Haragban
... a Sexepil zenekar nemzetközi sikere a kilencvenes évek elején. Ma a világ legnagyobb zeneműkiadójának apró, magyar részlegében

Itthon is egyre jobban terjednek a kriptovaluták, de a szabályozás nem tart vele lépést

Itthon is egyre jobban terjednek a kriptovaluták, de a szabályozás nem tart vele lépést

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Két BMW-s is sértődötten büntetőfékezgetett, mert felidegesítették őket – videó

Két BMW-s is sértődötten büntetőfékezgetett, mert felidegesítették őket – videó

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

A címlapról ajánljuk