Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Megkezdődött a zászlóégetők pere

Csoportosan elkövetett garázdasággal vádolta az ügyész a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hérfőn kezdődött tárgyaláson azt a három
éves budapesti lakosok, valamint F. Zoltán 25 éves, jugoszláv útlevéllel rendelkező férfi ellen
... maradt az épület előtt. Az ügyészség még pénteken kezdeményezte a gyorsított eljárás lefolytatását B. Miklós 40 éves, M
... kezdődött, mivel a bíróság helyt adott a védők irattanulmányozási kérésének, erre egy órát biztosított. M. Giorgo Richard

Világ

Meghalt a Benfica magyar csatára, Fehér Miklós

SL Benfica 24 éves csatára. Életét a kórházban szállítást követően sem tudták megmenteni, valamivel 23 óra után
A 24 éves labdarúgó a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításában szívinfarktust kapott a pályán, összeesett, kétszeri

Gazdaság

Állami-privát beruházások - a közös kockázat kockázata

konstrukción keresztül. A külföldön sikeres megoldás azonban az évek óta folyó előkészítés ellenére itthon még kockázatos
konstrukciót takarja, amely a tervezett állami infrastruktúra-fejlesztések legfontosabb formájává léphet elő a következő években. A

Világ

Növekvő veszteség az Alitaliánál

A tavalyi évre 409 millió euró veszteséggel számol az olasz
bevezetésével. A három évre szóló szanálási terv szerint 1500 munkahelyet szűntetnek meg, s további 1226 embert átképzés után más
... foglalkoztatni. A leépítések mellett a következő három évben 1,2 milliárd eurót tervez a vállalat a flotta megújítására. Egyelőre

Karrier

Rekord munkanélküliség a világon

között pedig a legrosszabb helyzetben a fiatalok voltak – tette közzé csütörtökön éves jelentésében a nemzetközi munkaügyi szervezet
elsősorban a fiatalokat érintette: a 15-24 éves korosztályból 88,2 millióan voltak munka nélkül tavaly világszerte, ez 14,4 százalékos
... az ezredfordulón kitűzött cél, a szegénység felére csökkentése 2015-re. Ehhez az elkövetkező 11 évben 514 millió új munkahelyet kellene
... az újonnan piacra lépők számára. Tavaly év végén rekordnagyságú tömeg, az aktív lakosság 6,2 százaléka volt munka nélkül, míg

hvg.hu non-base

Nem csak a 18-49 éveseké a világ!

Az ötven év felett járó fogyasztók elcsábítását és kiszolgálását a jóléti államokban mind előbbre sorolja a kereskedelmi és
már az ötvenes évei felé közelít. Vannak olyan gyártócégek, amelyek bizonyos termékeik formáját, tartalmát, kényelmi szolgáltatásait
... évben a fogyasztói javak előállítói folyamatosan a reklámokra, trendekre, divatokra fogékonyabb fiatal korosztály ízlésének és
... megfelelni, ez a fogékonyság azonban harmincöt év felett megszakad, ezen túl az emberek már kevésbé változtatnak fogyasztási

Gazdaság

Novemberben jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom

A KSH jelentése szerint a kiskereskedelmi forgalom 2003 novemberében 8,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2003 októberében 8,6 százalékkal, az első tíz hónapban pedig átlagosan 8,4 százalékkal haladta meg az
... forgalom 2002 novemberben változatlan áron 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 1,2 százalékkal elmaradt az előző
... ütemnél lassabban, az előző év azonos hónapjához képest 5,5 százalékkal bővült. Ezen belül a vegyes termékkört forgalmazó üzletek

Gazdaság

Ecostat: erősödő reálgazdaság, növekvő államháztartási hiány

és Informatikai Intézet csütörtöki előrejelzésében. Az intézet 260 forint/euró árfolyamot prognosztizál az év
árak decemberben 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezik a várakozásokkal. Éves
... pedig a decemberi 4,0 milliárd euróról 4,5 milliárd euróra változtatta. Az ipari termelés az év első 11 hónapjában 5,5
..., a kutatóintézet megállapítása szerint az év végéig további bővülésre lehet számítani. Az export dinamikája még mindig meghatározó, a

Gazdaság

Csúcson a kínai gazdasági növekedés; Kína a világ legnagyobb acélgyártója

Az előző év utolsó negyedévében a kínai gazdasági növekedés elérte a 9,9 százalékot. A brüsszeli Nemzetközi Vas és Acél Intézet (IISI
Times. Az egész évre vetítve a GDP növekedése 9,1 százalékos, 1,4 milliárd dollár nagyságrendű volt. Li Deshui, a kínai statisztikai
... százalékával. Az elemzők azt is elmondták: a 2003-as termelés Kínában a hét éve volt legmagasabb, márpedig ez magában hordozza a

Gazdaság

Óriási létszámleépítést tervez az Eastman Kodak

Az Eastman Kodak fotóipari vállalat tizenötezer alkalmazottjától válik meg a következő három évben – közölte a BBC. A lépésre azután
2007-ig. A BBC beszámolója szerint a vállalat további 1,7 milliárd dollárt költhet a digitális fotótechnikai termékek fejlesztésére a következő

Világ

Górcső alatt Bush és az Unió helyzete

helyzetéről szóló, szokásos év eleji elnöki beszédet a kongresszusban. Legalább ennyire a saját helyzetéről is szólt az üzenet
százaléka helyesli politikáját, ami Eisenhower óta a legnagyobb elfogadottságot jelenti egy négyéves terminus utolsó évében, amikor már
..., hogy a hivatalban lévő elnök újabb négy évet kér. A demokraták között pedig nagy a zűrzavar, a radikálisok kedvence, és sokáig a

Itthon

Tilos: tisztázta magát az egyik zászlóégetéssel kapcsolatba hozott férfi

Nem vett részt a Tilos Rádió előtti tüntetésen történt zászlóégetésben az a férfi, aki az egyik hetilap fényképfelvétele alapján került
kezdeményezte B. Miklós 40 éves és M.Giorgo Richard 27 éves budapesti lakosok gyorsított bírósági eljárásban
...A BRFK Vizsgálati Főosztálya tanúként hallgatta ki a férfit, aki a Magyar Narancs című hetilap január 15-i számában található
... ismeretlen férfit a rendőrség meg kívánja hallgatni a Tilos Rádió előtti demonstráción történt zászlóégetés miatt indult eljárásban

Gazdaság

Pert nyert a Vodafone a Matáv ellen

A Matáv Rt. 155 millió forintos kártérítést köteles fizetni a Vodafone Magyarország Rt.-nek a be nem szedett mobil végződtetési díjak
díjakat. A Fővárosi Ítélőtábla osztotta a mobiltársaság álláspontját és a Matávot a végződtetési díj kártérítésként történő megfizetésére

Itthon

Tilos: a zászlóégető csak az ügyészségnek tenne vallomást

Megtagadta a vallomástételt hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) M. Giorgio Richard, a Tilos Rádió előtti zászlóégetéssel
egy izraeli zászlót. Az izraeli zászlót elégető két férfit - a 40 éves B. Miklóst és a 27 éves M
... bűncselekmény hiányában be kell szüntetni. Január 11-én a Rákosmenti Polgári Körök tüntetést szervezett a Tilos Rádió

Gazdaság

Kivonul Magyarországról az ARAG biztosító

Lapértesülés szerint az ARAG Jogvédelmi Biztosító Rt. vezetői napokon belül egyeztetést kezdenek a Pénzügyi Szervezetek Állami
külföldi tulajdonú biztosító Magyarországon, amely kivonul hazánkból. A hivatalos indoklás szerint a csaknem másfél milliárd euró
.... Magyarországon ez a biztosítási forma két-három éve teljesen ismeretlen volt, piaci elterjedtsége pedig még ma is
... biztosítási forma. Száz emberből hetven rendelkezik valamilyen jogvédelmi biztosítással, amely a gépjárművel okozott balesetek miatt

Gazdaság

Tavaszra nyolc százalék fölötti inflációt várnak

Felgyorsulhat az infláció a következő hónapokban. Az áremelkedés akár nyolc százalék fölé is benézhet, év végére azonban javulhat a
kezdi majd éreztetni hatását - vélekedik Török. A második félévben az áremelkedés visszatérhet a hat százalék körüli szintre, és ennyi lesz az
...Az áfa, a jövedéki adó és a hatósági árak emelése miatt januártól az infláció meglódul, már az első hónapban hét százalék közelébe juthat (a múlt
... A pesszimista forgatókönyv akkor valósul meg, ha a dollár erősödik és drágul a kőolaj, a forint pedig tovább gyengül. Ez utóbbi nem

Gazdaság

Big Mac-index: Svájc elől, Kína hátul

Az utóbbi évben drágult, de még mindig nem tartozik a legdrágább országok közé (dollárban) Magyarország a
a forint mintegy 20 százalékos alulértékeltségét mutatta a dollárhoz képest. Az utóbbi években mindazonáltal ütemes volt a
... is drágult, mert éppen egy éve itt még 4,56 dollárnak megfelelő összegért adták a Big Macet. Az idei lista alján Kína áll

Gazdaság

Növekedni fognak az utazási célú online eladások

A Jupiter Research előrejelzése szerint az utazási célú online vásárlások értéke 2008-ban Európában eléri a 33,3 milliárd eurót, ami
Nyugat-Európában 2008-ra várhatóan 126 millióan vásárolnak majd a világhálón keresztül különféle árukat, míg tavaly ez a szám csak 70,2
... közel kétszeresére emelkedik, négy év alatt 479 euróról 776-ra. Az Európai Unió új tagjainál ez a növekedési arány várhatóan
... az előrejelzéseket nem várt események is befolyásolhatják, mint amilyenek az elmúlt néhány évben a terrortámadások, járványok és

Már megint letörték a Margit híd kőkeresztjeit

Már megint letörték a Margit híd kőkeresztjeit

Valami nagyot változott a YouTube-on: a nagyon sokan már nem a mobiljukon nézik

Valami nagyot változott a YouTube-on: a nagyon sokan már nem a mobiljukon nézik

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

Megindult a következő EU-költségvetés tervezése, Orbán máris vétózni akar

Megindult a következő EU-költségvetés tervezése, Orbán máris vétózni akar

Bűnösnek vallotta magát a nőbántalmazás miatt lemondott fideszes EP-képviselő

Bűnösnek vallotta magát a nőbántalmazás miatt lemondott fideszes EP-képviselő

Trump mentora után nácivadászt játszik Jeremy Strong

Trump mentora után nácivadászt játszik Jeremy Strong

A Lidl nem ért egyet a GVH büntetésével és a beszállítókra mutogat

A Lidl nem ért egyet a GVH büntetésével és a beszállítókra mutogat

Poszthumanizmus mint posztpolitika – képzőművészeti kiállítás a hormonokról

Poszthumanizmus mint posztpolitika – képzőművészeti kiállítás a hormonokról

John Lithgow játszhatja Dumbledore-t a Harry Potter-tévésorozatban

John Lithgow játszhatja Dumbledore-t a Harry Potter-tévésorozatban

A címlapról ajánljuk