Pedig éppen fordítva kellene lennie: mivel egyre több az éghajlatváltozást gerjesztő széndioxid a légkörben, a tengerek, óceánok - amelyek az erdők mellett a legfontosabb természetes "széndioxidtemetők" - egyre többet elnyelve lassítanák a globális klímaváltozást.

Corinne Le Quéré és Martin Heimann, a jénai Max Planck biogeokémiai intézet munkatársai szerint az összefüggés a Déli-óceán, azaz a 60. szélességi kör és az Antarktisz közötti vízgyűrű esetében nem áll fenn. A Science című amerikai tudományos magazin online változatában publikált tanulmányuk szerint az ötödik óceánként is emlegetett, önállóan áramló hatalmas víztömeg 1981 óta évtizedenként 5-30 százalékkal kevesebb széndioxidot köt meg a légköri széndioxidtartalom ugrásszerű növekedéséből kiinduló előrejelzésekhez képest.

Le Quéré és Heimann nemzetközi kutatócsoportja 40 különböző helyen végzett méréseket a Déli-óceánon. Még arra is találtak példát, hogy a vízből a levegőbe került széndioxid. A globális klímaváltozást fékező hatás gyengülésének oka a sarkvidéki szelek 1958 óta megfigyelhető erősödése. A szél megkeveri a vizet, felfelé hajtja a magas széndioxidtartalmú vízrétegeket, a felszín befogadóképessége ezért csökken.

A térségben fújó szél felerősödését egy másik kutatócsoport korábban az ózonréteg elvékonyodásával hozta összefüggésbe. Ugyancsak lehetséges azonban, hogy a jelenség a vízfelszín felmelegedésének következménye - és egyértelműen a klímaváltozás jele. A Déli-óceán CO2-megkötő képessége a következő 25 évben tovább gyengül, és ez évszázadokra befolyásolja a légkör széndioxid-koncentrációját. Mindez az első kézzelfogható jele annak, hogy a globális éghajlatváltozás önmagát gerjesztő, erősítő folyamat - írják a tudósok a Der Spiegel című hamburgi hetilap honlapján megjelent beszámoló szerint.