
MTI
Autó
Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron
Elég lesz hároméves átlagban teljesíteni a CO2-kvóta kötelezettségeket.
Nem változik az üzemanyagok ára ezen a héten a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését.
A cégek túlnyomó többsége már nem tartja extrának a cégautókba szerelt klímát. Abban azonban már különbséget tesznek, milyen típusú légkondicionáló berendezést választanak egy-egy munkatárs számára – olvasható a KBC Autolease közleményében.
A LeasePlan Hungária Zrt. nyerte az E.ON vállalatcsoport gépjárműparkja egy részének cseréjére kiírt pályázatot, így az újonnan biztosított 162 autóval már 800 fölé emelkedik a flottakezelő vállalat által menedzselt E.ON-gépjárművek száma.
A HVG Cégautó 2010 különszáma a hazai cégek által leginkább vásárolt személyautókat mutatja be, vagyis azokat, amelyekből 2009-ben vállalkozások nevére a legtöbbet helyeztek újként forgalomba. A céges autókat a használat módja szerint csoportosították és rangsorolták: munka-, juttatás- és státusautót különböztettek meg (a rangsorok a Datahouse adatai alapján készültek). Tulajdonképpen három foglalkoztatotti kategóriához választották a járműveket: a beosztotti-alkalmazotti, a közép-, valamint a felső- és csúcsvezetői pozíciókhoz. Ezúttal a státusautók toplistájából közlünk részletet.
A HVG Cégautó 2010 különszáma a hazai cégek által leginkább vásárolt személyautókat mutatja be, vagyis azokat, amelyekből 2009-ben vállalkozások nevére a legtöbbet helyeztek újként forgalomba. A céges autókat a használat módja szerint csoportosították és rangsorolták: munka-, juttatás- és státusautót különböztettek meg (a rangsorok a Datahouse adatai alapján készültek). Tulajdonképpen három foglalkoztatotti kategóriához választották a járműveket: a beosztotti-alkalmazotti, a közép-, valamint a felső- és csúcsvezetői pozíciókhoz. Ezúttal a juttatásautók toplistájából közlünk részletet.
A HVG Cégautó 2010 különszáma a hazai cégek által leginkább vásárolt személyautókat mutatja be, vagyis azokat, amelyekből 2009-ben vállalkozások nevére a legtöbbet helyeztek újként forgalomba. A céges autókat a használat módja szerint csoportosították és rangsorolták: munka-, juttatás- és státusautót különböztettek meg (a rangsorok a Datahouse adatai alapján készültek). Tulajdonképpen három foglalkoztatotti kategóriához választották a járműveket: a beosztotti-alkalmazotti, a közép-, valamint a felső- és csúcsvezetői pozíciókhoz.
Egyes európai országokban a személygépkocsik károsanyag-kibocsátásának mintegy 30 százaléka írható a céges flották számlájára, Magyarországon a teljes személygépjármű-park mintegy 9 százaléka céges autó. A környezettudatos gondolkodás nem elegendő, olyan szabályozási környezet megteremtése szükséges, amely a vállalkozásokat alacsonyabb kibocsátású gépjárművek beszerzésére ösztönzi – olvasható KBC Autolease közleményében.
Ha a tartós fogyasztási cikkek értékesítése 20-30 százalékkal csökken, akkor a szállítási szolgáltatás 40-60 százalékkal zuhan – jellemzi a nagyhaszonjármű-piaci konjunktúraérzékenységet Berkó László, a Volvo Hungary marketingmenedzsere. A tavalyi adatok ezt látszanak alátámasztani: ha az összes új 3,5 tonna fölötti jármű értékesítését nézzük, 2008-hoz képest 2009-ben 62 százalékkal kevesebb autót adtak el, ezen belül a 3,5–6 tonnás furgonok körében 50, a 6–15 tonna közötti teherautóknál 61, a 15 tonna fölötti nehéz-teherautóknál pedig 67 százalékos volt a mínusz. A szállítási teljesítmény (érték) 2009-ben ennél is jobban, 90 százalékkal csökkent 2008-hoz képest, az értékesítés ezzel a tíz évvel korábbi szintre esett vissza - olvasható a HVG Cégautó 2010 különszámban.
Csökkent a járművek száma, a rájuk fordított összkiadás; nőtt az átlagéletkoruk és a kihasználtságuk – röviden ez jellemzi az állami autóparkot a kormányváltás előtt. A korábbi kormányszóvivői iroda ezt elsősorban annak tulajdonította, hogy a szocialista kormány 2009-ben is tartotta magát ahhoz a 2008. őszi utasításhoz, amellyel Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök leállította az állami autóflotta központosított megújítását, valamint annak, hogy 2009 nyarától a használatra jogosult személyek száma 56-tal csökkent - olvasható a HVG Cégautó 2010 kiadványban.
A cégautót üzemeltető cégeknél elsősorban a munkaautókba telepítenek nyomkövető készülékeket (terítőkocsikba, szervizautókba, futárjárművekbe és persze taxikba). Ezekbe rendszerint csak flottakövetési céllal szerelnek be készüléket, a lopásvédelem másodlagos szempont, kivéve persze, ha a jármű nagy értékű árut is szállít. Felsővezetők esetén szóba sem jön a nyomkövetés, hiszen esetükben a cégjármű a cégek 99 százalékánál korlátlanul használható magáncélra, vagyis a főnöki autókba kerülő GPS-rendszereknek mondhatni egyetlen célja a lopásvédelem - olvasható a HVG Cégautó 2010 kiadványban.
Két forinttal emelkedik a benzin, és három forinttal nő a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 342 forintra, míg a gázolajé 325 forintra nő.
Flottaautók vezetőinek gyakoroltatása nem elterjedt, bár egyre gyakoribb Magyarországon is. Van vezetéstechnikai kurzus, ahol a útviszonyokat modellezik tanpályán, a másik keretében a forgalomban gyakorolhatja a sofőr a lehetséges balesethelyzetek jó előre való felmérését, az úgynevezett ökotréningeknél pedig az üzemanyag-takarékos vezetéstechnika elsajátítása a cél - olvasható a HVG Cégautó 2010 kiadványban.
Új GPS flottakövető rendszert vezetett be 163, leginkább 24 tonnás hűtőkamionjaiban az élelmiszer és FMCG termékek hazai szállításában piacvezető Szemerey Transport Kft., így a szállított árumennyiség csaknem 80 százaléka utazik teljes felügyelet alatt.
Sokan céges autóval vágnak neki a nyaralásnak. Különösen külföldi út esetén érdemes előre meggyőződni arról, hogy a használati, kiviteli engedélyek, az autó tartozékai rendben vannak-e. Jó tisztában lenni azzal is, mire terjed ki a céges autókra kötött biztosítás – hívja fel a figyelmet a KBC Autolease szakértője.
Magyarország legnagyobb árbevételű cégei tulajdonképpen három csoportba sorolhatók aszerint, 2009-ben hogyan változtattak flottakezelési szokásaikon. Az egyik csoport a közszolgálati és állami tulajdonú cégek, ezek általában a legtöbb takarékoskodási eszközt bevetik: csökkentik a cégautók számát, módosítják a hitelszerződéseket, korlátozzák a magánhasználatot. A magáncégek esetében viszont leginkább attól függ, váltanak-e, s hogyan, hogy zömmel munkaautókat üzemeltetnek-e, vagy sem – olvasható a HVG Cégautó 2010 kiadványban.
Négy forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 340 forintra, míg a gázolajé 322 forintra nő.
2008-ban nemhogy csökkent volna, pár ezerrel még nőtt is Magyarországon az újonnan forgalomba került új és használt cégautók száma, rá egy évre viszont már mindkettő drasztikusan visszaesett: 2009-ben nagyjából feleannyi cégautót adtak el a kereskedők, mint egy évvel korábban. A cégek azonban nemcsak új autót vásároltak kevesebbet, hanem úgy tűnik fel, a szokásosnál többet is vontak ki a forgalomból. Erre utal, hogy évtizede 9–10 százalék között van a cégautók részesedése a teljes hazai személygépkocsi-állományon belül, 2009-ben viszont 9 százalék alá került - derül ki a HVG Cégautó 2010 kiadványból.
Kíváncsian várjuk, az új magyar kormánytagok milyen autókat rendelnek maguknak, netán megelégednek az előző miniszterek leharcolt Audi A6-osaival. Németországban a választások után mindig bemutatják, milyen járművel közlekedik a kancellár és új kabinetjének tagjai.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) előrejelzésének megfelelően tovább lassul a forgalomba helyezések visszaesése, ami azonban semmiképpen nem jelenti a piac helyreállását. Az értékesítési darabszámok továbbra is mélyen alatta maradnak a magyar piac felvevőképességének. Az MGE szerint ennek elsődleges oka, hogy továbbra sem indult meg a vevőfinanszírozás, amelynek példátlanul alacsony szintje jelentősen gátolja, elsősorban a személygépjármű és motorkerékpár értékesítést. Az első öt hónapban 7063 új autót helyeztek forgalomba, 37 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A válság első teljes évében, 2009-ben a céges autók értékesítése kisebb mértékben csökkent, mint a magánautóké, így a cégszemélyautó-eladások aránya a teljes értékesítésben a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) adatai szerint már meghaladta az 50 százalékot. Piacelemzők szerint 2010-ben ez az arány 60 százalék körül is maradhat. Ennek előjeleként a januárban értékesített személygépkocsiknak már 61 százalékát cégek vásárolták meg, mivel a hitelszigorítások – az autóhitel futamideje maximum 84 hónap, forinthitelnél legalább 25, euróhitelnél 40, más devizahitelnél 55 százalék kell legyen az önrész – inkább sújtják a magánvásárlókat, mint a cégeket.
Kommandósok és rendőrök szállták meg a környéket, majd egy fehér autóból elvittek valakit.
Több okból sincs elég energiatermelő kapacitás az országban.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.