Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alkotmánybíróság

Szlavkovits Rita Vállalkozás

Így fojt meg teljesen egy vállalkozást a törvényesen kivetett telekadó

Egy szegedi gazdálkodót küldhet padlóra a telekadó, mert az sokszorosa a cége nyereségének, de meghaladja a megadóztatott telek értékét is. Három évvel ezelőtt a szegedi önkormányzat azzal indokolta az itt újnak számító adónem bevezetését, hogy a kormányzat a költségvetésüket pár év alatt a felére csökkentette. A gazda meg mindennek issza a levét.

Domány András Itthon

Alkotmánybíróság: Senki sem lehet önmaga felülvizsgálója

Bár az Alkotmánybíróság nemrég elutasította az önálló környezetvédelmi hatóságok megszüntetése elleni alkotmányjogi panaszt, azt már nem tűrte el szó nélkül, hogy másodfokon ugyanaz bírálhasson el egy ügyet, aki korábban már döntött róla. Ezért az Ab megsemmisítette egy 2016-os kormányrendelet egyik pontját.

hvg.hu Itthon

Az Alkotmánybíróság lecsapott Makádra

Az önkormányzatok nagy szabadsággal állapíthatják meg a közterület-használati díjakat, de ez a szabadság nem végtelen – mondta ki az Alkotmánybíróság március 5-én kelt, de 20-án közzétett határozatában, és megsemmisítette a Csepel-szigeten fekvő Makád község helyi rendeletének egyik pontját.

1
20 21 22 23 24
82
Ne túrázzon a Királyrét környékén csütörtökön, vadakat lőnek ki

Ne túrázzon a Királyrét környékén csütörtökön, vadakat lőnek ki

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

A címlapról ajánljuk