Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Donald Trump

Tóth Richárd Itthon

Hiába Orbán rajongása, a magyarok nem hisznek Trumpnak

Közel kétharmadnyian vannak azok Magyarországról, akik azt mondják, nem bíznak az amerikai elnökben. Pedig Orbán nagyon találkozna már Trump elnökkel, aki végre elkezdte komolyan venni magyar kollégáját.

hvg.hu Világ

Szerelembe estünk – mondta Kim Dzsong Unhoz fűződő viszonyáról Trump

Eleinte úgy volt, hogy, háború tör ki az USA és Észak-Korea között. Mindketten, én is és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is, nagyon kemények voltunk, de azután minden megváltozott, és szerelembe estünk egymással – mondta egy szombati kampányrendezvényen Donald Trump amerikai elnök.

MTI Világ

Trump főbírójelöltje ártatlannak vallja magát, és nem lép vissza

Ártatlannak vallja magát, és nem lép vissza a jelöltségtől Brett Kavanaugh, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságába jelölt, szexuális zaklatással megvádolt bíró. A jelölt a szenátus igazságügyi bizottságának csütörtöki meghallgatásán mondta ezt, miután korábban ugyanott felszólalt Christine Blasey Ford, aki megvádolta Kavanaugh-t.

1
171 172 173 174 175
290
Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Több mint 100 autó csapódott egymásnak egy kínai hídon

Több mint 100 autó csapódott egymásnak egy kínai hídon

Ellopták az M1 YouTube-csatornáját, a platform már le is tiltotta azt

Ellopták az M1 YouTube-csatornáját, a platform már le is tiltotta azt

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Sztrájkkészültség van az Audi egyik győri beszállítójánál

Sztrájkkészültség van az Audi egyik győri beszállítójánál

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Földrengés volt Horvátországban

Földrengés volt Horvátországban

A címlapról ajánljuk