hvg.hu Itthon

Karácsony: Szeretek nagyvonalú lenni

Az erő, a pénz és a hatalom a Fidesznél van, az ellenzéknek mást kell kitalálnia, ha le akarja győzni Tarlós Istvánt, mondta Karácsony Gergely.

hvg.hu Itthon

Ha már semmi másban, Budapestben akkor is bízhat az ellenzék

Az EP-választás megváltoztatta az ellenzéken belüli erőviszonyokat. Ezzel foglalkozik a Republikon Intézet elemzése, amit a hvg.hu hétvégi belpolitikai összefoglaló keretében mutat be. Budapesten is a Fidesz-KDNP szerezte a legtöbb szavazatot, azonban előnyük jóval kisebb, mint az ország egészében. A baloldali, liberális ellenzéken belül pedig fennmaradt a „régi” és az „új” baloldal közötti erőviszony, csak éppen a „régi” baloldal szavazatainak jelentős része ezúttal nem az MSZP-Párbeszédre, hanem a DK-ra érkezett, míg az „új” baloldalon a Momentum vált dominánssá az LMP rovására.

Windisch Judit Itthon

Kialudta a szerénységét a Momentum

A fővárosban mától folytatódnak az ellenzéki tárgyalások, csakhogy az EP-választás után minden szereplő egészen máshogy ül a lovon, vagy éppen alatta. Ez pedig Puzsér Róbertet és Karácsony Gergelyt is érintheti.

hvg.hu Itthon

Jávor: Brutális vereséget szenvedtünk

Az MSZP-P lista negyedik helyén álló Jávor Benedek nem szerzett mandátumot, ugyanis csak egy képviselőt küldhet a pártszövetség. Még nem tudni, ki lesz az. Jávor hosszú bejegyzésben írja le érzéseit.

Tóth Richárd Itthon

Ha még nem tudja, nézze meg, kire szavazhat vasárnap

Megmutatjuk, kire és mire szavazhat most vasárnap az európai parlamenti választásokon. Azoknak a pártoknak a jelöltjeit, illetve programjait szedtük össze, amelyek szerintünk esélyesek arra, hogy kijussanak Brüsszelbe.

Windisch Judit Itthon

Jávor Benedek: Teljes félreértés, hogy Orbán bárminek is az élére áll

A Fidesz jelenlegi szinten tartását már sikernek élné meg a Párbeszéd EP-listavezetője, Jávor Benedek, aki a negyedik helyet kapta az MSZP–Párbeszéd közös listáján. Az előtte álló Szanyi Tibor szocialista EP-képviselőnek megcsinálja a helyet, kérdés, ő maga bejut-e. Listavezetői interjúsorozatunk első része.

hvg.hu Itthon

Magyar Nemzet: Jávorral szipkázna el LMP-s szavazatokat az MSZP

A kormánypárti napilap birtokába jutott egy hangfelvétel, ami a szocialista párt kampányeligazításán készült március végén. Gyurcsány el akarja vinni a szavazóikat, miközben az MSZP az LMP-s voksokra hajt – erről beszélt többek között Tóth Bertalan pártelnök.

hvg.hu Itthon

Karácsony: Egy teljesen reménytelen helyzetbe álltam bele

Teljesen reménytelenek akkor látta a helyzetet, mikor megérkezett az MSZP–Párbeszéd-szövetség élére miniszterelnök-jelöltként. Nem sokkal optimistább a 2019-es önkormányzati választást illetően sem, szerinte el vannak késve.

1 2 3 4
Kincstári optimizmus Trump gazdasági tanácsadói részéről

Kincstári optimizmus Trump gazdasági tanácsadói részéről

Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Kihúzták az eheti lottószámokat

Kihúzták az eheti lottószámokat

"Meghalok a fájdalomtól, segítenének?" - kilenc nappal utolsó hívása után sem találják a francia férfit

"Meghalok a fájdalomtól, segítenének?" - kilenc nappal utolsó hívása után sem találják a francia férfit

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Újabb 90 napra függesztheti fel Amerika a Huawei elleni intézkedéseket

Újabb 90 napra függesztheti fel Amerika a Huawei elleni intézkedéseket

Trumpot tényleg érdekli Grönland megvásárlása

Trumpot tényleg érdekli Grönland megvásárlása

Megbénult közlekedésre és tüntetésekre számít a kormány no-deal Brexit esetén

Megbénult közlekedésre és tüntetésekre számít a kormány no-deal Brexit esetén

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Kínai kézbe kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

Kínai kézbe kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

A címlapról ajánljuk