Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Olaszország

hvg.hu Világ

Salvini nem akarta, a Vatikán fogadja be a menekülteket

A Vatikán, illetve más európai országok fogják befogadni azt a 100 főt, akit a tengerről szedett össze egy olasz hadihajó. Matteo Salvini belügyminiszter megköszönte a Vatikánnak a segítséget, és azt mondta, egy migráns sem terheli az olasz adófizetőket. A menekültek között volt hat állapotos asszony is.

hvg.hu Kult

A Velencei Biennálén is felbukkant Banksy

Egy több kis képből összeálló nagy festmény mellett ült sállal, sapkával eltakarva magát. Alkotásának címe: Velence olajban, amivel a város problémáira utalhat.

hvg.hu Világ

Moszkva polipként fonja körbe az Orbánt szövetségbe hívó pártokat

A napokban lemondott osztrák alkancellár, a szabadságpárti Heinz-Christian Strache egyebek mellett azért sétálhatott bele a bukását hozó csapdába, mert pártja közismerten jó kapcsolatokat tartott fenn Vlagyimir Putyin Oroszországával, így nem volt gyanús, hogy egy orosz ”milliárdos-unokahúg” ajánlott újabb segítséget némi ellentételezésért. Míg az EU-szkeptikus pártoknak nyújtott orosz ideológiai és médiatámogatás szembeötlő, annak is vannak jelei, hogy pénz is áramlik a keletről nyugatra.

1
68 69 70 71 72
197
Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

Svédasztalos lesz a menza több II. kerületi iskolában

Svédasztalos lesz a menza több II. kerületi iskolában

Nagyköveti rangot és diplomataútlevelet kapott a 4iG elnöke

Nagyköveti rangot és diplomataútlevelet kapott a 4iG elnöke

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

Így néz ki, ahogy a Charlie Hebdo szerint Trump öltözteti Zelenszkijt: „Jó lesz ez a hullazsák is”

Így néz ki, ahogy a Charlie Hebdo szerint Trump öltözteti Zelenszkijt: „Jó lesz ez a hullazsák is”

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Sok pénzt hoz az államnak, hogy máshogy számítják mostantól a regisztrációs adót

Sok pénzt hoz az államnak, hogy máshogy számítják mostantól a regisztrációs adót

„Iváncsát is elkezdték kaszabolni” – A munkavállalók szerint leépítések kezdődtek az SK akkugyár mindhárom magyar üzemében

„Iváncsát is elkezdték kaszabolni” – A munkavállalók szerint leépítések kezdődtek az SK akkugyár mindhárom magyar üzemében

A címlapról ajánljuk