Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szíria

Világ

Kishíján lebombázták a törökök az amerikaiakat Szíriában

Amerikai csapatok közelében csapódtak be török tüzérségi lövedékek olyan területen, ahol a török erők tisztában vannak azzal, hogy amerikai katonák is vannak ott, Kobáni közelében, Szíria északi részén – tudatta szombat hajnalban a Pentagon.

hvg.hu Nagyítás

A török invázió után két tűz között a szíriai kurdok - Nagyítás-fotógaléria

Október 9-én megkezdődött a török hadsereg és velük szövetséges szíriai milícia közös hadművelete, amely a Béke Forrása nevet viseli. Az invázió célja a kurd felkelőszervezet, az SDF kiszorítása a határ menti 30 kilométeres zónából, ahova Erdogan török elnök szíriai menekültek millióit akarja telepíteni. A kurdok az Iszlám Állam elleni háborúban amerikai támogatással harcoltak, Trump azonban váratlanul bejelentette a csapatok kivonását, és ezzel szabad kezet adott Törökországnak.

Németh András Világ

Teljes erővel támad Törökország Szíriában, Trump megvillanthatta történelmi tudását

Súlyos harcok dúlnak Észak-Szíriában az országba behatolt török erők és a térséget évek óta ellenőrző kurd milíciák között. A polgári lakosság ezerszámra menekül, helyi források szerint már nyolc polgári személy halt meg a támadásokban, az áldozatok között gyerekek is vannak. Trump elnök pedig megmagyarázta, miért nem segít a kurdoknak, és hogy miért menekülnek majd Európába az Iszlám Állam katonái.

MTI Világ

Trump megint a török gazdaság tönkretételével fenyegetőzött

Az amerikai elnök újságíróknak nyilatkozva jelentette ki, hogy ha a szíriai török hadműveletek "nem lesznek emberségesek", akkor "eltörli" az ország gazdaságát. Arról is beszélt Trump, hogy a kurdok csak a saját érdekeik miatt voltak Amerika szövetségesei, de például Normandiánál nem segítettek.

1
16 17 18 19 20
184
Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

A címlapról ajánljuk