Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tanévkezdés

hvg.hu Élet+Stílus

Tanév és járvány: „Mintha háborúba engedném a gyerekemet”

Kihívás elé állíthatja a családokat a tanévkezdés a vírushelyzet miatt, de sok szülő örül, hogy elkezdődik az iskola, még akkor is, ha elég későn kaptak tájékoztatást az új szabályokról. A legtöbb táskában ott lesz a maszk és a kesztyű, abban azonban sokan kételkednek, hogy be lehet tartatni az óvintézkedéseket az intézményekben. A legnagyobb bizonytalanság egyértelműen a körül van, mi lesz az influenzaszezon idején. Szülőkkel beszélgettünk arról, milyen gondolatokkal indítják útnak a gyerekeiket a héten.

Ballai Vince - Windisch Judit Itthon

Maszkviselés az első falatig és óra után padot fertőtlenítő diákok – így indul a rendkívüli tanév

Kétségek közepette és a bizonytalanságok miatt kissé tanácstalanul vágnak bele a koronavírus-járvány fenyegette új tanévbe az iskolák. Van ugyan minisztériumi protokoll, de a régi, korszerűtlen épületekben működő iskolákban erősen kérdéses a megvalósíthatósága, ráadásul sokak szerint nem is elég konkrét. A bizonytalanságok ellenére azonban többek szerint fontos lenne normálisan elindítani a tanévet, és ha romlik a helyzet, legalább az alsóban elkerülni a teljes leállást.

Windisch Judit Itthon

Lehet, hogy van kész forgatókönyve a kormánynak a tanévről, csak senki nem tud róla

Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák arról, hogyan is nézhet ki a következő tanév, azonban ehhez – többekkel folytatott beszélgetés alapján – támpontokat nem kapnak. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta, az ő részvételével a köznevelési munkacsoportnak nem volt még olyan ülése, amelyen megvitatták volna a lehetőségeket. Tovább erősíti a bizonytalanságot, hogy a tanév rendjéről szóló rendelet több hónapos csúszásban van.

Ballai Vince Itthon

Úgy belejöttek a digitális oktatásba a tanárok, hogy abba sem akarják hagyni

Jóllehet az új koronavírus-járvány sokfelé beharangozott második hulláma még változtathat a dolgon, egyelőre kevés jele van annak, hogy ősszel nem a megszokott módon kezdődik majd az új tanév. Úgy tűnik viszont, hogy nem minden marad a régiben: van olyan iskola, ahol az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján azt fontolgatják, 1-1 hétre távoktatásba küldenek egyes évfolyamokat, a pedagógusok közül pedig többen is adnak majd fel számítógépen leckét. Persze vannak kétségek is, és nem csak amiatt, hogy mennyi tudás marad meg a fejekben az elmúlt hónapok után.

1 2 3 4 5
Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Mikor forduljak közjegyzőhöz? - Kasszakulcs

Mikor forduljak közjegyzőhöz? - Kasszakulcs

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

A címlapról ajánljuk