Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Varju László

MTI Gazdaság

DK: már a kormány szerint is megbukott a gazdaságpolitika

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a kormány gazdaságpolitikája már a "saját adataik" szerint is megbukott. Varju László független országgyűlési képviselő szombaton az MTI-nek úgy fogalmazott: felszólítják a kormányt, hogy ezt a kudarcot ne próbálják meg elfedni "egy magyarkodós, székelyzászlós történettel".

MTI Itthon

Egyetértettek az egykulcsos adó eltörlésében az ellenzéki egyeztetésen

A jelenleginél méltányosabb közteherviselést tartanak szükségesnek az ellenzéki egyeztetések résztvevői. Keddi megbeszélésükön egyetértettek az egykulcsos személyijöveledem-adózás megszüntetésében, az adókulcsokról és a különadók kivezetésének ütemezéséről viszont - főként az MSZP és a Demokratikus Koalíció véleménykülönbsége okán - nem jutottak megállapodásra.

MTI Itthon

Vizsgálatot kér a DK a győri földmutyi ügyében

A Demokratikus Koalíció (DK) a győri önkormányzat vizsgálatát sürgeti az "Audi-telek" felvásárlásával kapcsolatban, de ha ez nem valósul meg, akkor az ellenzéki párt kezdeményez majd jogi lépéseket az ügyben - közölte Varju László, a DK politikusa keddi sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

A DK közmunka helyett beruházásokat akarna

A Demokratikus Koalíció (DK) nem ért egyet a kormány azon törekvésével, hogy közmunkával növeljék a foglalkoztatottak számát. Az ellenzéki párt szerint a "mesterséges" munkahelyteremtés helyett a beruházásokat kellene élénkíteni, így "valódi", piaci alapú állások jöhetnének létre.

MTI Itthon

Miniszterelnökség: Varju nem szellemes és nem tájékozott

Varju László nem szellemes és nem is kellőképpen tájékozott, a fejlesztési forrásokat egyébként nem 2013-ig, hanem 2015-ig kell felhasználni - reagált a miniszterelnök sajtófőnöke az ellenzéki politikus pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

MTI Gazdaság

Tételes válaszokat vár Orbántól Gyurcsány pártja

A Demokratikus Koalíció szerint több mint 900 milliárd forintos veszteség éri az országot a kormány semmittevése és rossz fejlesztési politikája miatt, ennyi uniós forrást nem fog tudni ugyanis lehívni Magyarország. Erről Varju László beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Pokornihoz fordul a DK Orbán háza miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterhez fordul, akitől azt várják, vizsgálja ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a valóságnak megfelelő mértékű adót fizet-e a városrészben álló ingatlanjuk után.

MTI Itthon

Pazarlásszámlálót indított a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány több mint ezermilliárd forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből a kormányváltás óta. A fizess.demokratikuskoalicio.hu weboldalon "pazarlásszámítót" indítottak, ahol az általuk feleslegesnek, pazarlónak ítélt, illetve a szerintük a Fideszhez közeli üzleti köröket segítő kiadásokat veszik sorra – mondta szerdán Varju László pártigazgató.

MTI Itthon

Gyurcsányék Európához fordulnak a frakciójuk miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi szervezetekhez fordul segítségért, ha nem alakíthat frakciót - mondta Varju László pártigazgató arra a hírre reagálva, hogy az Országgyűlésről szóló új törvény tervezete nem tenné lehetővé a Gyurcsány Ferenc vezette pártnak a frakcióalakítást.

MTI Itthon

Nyilvános a Demokratikus Koalíció idei költségvetése

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy minél hamarabb alkosson törvényt a pártfinanszírozás átláthatóvá és elszámoltathatóvá tételére. A pártfinanszírozás rendbetételéről több mint húsz éve beszélnek, de még egyetlen kormány sem hajtotta végre, és a mostani kormány is inkább elblicceli a kérdést – ezt mondta Varju László, a DK pártigazgatója vasárnap újságíróknak Budapesten.

MTI Itthon

"A kormány miatt az utca lesz a politika központja"

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz-KDNP-kormány rossz válaszokat ad az ország előtt álló kérdésekre, kihívásokra, mást tesz, mint amit ellenzékben ígért, nem csoda hát, ha a politika központja a parlamentből az utcára helyeződik át.

hvg.hu/MTI Itthon

Felmondólevelet vittek Szalai Annamáriának

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetőit tartja felelősnek a közmédiában kialakult helyzetért Varju László független országgyűlési képviselő, ezért a politikus szerdán egy jelképes felmondólevelet vitt az NMHH budapesti, Ostrom utcai épületébe a két vezetőnek.

MTI Itthon

Gyurcsányék letettek az MSZP megújításáról

Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) platform igazgatója az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában azt mondta: lemondtak az MSZP megújításáról. Emellett biztosra vette, hogy a szocialista frakcióból való távozásuk – és az ezt követő féléves tilalom után – képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani, vagyis meglesz az ehhez szükséges tíz politikus, akiket azonban nem nevezett meg.

Fürjes Judit Vélemény

Varju László: Az MSZP visszasüllyedt húsz évvel ezelőtti állapotába

„Az MSZP jelenlegi helyzete a húsz évvel ezelőtti állapotára emlékeztet. Tudjuk, hogy nem könnyű a változtatás, de el kell kezdeni. Mindeddig nagyon kevés kezdeményezés indult ki a pártból, azok végrehajtásáról nem is beszélve”-- nyilatkozta a hvg.hu-nak Varju László szocialista országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció platform operatív vezetője.

Népszabadság Itthon

Gyurcsány távozását akarja egy újabb levél

Éles hangvételű, Gyurcsány Ferenc volt pártelnököt kritizáló levelet küldött körbe egy Tóth László nevű MSZP-tag a párt belső levelezőlistáján – értesült a Népszabadság. A szerző valódi kiléte kérdéses.

MTI Itthon

Tóbiás József lett az MSZP új Pest megyei elnöke

Tóbiás Józsefet, a szocialisták frakcióigazgatóját választotta elnökévé az MSZP Pest megyei területi szövetsége pénteken, miután Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója visszalépett a jelöltségtől.

1 2 3 4 5 6 7
Kulja András megírta a Facebookon, miért szerepelt egy képen Müller Cecíliával

Kulja András megírta a Facebookon, miért szerepelt egy képen Müller Cecíliával

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

120 napot töltött a víz alatt, Guinness-rekordot állított fel egy német férfi, és egy elég határozott célja van a fura kísérletnek

120 napot töltött a víz alatt, Guinness-rekordot állított fel egy német férfi, és egy elég határozott célja van a fura kísérletnek

Kolumbia államfői gépet bocsát rendelkezésre az Egyesült Államokból kiutasított illegális bevándorlók szállítására

Kolumbia államfői gépet bocsát rendelkezésre az Egyesült Államokból kiutasított illegális bevándorlók szállítására

Lázár már pont nem tulajdonos a Divatcsarnokban, ahol az arab befektetők a Mini-Dubaj értékesítési pontját nyitják

Lázár már pont nem tulajdonos a Divatcsarnokban, ahol az arab befektetők a Mini-Dubaj értékesítési pontját nyitják

„Inkább maradtak volna csendben” – A hozzátartozóknak fájdalmas az Orbán-kormány Covid-videója

„Inkább maradtak volna csendben” – A hozzátartozóknak fájdalmas az Orbán-kormány Covid-videója

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

„Egy baktérium rágta a csontjaimat” – a halálközeli élményéről beszélt Jovanotti

„Egy baktérium rágta a csontjaimat” – a halálközeli élményéről beszélt Jovanotti

Megdőlt a melegrekord, csaknem 20 fok volt Nagyatádon

Megdőlt a melegrekord, csaknem 20 fok volt Nagyatádon

A címlapról ajánljuk